Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A hónap dilemmája sorozat második részében arról kérdezzük megszólalóinkat, hogy mit gondolnak a halálbüntetés intézményéről és gyakorlatáról. Elsőként dr. Németh Gábor katolikus lelkipásztor, erkölcsteológus válaszol a kérdésre.
A keresztény erkölcstanban akad néhány olyan téma, amelynek a megítélése napjainkban alapvetően más, mint akár egy évszázaddal ezelőtt. Ilyen a halálbüntetés is, ami egészen az újkorig általánosan gyakorlatban volt, a keresztény államokban is.
Megszólalónkról
Ft. Dr. Németh Gábor morálteológus, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodaigazgatója.
Ennek oka rendkívül összetett: egyrészt a szigorúan vett igazságosság alapján állva az „életet életért” elvet alkalmazták, másrészt azt hangsúlyozták, hogy nem az egyén, hanem a közösség túlélése az elsődleges, így a társadalom „csupán védekezik” azokkal a tagjaival szemben, akik súlyosan vétenek a közösség rendje ellen, illetve megjelent az az indoklás is, hogy a bűnös a tettével eljátszotta az élethez való jogát. Napjainkban a Föld országainak mintegy fele szerepelteti jogrendjében a halálbüntetés lehetőségét, de csak nagyjából 56 országban számít „általános” büntetésnek.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Ferenc pápa 2018 augusztusában egy hosszú ideje zajló folyamat végére tett azzal pontot, hogy hivatalosan is eltörölte a Katolikus Egyház tanításából a halálbüntetésnek az elvi lehetőségét is. A módosítás legfőbb oka az volt, hogy megváltozott emberszemléletünk, illetve azok a körülmények is, amelyek a múltban bizonyos esetekben elfogadhatóvá tették a legsúlyosabb büntetést. Egyrészt ez egy olyan eszköz, amellyel a hatalom birtokosai a múltban sajnos sokszor visszaéltek, a végrehajtott ítéletet pedig már nem lehet jóvátenni, vagyis nagy volt a tévedés lehetősége. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy napjainkban korántsem ez az egyetlen eszköz arra, hogy a súlyos bűnök elkövetői ellen a társadalom megfelelőképpen védekezzen, még akkor sem, ha az áldozatok hozzátartozói érzelmi okokból és az igazságérzetük alapján joggal kívánnak megfelelő elégtételt. Végül pedig a halálbüntetés azért sem elfogadható, mert vét a személy sérthetetlensége és méltósága ellen: azaz napjainkban a közösség túlélése mellett legalább ugyanakkora figyelmet szentelünk az egyes ember értékének és méltóságának, aki önmagában Isten képmása, és törekszünk arra, hogy lehetőleg ne tagadjuk meg a bűnöstől a változás és a javulás lehetőségét.
