A hónap dilemmája sorozat második részében arról kérdezzük megszólalóinkat, hogy mit gondolnak a halálbüntetés intézményéről és gyakorlatáról. Elsőként dr. Németh Gábor katolikus lelkipásztor, erkölcsteológus válaszol a kérdésre.
Izgalmas amerikai kutatás látott napvilágot még 2004-ben. Renita Coleman és Lee Wilkins azt vizsgálták, hogy a különböző szakmák képviselői hol állnak erkölcsi fejlettség tekintetében. Akkor az újságírók a filozófusok, az orvostanhallgatók és az orvosok mögött az előkelő 4. helyen végeztek. Egy új tanulmány szerint azonban azóta sokat romlott a helyzet.
Mikor beszéltél utoljára a legjobb gyerekkori barátaiddal? Azokkal az emberekkel, akikkel megosztottad az összes titkodat, különböző kalandokba keveredtetek, talán még vérszerződést is kötöttetek? Könnyen lehet, hogy pár évtizede is van már annak. Noha tele vagyunk ismerősökkel a közösségi médiában, legtöbbünknek csak kevés közeli barátja van, és belőlük is egyre többet hagyunk hátra, ahogy telik az idő. Elkerülhetetlen ez a folyamat? Lássuk, mit gondolt róla több mint 2000 évvel ezelőtt Arisztotelész, a bölcs görög filozófus.
A japán kormány engedélyezte az ember-állat hibridembriókkal való kísérletezést. Ez azért jó, mert megoldhatná a szervdonorhiány problémáját, és azért nem, mert komoly etikai kérdéseket vet fel.
1991. március 28-án reggel két rendőr érkezett a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kampuszára. Az egyik épület mellett egy huszonéves férfi holtan hevert, egy 9 emelet magasan lévő osztályterem ablakából ugrott ki. Tony LaMadrid nem volt ismeretlen az ott dolgozók számára: a skizofréniával diagnosztizált fiatalember éveken keresztül részt vett az intézményben folyó kísérletben. Sokak szerint pontosan ez vezetett a halálához.
Óvatosan lájkoljon oldalakat a Facebookon, mert ma még társadalmi célokért küzdenek, holnap már cipőt árulnak.
