Sokan megszegik ezt a KRESZ-szabályt, pedig hamar elvehetik miatta a jogosítványod
A megállásra vonatkozó KRESZ-előírások áthágóit az esetek többségében 6 büntetőpontra szankcionálják, vagyis három szabálysértés után bevonhatják a jogosítványod.
A megállásra vonatkozó KRESZ-előírások áthágóit az esetek többségében 6 büntetőpontra szankcionálják, vagyis három szabálysértés után bevonhatják a jogosítványod.
Tízszer kellene Budapestről Párizsba utaznunk, majd ugyanennyiszer lenne szükség e két város közötti 1500 kilométeres táv megtételére is ahhoz, hogy érzékelni tudjuk a világ leghosszabb autópályájának két végpontja közötti távolságát. A több mint 30 ezer kilométeres pánamerikai út nyomába érni eddig egyetlen sztrádának sem sikerült.
Nemcsak a kisfiúk, sok felnőtt férfi is örömmel hódol szenvedélyének, és gyermeki lelkesedéssel gyűjti a különféle valósághű kisautókat. A lelkes rajongók sokszor egymással versenyezve keresik és kutatják a ritkaságszámba menő mini modelleket, melyek között vannak milliókat érő példányok is.
Egy, a vezetéstechnikát támogató kényelmi eszközökről készült tanulmány szerint a tempomat használata az autókban növeli a balesetek kialakulásának kockázatát.
Nem is gondolnánk, mi mindent képes meghatározni, hogy milyen egy autó színe. Nem csupán esztétikai szempontól fontos, hogy piros, fekete vagy fehér a kaszni. Kutatások igazolják, hogy egy jármű színe nemcsak a tulajdonos személyiségéről árulkodik, hanem közel lehet például ahhoz is, hogy mennyi időbe telik eladni egy autót.
Rajongói azt vallják, hogy a Mini Coopert nem megtervezték, hanem sokkal inkább feltalálták. Ha felbukkan az utakon, még ma is sokan megcsodálják ezt a klasszikus járművet, ami a mai napig őrzi ikonikus hírnevét. A világ egyik legsportosabb kisautója idén 65 éves.
Közlekedésbiztonsági akciót tartott a múlt héten a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A legsúlyosabb szabálysértő autós 199 km/órával hajtott: közel félmillió forintos büntetést kapott.
Nincs egyszerű élete az amerikai elnöknek. Nemcsak azért, mert politikai és gazdasági szempontból is óriási felelősség nyomja a vállát, hanem azért sem, mert bármilyen furcsán hangzik is, nem tehet meg bármit. Az elnökséggel járó hatalom ugyanis sok esetben gátat szab a szabadságának.
Kevesen tudják, hogy nem kell minden magyarországi autópálya-, illetve gyorsforgalmiút-szakaszra matrica. Mutatjuk, mely utakra lehet ingyenesen fölhajtani.
Az elsősegélydoboz és az elakadásjelző háromszög mindenképp ott kell, hogy legyen a csomagtartódban, de az elvileg nem kötelező láthatósági mellényt is okosabb, ha mindenhova viszed.
Megválik százmilliárdos autógyűjteményétől a Forma-1 egykori ura. A világ legértékesebb versenyautó-gyűjteménye azért cserél gazdát, mert a 94 éves Bernie Ecclestone szeretné jó kezekben tudni a több mint 130 milliárd forintra becsült kollekcióját.
Az autópályán a legjellemzőbb, de máshol is láthatod, hogy egyes sofőrök büntetőfékezéssel próbálják megleckéztetni azokat, akik zavarják őket. Azt ugyanakkor talán kevesen tudják, hogy ezért börtönbe is kerülhetnek.