Huszonnégy évvel azután, hogy apáca lett, a lancashire-i prestoni kolostor szalonjában egy szerzetes ujjának rövid érintése volt az, ami mindent megváltoztatott Mary Elizabeth nővér számára, akit addig nem tudta, milyen a szerelem.
Mary Elizabeth nővér történetéről számolt be a BBC, aki Lisa Tinkler volt, Middlesbrough-ból, mielőtt 19 évesen belépett a karmelita rendbe – a római katolikus egyház ősi rendjébe. Bár szülei nem voltak vallásosak, egy néni lourdes-i zarándoklata felébresztett valamit a hatéves Lisában, úgyhogy megkérte apját, hogy építsen oltárt a hálószobájában. Egy hétvégi elvonulás egy kolostorban, amikor még tinédzser volt, meggyőzte őt hivatásáról. A kolostort karmelita apácák vezették egy olyan rendből, amely a 12. századból származik, és ahol az élet különösen spártai, zárkózott és szigorú volt – de úgy döntött, pontosan így akar élni.
„Attól kezdve úgy éltem, mint egy remete. Naponta kétszer pihentünk, körülbelül fél órát, amikor tudtunk beszélni, különben egyedül voltam a cellámban. Soha nem dolgoztam együtt senkivel, mindig egyedül” – mondja.
Szerelem egy érintés után
2015 novemberében a rend elöljárónője elvitte, hogy találkozzon Robert szerzetessel, aki egy oxfordi kolostorból látogatott oda. De Mary Elizabeth nővér felettesét elhívták telefonálni, így ketten magukra maradtak.
„Ez volt az első alkalom, hogy együtt voltunk egy szobában. Egy asztalnál ültünk, miközben evett, és a rendfőnöknő nem jött vissza, így ki kellett engednem.”
Mary Elizabeth nővér áhítatos, szigorú és többnyire csendes életet élt apácaként, és napjai nagy részét a „cellájában” töltötte. Ahogy kiengedte Robertet az ajtón, megérintette a ruhaujját, és azt mondja, valami rázkódást érzett.
„Egy kicsit zavarban voltam. És arra gondoltam, istenem, ő is érezte ezt. És ahogy kiengedtem az ajtón, elég kínos volt.”
Emlékszik, hogy körülbelül egy héttel később kapta meg Robert üzenetét, amelyben azt kérdezte, hogy elmegy-e hozzá, hogy feleségül vegye.
„Kicsit megdöbbentem. Fátyol volt rajtam, így soha nem is látta a hajszínemet. Igazából semmit sem tudott rólam, semmit a neveltetésemről. Még a világi nevemet sem tudta” – emlékszik vissza.
Mary Elizabeth nővér nem adott választ Robertnek a kérdésére, és nem tudta, mit tegyen.
„Nem tudtam, milyen érzés szerelmesnek lenni, és azt hittem, hogy a nővérek látják az arcomon. Szóval eléggé ideges lettem. Éreztem a változást magamban, és ez megijesztett” – mondja. Végül összeszedte a bátorságát, hogy elmondja a rend főnöknőjének, hogy úgy gondolja, érzelmei vannak Robert iránt, de a válasz hitetlenség volt.
„Nem tudta megérteni, hogyan történhetett, mert a hét minden napján, éjjel-nappal ott voltunk az ő felügyelete alatt. A rendfőnöknő megkérdezte, hogyan lehettem szerelmes ilyen kevés érintkezéssel” – mondja.
„Ezután betettem a nadrágomat és a fogkefémet egy zacskóba, és kisétáltam, és soha nem mentem vissza Mary Elizabeth nővérként” – meséli most Lisa.
Elhagyva az apácaéletet
Robert üzenetet küldött neki, hogy azt tervezi, még aznap este ellátogat Prestonba, hogy egy karmelita baráttól kérjen tanácsot egy közeli kocsmában. Lisa sejtette, hogy a Black Bullnál találkoznak majd egy mérfölddel feljebb az úton, ezért úgy döntött, hogy elindul.
Robert ekkorra már 13 éve volt karmelita szerzetes. Gondolkodó, akadémikus és teológus volt, aki értelmet keresve érkezett a szerzetesi életbe a hit és az identitás válsága idején. A Lisával való találkozás azonban – akit akkor még csak Mary Elizabeth nővérként ismert – fenekestül felforgatta életét.
„Amikor megláttam, megállt a szívem” – mondja Robert. „Amikor megjelent a kocsmában, a kis démon megrémült bennem. De a félelmem nem volt vallási vagy spirituális, pusztán arról szólt, hogyan kezdek új életet 53 évesen” – mondja.
Közös élet és a hit
Összeházasodtak, és most az észak-yorkshire-i Hutton Rudby faluban élnek – ahol Lisa most kórházi lelkész, Robert pedig az angliai egyház vikáriusa. Még mindig tanulják, hogyan alkalmazkodjanak a kolostoron kívüli élethez. Bár a szerzetesi életet feladták, a hitük változatlanul erős maradt. Lisa szerint mindketten egyetértenek abban, hogy hárman vannak a házasságban.
„Krisztus van a középpontban, és mindenek előtt áll. Ha kivennénk őt az egyenletből, azt hiszem, ez nem tartott volna igazán.”
Az ő történetük a bizonyíték, hogy nem csak a filmekben, az életben is bárhol ránk találhat a szerelem, még akkor is, ha nem keressük, és ez nem csak a romantikus ábránd.
