Articles tagged fénnyel írt történelem
Offline
• 2023. 03. 04. 12:56
Egy sportolós kártyán békésen meccset néz a szülőket hidegvérrel meggyilkoló testvérpár
A ’90-es évek gyermekeiben nosztalgikus érzéseket ébresztenek az amerikai profi kosárlabdaliga játékosait ábrázoló kosaras kártyák, melyeket annak idejében szívesen gyűjtöttünk, cserélgettünk osztálytársainkkal, barátainkkal, és amikor jó jegyet kaptunk, kérleltük a szüleinket, jutalomból vegyenek nekünk egy csomaggal. A világ egyik leghíresebb – vagy inkább leghírhedtebb – kosárlabdás kártyája azonban nem a rajta szereplő sportoló, hanem a háttérben, a nézőtéren felbukkanó két figura miatt lett legendás. A történet ugyanis egy hírhedt gyilkossághoz kapcsolódik…
Offline
• 2023. 02. 25. 08:46
Máig nagy vitákat gerjeszt a fotó, amely a 13 éves lány haldoklását örökítette meg
Kolumbia történetének legpusztítóbb természeti katasztrófája, a Nevado del Ruíz vulkán kitörése 23 ezer ember életét oltotta ki 1985 novemberében, köztük egy 13 éves lányét, Omayra Sánchezét, akinek haláltusáját napokon keresztül közvetítette a televízió, a róla készült fénykép pedig elnyerte a World Press Photo pályázat fődíját. Az eset komoly vitákat generált világszerte, vajon mennyire etikusan tálalja a hasonló tragikus eseményeket és azok szereplőit a gyakran hírhajhász média.
Offline
• 2023. 02. 18. 12:56
Államcsődbe vitte országát a hírhedt afrikai diktátor 25 millió dolláros koronázása
A nagyzolás és a megalománia diadala látható azon a híressé (vagy inkább hírhedtté) vált fotón, melyen Jean-Bédel Bokassa, a Közép-afrikai Császárság (önkény)uralkodója kéttonnás, több mint 2 millió dollárba került, arannyal bevont bronztrónján pózol császárrá avatásának ünnepélyén, miközben országa súlyos szegénységgel és éhínséggel küzd. Az afrikai diktátor megalomániája mellett kegyetlenségéről is hírhedtté vált.
Offline
• 2023. 02. 11. 06:26
Turisták fotózkodtak az autóval, amiben pár perccel később bomba robbant
Néha egy-egy híressé vált fénykép látszólag semmilyen rendhagyó dolgot nem ábrázol, azonban ha megismerjük a fotó háttértörténetét, nem várt, olykor egészen sokkoló jelentések tárulnak fel. A fentebb látható, 1998-ban, az észak-írországi Omaghban készült fotó egy kedélyesen mosolygó, sárga pulóvert viselő férfit ábrázol, nyakában egy gyerekkel, a háttérben egy piros autóval – amikor a kép készült, még senki sem sejtette, hogy néhány perccel később az autóban bomba fog robbanni.
Offline
• 2023. 02. 04. 06:26
Elképesztő indokkal esett neki a dühös férfi a maratonfutónőnek
A bostoni maraton versenyigazgatója rávetette magát az egyik versenyzőre, megpróbálta letépni a rajtszámát és kiebrudalni őt a futásban részt vevők közül – 1967-et írtunk, a versenyző, Kathrine Switzer bűne pedig az volt, hogy nőként indult el a híres versenyen. Az incidenst világhírű fotó örökítette meg, mely rávilágított a sportban tapasztalható szexuális diszkrimináció megdöbbentő mértékére.
Offline
• 2023. 01. 14. 12:56
Senki se tudta megszorongatni a világ leghíresebb tojását, Messi viszont le is gyűrte
Andy Warhol híres mondása szerint a jövőben mindenki híres lehet tizenöt percre – a pop-art néhai atyamesterének jövendölése a közösségi média korában már régen valósággá vált. Rendhagyó Fénnyel írt történelem cikkünkben megfejtjük, hogyan válhatott egy tojásról készült pofonegyszerű fotó internetes szenzációvá és a vizuális kultúra ikonikus alkotásává.
Offline
• 2023. 01. 07. 06:26
Megrendítő jelenetet ábrázol, de talán hazugság a világ egyik leghíresebb orvosi fotója
A fotóriporterek lencséje háborús eseményeket, katasztrófákat és hőstetteket, egyéni tragédiákat és sorsfordító pillanatokat egyaránt képes megragadni és világhíressé tenni: a National Geographic magazin által 1987 legemlékezetesebb felvételének választott fénykép az orvosi hivatás iránti elkötelezettséget és a műtőben történt hősies küzdelmet, emberpróbáló helytállást örökíti meg.
Világom
• 2022. 12. 17. 07:55
Amikor karácsonyra megnyílt a berlini fal
A hidegháború korszakának és Európa kettéosztottságának talán legemblematikusabb építménye volt a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó, őrtornyokkal ellátott betonfal, melyen fennállása 28 éve alatt több mint 100 ezer NDK-állampolgár próbált, akár az élete árán is, átszökni. Egy ízben azonban, karácsony alkalmából, megnyitották a szigorúan őrzött határpontokat, és megengedték a fal által szétválasztott családoknak, hogy együtt ünnepelhessenek.
Világom
• 2022. 12. 10. 07:10
Savat öntött a medencébe a floridai férfi, hogy elkergesse a színes bőrű fürdőzőket
Az amerikai feketékkel szembeni megkülönböztetés sokkoló tanúsága lett az 1964-ben készült híres fotó, mely egy férfit ábrázol, amint éppen sósavat önt az úszómedencébe, hogy elűzze onnét a színes bőrű fürdőzőket. A Floridában történt incidenst a leghíresebb polgárjogi harcos, Martin Luther King meghurcolása miatti tiltakozás váltotta ki.
Világom
• 2022. 12. 03. 07:56
A világháború valódi arca: sokkolta a világot a halott nővérét gyászoló lengyel kislány fotója
A második világháború egyik legsokkolóbb fotója a harcok ártatlan, civil áldozatainak állít emléket, és leszámol a hősies, „tiszta” háború mítoszával. A világszerte híressé vált felvétel a Lengyelország elleni német offenzíva idején készült, és egy kislányt ábrázol, aki életében először szembesül – közvetlen közelről – a halállal.
Világom
• 2022. 11. 26. 07:10
„Isten keze” szerezte a futballtörténelem legvitatottabb gólját
Néhány hétig ismét a futballra figyel az egész világ, múlt vasárnap elkezdődött a – botrányokkal bőven tarkított – katari FIFA-világbajnokság. Ennek apropóján mai Fénnyel írt történelem cikkünkben a 36 évvel ezelőtti mexikói focivébé és a futballtörténelem egyik legemlékezetesebb és kétségkívül legvitatottabb gólját elevenítjük fel, mellyel az argentin szupersztár, Diego Maradona szó szerint bepöckölte csapatát a legjobb négy közé.
Világom
• 2022. 11. 19. 07:10
Kellemesen napoztak, miközben mellettük egy migráns holttestét sodorta partra a tenger
Fürdőruhás turistapár üldögél zavartalanul, napernyőjük árnyékában a spanyol tengerparton, miközben alig néhány méterre tőlük egy afrikai menekült holtteste fekszik a homokban – a felkavaró fénykép alkotója, a Pulitzer-díjas Javier Bauluz fotóriporter heves támadások kereszttüzébe került, többen azt állították, a fotó manipulált, szándékos félrevezetés eredménye. Mi az igazság?