A tavasz egyik legédesebb szakaszába értünk, amelyben a fiókák kikelnek a tojásaikból. No de mégis mi történt velük odabent, mennyiben más egy tojásban fejlődni, mint az anyaméhben?
Meglehetősen idegesítő és hangos, ráadásul egy idő után még a hasunk is megfájdul tőle. No de miért csuklunk már egészen az anyaméhtől kezdve? És hogyan lehet leállítani?
Szinte mindannyiunkkal megtörtént már, hogy furcsa alakzatokat láttunk magunk előtt úszkálni, miközben biztosan tudtuk, hogy a valóságban nincs ott semmi.
Új értelmet nyer az egyik leggyakrabban halott káromkodás és a nők azon panasza, miszerint a férfiak gondolkozás közben nem feltétlenül az agyukat használják. Ám a probléma sajnos a nőket is érinti…
Azokat az élőlényeket, akik kettőnél több ivarsejtből jöttek létre, kiméráknak nevezzük. Itt nem két faj közös utódjáról van szó, hanem olyan, fajon belüli genetikai különlegességről, ami nem csak ritkaságával hívja fel magára a figyelmet.
Szeretted a bioszórákat? Én általánosban és középiskolában is nagyon! Igaz, főleg az tetszett, hogy mennyi izgalmas felszerelése volt a tanárnőnek. Ott van mindjárt az a gumitorzó, amiből csak úgy ki-be lehet pakolászni az emberi belső szerveket. Hát nem izgalmas? Vagy az a csomó kitömött állat, amik a középiskola folyosóinak vitrinjeiben pihentek félelmetes üvegszemekkel. De a legjobbak mégis a művészi gonddal megfestett ábrák voltak, amik védett hüllőket vagy a Tibeti-fennsík élővilágát ábrázolták.
Mi a közös a koalában és az emberben? Szem, száj, orr, fül, végtagok, ujjak... az ujjakon pedig ujjnyomatok!
Feltűnt már, hogy vajon mit keres egy apró mélyedés az alsó és felső szemhéjad belső peremén? Nem mindenkinél látható egyértelműen, pedig biológiai szerepe van, mutatjuk is, hogy mi!
Ha középiskolai biológiaóráimra gondolok, elsőre a szertár sajátos hangulata jut az eszembe: kitömött állatok, az emberi csontváz modellje és a szaporítószervek gumimása... Szerettem, amikor a tanárnő után lehetett cipelni a holmikat, és még jobban, amikor a gimi régivágású tantermének óriási asztalára kipakolva meg is lehetett tapogatni őket. Nem volt más olyan tantárgy, amiben ennyire élveztem volna a tevőleges részvételt.
Az élethez szükséges levegő, ezt mindannyian tudjuk. Erről azonban nem értesítették a Henneguya salminicola nevű parazitát, aki köszöni szépen, kiválóan él oxigén nélkül is. Na de hogy csinálja?
Bizonyára veled is előfordult már diákként, hogy nem annyira készültél otthon, és óra előtt próbáltad gyorsan bemagolni a legfontosabb infókat, hátha kihívnak felelni. Ha Joós Andrea tanított volna bioszból, ez teljesen legális tevékenység lenne. A tananyag rövid átbeszélése után ugyanis felelhetnétek ketten, de akár egy videóban is beszámolhatnál a tudásodról. Állandó gyomorgörcs helyett online kvízek, népi motívumokkal dolgozó szervszínezők és vörösvérsejtre hasonlító fánkok várnának a suliban. Honnan ez a sok innováció, és el lehet-e várni minden tanártól, hogy újítani akarjon? Erről kérdeztem Andreát, a tavalyi Edisonplatform egyik fődíjasát.
Az iskolai évek alatt túl sok anyagot magoltatnak be velünk, a felnőtt élet kihívásaira viszont alig készítenek fel – véli Steven Johnson életmódvezetési előadó, számos könyv szerzője.
