Ajándék kisokos: Ha a Jézuska vonattal érkezik
Gazdasági válság ide vagy oda, egészen biztos, hogy idén sem marad el a karácsony.
Gazdasági válság ide vagy oda, egészen biztos, hogy idén sem marad el a karácsony.
Akinek a környezetében van terhes nő, lassan elkezdheti törni a fejét, mivel fogja meglepni karácsonykor.
Bármennyire is szeretnénk, hogy ne így legyen, de a karácsony egyelőre még mindig arról szól, hogy ajándékokért futkosunk, ki már novemberben, ki pedig az utolsó pillanatban és akkor is megvesszük a méregdrága versenyautót és a Barbie-kastélyt a gyereknek, laptopot a kamasznak, lábmasszírozót a nagyinak, wellness-hétvégét anyának és plazmatévét apának, ha a családi költségvetés nem is bírja el.
Legutóbb a fiúk számára vonzó ajándékok kapcsán vonatozásra invitáltalak benneteket, vagyis a Jézuskátokat, most azonban a másik, a lányos oldalt vesszük górcső alá.
Előújt belőlem a kisördög és összegyűjtöttem néhány játékot, hogy ti is szórakozhassatok azon, mennyi pihentagyú dolgot tudunk megvenni (én is) a gyerekeinknek karácsonyra.
Hogy ne mindig csak azokra gondoljunk, akik potenciális PC-játékfüggők, vagy gyermeküknél szeretnének egy kicsit engedni a személyi számítógép csábításának, most a konzolos játékokról beszélünk.
Nem könnyű ennek a korosztálynak ajándékot venni, hiszen az egy-kétéves még nem érti az ajándékozás aktusát, magát a karácsonyt sem, és nincsenek kívánságai.
Muzikális gyerekeknek válogattunk cédéket, amelyek karácsonyra adhatók, vagy azért, hogy örüljön a gyerek, vagy azért, hogy kiszúrjunk a szüleivel.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mikulás, aki hetekig törte a fejét, mivel is ajándékozhatná meg a Poronty olvasóit.
Amerikai szülők azzal a kéréssel fordultak a legnagyobb játékgyártókhoz, hogy kevesebbet reklámozzák termékeiket, mert nincs pénzük gyerekeik kívánságait teljesíteni.
Ha játszani akarok a gyerekekkel és van olyan szerencsém, hogy én választhatok, hogy mit, egészen biztosan valamilyen szerepjátékos dologba kezdek, ami nem feltétlenül a papás-mamás történet.
Karácsonyi ajándéktippek sorozatunkban ezúttal gyermekkönyveket ajánlunk egészen kicsi kortól a nagyobb gyerekeknek.