Eltörölnék az összes kötelező védőoltást: radikális változásra készülnek Floridában
Heves vitát váltott ki a floridai javaslat, amely felszámolná az összes kötelező oltásra vonatkozó szabályt az amerikai államban.
Heves vitát váltott ki a floridai javaslat, amely felszámolná az összes kötelező oltásra vonatkozó szabályt az amerikai államban.
Amikor az 1920-as évek közepén csökkenni kezdett a floridai ingatlanok utáni kereslet, egy élelmes ingatlanügynök elterjesztette, hogy elásott kalózkincset talált. Innen nem volt megállás, még a mocsaras területeket is elkapkodták.
Ha elfogadják a javaslatot, tilos lenne fluoridot hozzáadni az ivóvízhez az amerikai államban.
Egy gyanús tárgy miatt kellett visszatérnie a Copa Airlines Panamavárosból Tampába tartó járatának. A repülő kényszerleszállása és átvizsgálása után kiderült, csak vaklárma volt.
Öt embert diagnosztizáltak maláriával Floridában és Texasban. A riadalmat az okozza, hogy a betegek nem utaztak a megfertőződés előtt külföldre, vagyis az Egyesült Államokon belül kapták el a potenciálisan halálos betegséget.
A fotózás történetében számos csókot megörökítettek már a fényképészek lencséi, azonban kevés hozott akkora elismerést szerzőjének, mint Rocco Morabito amerikai fotóriporter két férfi csókját ábrázoló felvétele. A Pulitzer-díjas kép különleges helyzetben készült, és erősen félreérthető, azonban egyáltalán nem szerelmes, hanem életmentő gesztust ábrázol.
A síron túl is tartó szerelem igenis létezik, és olykor igen bizarr módokon nyilvánul meg: egy német–amerikai férfi, Carl Tanzler olyan megszállottan imádta 30 évvel fiatalabb szerelmét, hogy a nő tragikus halála után elrabolta a holttestet, és mumifikálva őrizte hét éven keresztül.
Floridában élő magyarok számoltak be arról, hogy a legkevesebb 100 ember halálát okozó hurrikán közeledte hogyan érintette a lakosságot, milyen intézkedések lépnek ilyenkor életbe az amerikai gépezetben, és a híradások információin túl hogyan élik ezt meg a helyiek. A magyar fiatalokat is evakuálták, de azóta biztonságosan visszatértek eredeti szálláshelyükre, és az élet lassan visszatér a normalitásba, bár a romok eltakarítása még hosszú ideig tart majd.
Sorozatunk előző részében a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás talán legfelkavaróbb riportfotóját vizsgáltuk meg közelebbről – ezúttal még mindig a 9/11-es sorsfordító napon maradunk, és egy másik ikonikussá vált felvételre vetünk alaposan pillantást, a helyszín azonban egy Manhattantől 2000 kilométernyire található floridai kisváros, Sarasota. Az Egyesült Államok elnöke itt, egy iskolai mesefelolvasás közben értesült róla, hogy országa támadás alatt áll.
Kötelezővé tennék a védőoltásokat az iskoláskort megelőzően az Egyesült Királyságban – derült ki a brit egészségügyi miniszter felszólalásából a Konzervatív Párt múlt vasárnapi közgyűlésén. A lépésre az oltásellenes mozgalom terjedése miatt szánná rá magát a kormányzó párt.
Egy év megint csak elrohant. Próbálom nyomon követni, hova szaladt minden olyan gyorsan.
Diana Nyad lett volna az első, aki cápa védőketrec használata nélkül átúszta volna a Havanna és Florida közötti 166 kilométert. Habár egy példány megközelítette, a versenyt nem emiatt kellett feladnia. Medúzához hasonló, úgynevezett portugál gályák sorozatos csípései hiúsítottak meg a sportteljesítményt.