Bezárta üzletét Helena Christensen
Úgy tűnik, hogy a gazdasági világválság utolérte a szupermodelleket is, legalábbis ami Helena Christensent illeti.
Úgy tűnik, hogy a gazdasági világválság utolérte a szupermodelleket is, legalábbis ami Helena Christensent illeti.
A tervező halála után gombamód megszaporodtak a vörös szőnyegen a McQueen-kreációk. Döntse el, kinek állt jobban!
Egy reklámnál már az is félsiker, ha megnézik. Az emberek meg mit néznek meg? A melleket és a farkakat. Tegyünk mi is így!
A kilencvenes évek szupermodellje nem öltözködik fiatalosan, pedig minden azért már neki se áll jól.
Eva Herzigovát, Helena Christensent és Claudia Schiffert rég nem láttuk együtt, most a spanyol Vogue-nak feszítettek egyet.
Naomi Campbell, Helena Christensen, Yasmin Le Bon, Cindy Crawford és Eva Herzigova a Duran Duran tagjaként pózolnak a decemberi Harper's Bazaarban.
A 43 éves dán modell lassan több felkérést kap, mint fénykorában, és a megrendelők általában szeretik, ha minél kevesebb ruhát visel.
A cipőreklámban a cipő még véletlenül sem látszik rendesen, és a modell sajnos nem vetkőzik, de így jó.
Guinness-rekord begyűjtésére készülnek a dánok, a világ leghosszabb kifutóját építik fel az augusztusban esedékes koppenhágai divathéten.