Olcsón is lehet divatos cipője!
Akár négy pár cipőt is vehet 10 ezer forintból tavaszra, nézze meg, hol!
Akár négy pár cipőt is vehet 10 ezer forintból tavaszra, nézze meg, hol!
Megnéztük, mit kapunk 10 ezer forint alatt, de gyakran már 5 ezer forint is elég egy új táskára: körkép az Asia Centertől a H&M-ig!
Nyakkendőket 2000, kesztyűket 3000 forintért kaphat, és 4000 forintért már lehet meleg téli pulóvere is! Galériával készültünk.
A fast fashion üzletekben gyerek esőkabátokból és vízálló nadrágokból egyaránt siralmas a felhozatal.
Jobban mondva lehetne rosszabb is. A Bershkába 16 éves kor felett be se menjen, a Mango és a H&M kínálata azonban hordható és megfizethető.
A vadmacska- és pillangótúladagolástól három napig nem eszünk húst.
1979 óta március 24-e a miniszoknya világnapja: ennek alkalmából megnéztük, melyik pesti üzletben milyen miniket lehet 2012 tavaszán kapni. Sokkoló és ízléstelen darabok közt szemezgettünk, persze vannak szép minik is, de azokat kifejezetten keresni kell.
A legtöbb boltban udvariasan számoznak, azaz 38-as méretű emberre a kisebb, 36-os ruha passzol. Az F&F ilyen hely, a New Yorker és a H&M össze-vissza számoz, a Mango és a C&A korrekt. Hat üzletet néztünk meg méretezés szempontjából, a legtöbb helyen elvesztünk a zavaros méretezésben.
Rengeteg színes tavaszi holmi került a plázák boltjaiba, de a tarka pulóvereken, nadrágokon kívül egyelőre csak pár pliszírozott szoknyát láttunk, ami megfelel a 2012-es trendeknek. A Zarában terjed az apró minta is, de annak megkérik az árát, a legolcsóbban és a legtöbb helyen a színek közt tobzódhatunk.
Ez alkalommal nem a ruhákra, hanem az üzletekre koncentrálunk: mennyire segítőkészek az eladók a leárazások idején, mekkora rend és mennyi vásárló van a boltokban. Hétköznap munkaidő után beindulnak az üzletek, de még így sem kell sehol hosszan sorba állni a próbafülkéhez vagy a kasszához. A polcokon még mindenből van bőven, de az igazán nagy áresésre még várni kell. Helyzetjelentés egy plázából és a Vörösmarty térről.
Elárasztották az üzleteket a karácsonyra és szilveszterre való ruhadarabok. Igen, idén belefulladunk majd a flitterekbe és az aranyló szoknyákba,ki-ki igénye szerint öltözhet elegáns szaloncukornak nyolcezer forintért, vagy pöttyös jó kislánynak tripla ennyiért.