Mézsárga pörk fertőz a gyerekarcon
Az ótvar, latinul impetigo, felületes, nagyon fertőző bőrbetegség.
Az ótvar, latinul impetigo, felületes, nagyon fertőző bőrbetegség.
Sikeresen végrehajtották Magyarország első csecsemő-szívtranszplantációját az elmúlt napokban az Országos Kardiológiai Intézetben - tudta meg az MTI.
Az éjszakai ágybavizelés, mint betegség témájával foglalkozó alapítványt hoztak létre, amelynek célja, hogy minél több érintetthez eljussanak a betegséggel kapcsolatos információk.
Másfél nappal a legutóbbi újraélesztés után ismét leállt a szíve annak a kislánynak, akit szülei az orvosok javaslata ellenére nem engednek megműteni, tudta meg a Független Hírügynökség.
Végre tudományosan is igazolt az a tény, hogy káros, ha a gyerek nem alszik eleget! Ezt ugyan a kutatók nélkül is gyanítottam, mert ha nem alszom ki magam, határozottan nyűgös vagyok.
Egy csaknem 280 ezer katonai szolgálatra kötelezett izraeli férfivel és nővel nemrégen elvégzett tanulmány kimutatta, hogy akik nyáron születtek, azoknál nagyobb a kockázat, hogy rövidlátók lesznek. Az ember látási képességei terén szerepet játszik, hogy az év melyik hónapjában született.
A skarlátot, másnéven vörhenyt, amely az óvodákban járványos méreteket is ölthet tavasszal, egy Streptococcus nevű baktérium okozza.
A szülők túl sokat aggódnak a lázon, amit egyféle mumusnak tekintenek, ezért hajlamosak még a legkisebb hőemelkedésnél is gyógyszert adni a gyereknek, pedig egy kis láz akár még jót is tehet, - mondják amerikai gyermekorvosok.Az amerikai John Hopkins Gyermekközpont tanulmánya szerint a szülőknek „lázfóbiájuk” van, mindenáron csillapítani akarják gyermekük lázát, holott a láz a lehető legjobb fegyver a kórokozók elleni harcban, és segít erősebbé tenni az immunrendszert.
Nemrég arról számoltak be a kutatók, hogy az anyai stressz káros a magzat idegrendszerére, most pedig olyan vizsgálati eredményeket hoztak nyilvánosságra, amely szerint a terhesség alatti stressz egyfajta társadalmi szennyezésnek tekinthető és felelős lehet az allergia, asztma kialakulásáért is.A Harvard Egyetem kutatói, akik eredményeikről az Amerikai Mellkasi Megbetegedések Társaságának kongresszusán számoltak be Torontóban, úgy vélik, amennyiben a jövendőbeli anyának pénzügyi vagy párkapcsolati gondjai vannak, ez távlati következményekkel járhat gyermeke számára: a stressz ugyanis kihatással van a fejlődő szervezet immunrendszerére, írja az MTI.
A terhességi cukorbetegség gyakran előfordul, én is átestem rajta, a teljes tudatlanság állapotából indulva.
Abigél beteg.
Nem zárkózik el a peren kívüli egyezségtől a Heim Pál Kórház, ha bebizonyosodik, mi végzett azzal a kétéves gyermekkel, akit agyhártyagyulladás gyanújával utaltak a kórházba, ám az ügyeletes orvos hazaküldte, mondván bolhák csípésétől kapott kiütéseket – hangzott el az MTV Az este című műsorában.