Vöröscsillag és orgonabokor-fűző a kínai divathéten
Sok-sok vörös és csipke Pekingben Kínában nem fogták vissza magukat a tervezők.
Sok-sok vörös és csipke Pekingben Kínában nem fogták vissza magukat a tervezők.
Melyik szerelés áll neki jobban? Ugyan ma már kijelentettük, hogy Mariah Carey stílusánál nincsen kifinomultabb, azt is le kell szögeznünk, hogy a fiatalabb korosztály képviselői között viszont mindenféleképpen Rihannának adnánk a babérkoszorút.
A legendás filmrendező és –színész berágott Amerika egyik legkedveltebb márkájára és jogi úton igyekszik csillapítani a dühét.
Mondja, hogy nem várt semmi másra, mint hogy a Spice Girls (tudja, az a zenekar, amelyiknek volt néhány slágerszáma, de pár hónap erejéig újra haknizgatnak) Mel B-je is előrukkoljon a „saját” márkájával! Nincs is más, ami izgalmasabb volna ennél, esetleg még a divatikon Victoria Beckham tervezői álmai.
Eva Longoria a legkelendőbb sorozatsztárok egyike, ezt készpénznek vehetjük azok után, hogy ő lett az új Magnum "Mayan Mystica" jégkrémek arca, emellett pedig a Bebe Sport ruhacég nyári kollekciójához is adta, nos, nem csak az arcát. A Született feleségek Gabrielle Langjáról eddig nem gondoltam, hogy pont egy sportmárka darabjait fogja reklámozni, sokkal inkább képzeltem volna azt a róla megjelenő, legtöbbször extranőies miniruhás képei alapján, hogy mondjuk egy Nanette Lepore-kampányban tűnik fel vagy egy spanyol márka nyári kollekcióját fogja promótálni.
Mit tett volna Claudia Schiffer, ha Courtney Love lelke költözött volna belé? Ha Jennifer Garner testét megszállja a mániás depressziótól szenvedő Britney Spears? Nos, akkor kedves olvasóinknak nem ajánlgatnánk itt a Locher's kollekcióját, mivel nem maradt volna a kis cég termékeiből semmi a raktárban. A Párizsban letelepedett svájci Nicole Locher ugyanis láthatóan azoknak a rossz kislányoknak készítette a kollekcióját, akiknek elegük lett abból, hogy a szende, bájos kinézetük miatt rendszeresen félreértik őket.
A női alkalmi viseletekben jellemzően négy vállmegoldást váltogatnak a ruhatervezők a harmincas évek óta; a vállpánt nélkülit, a spagettipántost, a nyakbakötöset és az egypántos, aszimmetrikus fazont.
Karl Lagerfeld fantasztikusan morózus, megfejthetetlen embernek tűnik, akinek a közelében egy átlagember fagyott kutyaszarrá merevedik, viszont egy akármilyen színésznőből vibráló tünemény válik.
Máris dörzsölhetik a tenyerüket azok, akik imádják a szerepjátékot a szex során vagy egyszerűen csak szeretnek hírességek vagy kitalált figurák bőrébe bújni.
A sztriptízkirálynőnek kikiáltott Dita Von Teese lett a Wonderbra új arca.
Az angol tervezőnő tovább építi a birodalmát: az adidasos együttműködés után februárban a boltokba kerül első fehérnemű-kollekciója.
A csodaszép, orosz származású modell Valentinóval együtt búcsút intett a divatbemutatóknak.