Nyolc ember kipróbálta, hogyan élhetnénk valójában a Földön kívül
Egy merész tudományos kísérletben nyolc önkéntes élt két éven keresztül egy Arizona déli részén épített, teljesen lezárt gömbkupolában.
Egy merész tudományos kísérletben nyolc önkéntes élt két éven keresztül egy Arizona déli részén épített, teljesen lezárt gömbkupolában.
A világ népessége folyamatosan növekszik, és az ENSZ előrejelzései szerint a Föld népessége a 21. század közepére eléri a 10 milliárdot. A túlnépesedés komoly veszélyeket rejt magában, melyek közül az egyik legsúlyosabb a vízhiány lesz.
Tudósok kiszámolták, hogy 1-2 milliárd éve még teljesen más ritmusban váltották egymást a napok a Földön, mint ma. A változás mértéke igencsak meglepő lehet.
Pillanatok alatt sivataggá válik a kerti veteményes a földibolhák inváziójának köszönhetően. Az apró, fekete rovarok letarolják a zöldségeket.
Az emberiséget hajtja a kíváncsiság, mióta világ a világ. Mindig is vágytunk az ismeretlen felé, és ennek a tulajdonságunknak köszönhetően szinte az egész világot megismertük. De mi az, amit a mai napig sem sikerült?
Alig több mint fél évszázada egy légifelvételen fedezték fel azt a helyet a Földön, amely leginkább hasonlít a Marsra. Mint kiderült, éppen ezért kitűnő gyakorlótelep egy bolygónkon túli küldetésre.
Mint kedvenc témát, előszeretettel boncolgatjuk saját kipusztulásunk lehetséges kimeneteleit. Rengetegszer jósolták már meg, hogy mikor is jöhet az a bizonyos világvége, most azonban maga a NASA számolt utána egy japán egyetemmel közösen, hogy melyik évben számíthatunk rá.
Már bizonyította képességeit, 2011-ben több ezer ember életét mentette meg ez a szuper vonat.
Négy másik törvényt is módosítani kellene, ha az Országgyűlés elfogadja a héten benyújtott törvényjavaslatot, amely a július 1-jén életbe lépő készpénzhasználathoz fűződő jogokat tartalmazza.
Turisztikai látványosság lett a tektonikus lemezek félelmetes találkozásának egyes szakaszaiból. Akik a Föld belsejébe mernek itt nézni, furcsa hangokat hallanak a mélyből föltörni.
Az interneten "megrázó" jelenet videója kering, ahogy a San Diegó-i állatkert elefántjai a földrengést érzékelve védekező állásba rendeződnek. Egy 2020-ban közölt, több hónapon át tartó vizsgálat eredményei szerint az állatok akár 12 órával előre is képesek lehetnek érzékelni a föld szokatlan mozgásait.
Folyamatosan foglalkoztatja az emberiséget, hogy meddig élhetünk még a Földön. Most a tudósok kiszámolták, van még némi időnk, ezért nem kell a végre készülni.