gyerek 10 - Dívány

Ha valaki nehezen esik teherbe, a külvilág gyakran csak annyit lát: „ráfeszül”, „biztos túl sokat dolgozik”, vagy „túl hamar kezdte el aggódni”. És ha végül kiderül, hogy „lombikos” lesz, akkor jönnek a jól ismert mondatok: „na de ma már ez pikk-pakk megy”, „úgyis sikerül elsőre”, vagy az ellenkezője: „jó, hát akkor ez van, lehet gyerek nélkül is boldogan élni”. Kívülről ez néha csak egy kis akadálynak tűnik – valójában viszont sokszor egy éveken át tartó testi-lelki-mentális krízis, aminek a mélységeit csak kevesen látják. Vendégszerzőnk, Pásztor Katalin pszichológus, meddőségi szaktanácsadó, érintett édesanya a meddőségi tudatosság világhónapja alkalmából mutatja be a lombikot övező leggyakoribb tévhiteket.

Miközben a 70-es és 80-as évek fordulóján a két szuperhatalom közötti hidegháborús feszültség újjáéledése miatt aggódhattunk, 1980 szeptemberében Irán és Irak között is kirobbant a háború. 8 éven át tartott, és rettentő sok áldozattal járt. Egyes források szerint 1-1,5 millió ember halt meg, köztük rengeteg gyermek.

Születésünk módja sokak szerint nem befolyásol semmit, de egy új kutatás alapján akár egész életünkre kihathat. A császármetszéssel világra jövő babák bélrendszeréből hiányozhat egy kulcsfontosságú baktérium, amely hozzájárul az immunrendszer megfelelő fejlődéséhez. És ez hosszú távon is befolyásolhatja az egészséget.

Ha a durva erőszakot nem számítjuk, kevés dologgal árthatunk többet egy gyereknek, mint ha nem dicsérjük meg rendszeresen, vagy kizárólag tökéletes teljesítményét ismerjük el. Mutatjuk, miért van ez így, és mit lehet tenni az ilyen méreg hatástalanításáért felnőttként.

Mindannyian ismerjük ezt a mondatot: „Edd meg, ami a tányérodon van.” A szándék lehet jó, de az üzenet veszélyes, mert elfojtjuk vele a gyermek ösztönös jóllakottság- és éhségérzetét.

Matthew, egy brit angoltanár gyerekkora óta érezte, hogy apja „kilóg” a családból. Míg a többiek sötét hajjal, ismerős arcvonásokkal rendelkeztek, az apja világosabb bőrű volt, másként nézett ki, de ez mindig csak kedélyes viccelődés tárgya maradt.

Tízéves gyerekek retinolos szérumokról beszélgetnek, nyolcadikos lányok fényvédőt kennek az iskolai mosdóban, és egyre többen kérnek „ránctalanító” arcápolót karácsonyra, nem a szüleiknek, hanem maguknak. Egy TikTok-on terjedő szépségtrend most olyan félelmet ültet el a fiatal lányokban, amit korábban legfeljebb a harmincasok ismertek: az öregedéstől való rettegést.

Hiába nem örül a szülő, ha a gyerek gumimacit habzsol, amikor a 9 éves kisfiú gyomorbántalmai után kómába esett, még senki nem gyanította, hogy a súlyos állapotért a gumicukor a felelős.

A Covid–19-világjárvány nemcsak az emberiséget és gazdaságokat rázta meg, hanem egy egész generáció jövőjét is átalakította. Az úgynevezett „pandémiás generáció”, vagyis azok a gyerekek, akik a járvány idején voltak iskolások, hosszú távú fejlődési, mentális és közösségi következményekkel nézhetnek szembe az elkövetkező években.

Az utóbbi években a TikTok szédületes népszerűségre tett szert a fiatalok körében, a platform egyre több kiskorú számára válik függőséggé. A folyamatos pörgés, algoritmus által kínált végtelen videóáradat és a közösségi nyomás olyan mértékben ejti rabul a fiatalokat, hogy az már az iskolai teljesítményükre is negatív hatással lehet.

Amikor tavaly nyáron arról szóltak a hírek: egy gyerektábor felügyelője – aki ráadásul karateedző – az egyik rá bízott gyermek alól kirúgta lábát, majd szóban is bántalmazta, okkal szörnyedtünk el. A történet azonban itt még korántsem ért véget.

Varró Gabriella neve sokak számára lehet ismerős: ő az, aki az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakembereként hosszú évek óta, nap mint nap kórházban hagyott babák és szülők nélkül maradt, veszélyeztetett gyerekekért küzd. Délutánonként azonban várja egy másik szerep, immáron anyaként. Egy magasan funkcionáló autista fiú édesanyjaként. Interjú – felismerésekről, örömökről, sikerekről, nehézségekről és végtelen szeretetről.