Konzolos játékok: A savanyú pinátáktól Indiana Jones-ig

Hogy ne mindig csak azokra gondoljunk, akik potenciális PC-játékfüggők, vagy gyermeküknél szeretnének egy kicsit engedni a személyi számítógép csábításának, most a konzolos játékokról beszélünk. Saját tapasztalatom Xbox játékokkal kapcsolatban van, ugyanis R.E. hajlamos a függőség jeleit mutatni, így a háztartásunkba került néhány olyan játék is, amit a sarjadó, 8 éves szervezet is kipróbálhat. Hogy ez jó, vagy rossz, más tészta, karácsonykor mindenesetre egy ajándék-alternatíva lehet az általam ajánlott játék bármelyike.

Az első játékunk egy magyarul beszélő (gyerekeknek szóló játéknál alapfeltétel) példány volt. Ez egy úgynevezett platformjáték (R.E. oktatása nyomán), ahol egy kis világot építenek fel a fejlesztők, s azon folyik tovább a játék. Már a neve sem elhanyagolható, a Viva Pinata hangzásában kissé obcén, nevetséges, egyszóval kevés eséllyel indult nálam. Az alaptörténet azonban nagyon bájos, egy műveletlen kockafölddel indulunk, amiből virágzó kertet kell varázsolni. Ha jól dolgozunk, azaz ásunk, locsolunk, füvezünk, munkánk gyümölcseként mindenféle idétlen állat költözik a kertünkbe. Például mókusnak, vagy rókának tűnő izéke, csiga, kukac és sorolhatnánk a meghatározhatatlan élőlényeket. A termésünkkel és állatainkkal gazdálkodhatunk is, és ez által folyamatosan fejleszthetjük a gazdaságunkat. Ugyan a figurák kinézete alapján a gyártó alsó tagozatosokat célozhatott meg, a benne rejlő élet, játék és fejlesztési lehetőségek a SIMS-szel vetekszenek.



Ami említésre méltó a Viva pinatában, a cukor elleni rejtett harc. Féltve gondozott állatainkat ugyanis a savanyú pináták cukorral etetik, ettől pedig betegek lesznek, s ha nem ápoljuk őket, hullanak, mint a legyek. Ilyenkor gyorsan gyógyszert kell nekik adni, ami pénzbe kerül, ehhez pedig úgy juthatunk hozzá, ha a falu vegyesboltjában kereskedünk. Az egyetlen prevenció a savanyú pináták ellen, ha ásóval agyonütjük őket, nos, nem éppen agressziómentes megoldás, de megússzuk a gyógyítási díjat. Az első 5-10 állat beköltözése viszonylag egyszerű, de aztán az állatok összeveszhetnek, netán elfogyasztják egymást, vagy románcba bonyolódnak (ha van hozzá házuk, melyet mi veszünk) és sokasodnak kedvünkre. A játék nem hagyja magát, még egy gyümölcsfa, még egy tavacska, még egy állat, még egy kis gondoskodás és máris fürdésidő van. Pinátás játékból még versenyzős fajta is van Party Animals névvel, valamint Viva Pinata: Trouble in paradise, ahol a feje tetejére állt minden a pinátakertben.

A másik kisebbeknek való játék a Banjo és Kazooie (medve és gyalogkakukk), ahol mindenféle mókás járművet szerelhetünk össze, s ezzel furikázhatunk, versenyezhetünk, úszhatunk és akár repülhetünk is. A játék alapvetően aranyos, a helyszínek nagyon látványosak, nálunk nagyon szeretik a gyerekek, akár többen is játszhatják, igazi versenyzős játék.



A legújabb kedvenc az Indiana Jones, ami Lego-figurákkal illusztrált kalandjáték, s több pályán vezeti végig a játékosokat. A siker pedig nem csak a látvány és ötletkombináció miatt nagy, hanem a közös játék lehetőségében rejlik, apa és gyermeke ugyanis co-op, együttműködő módban műveli a történetet. Apa vezeti Indiana Jones Lego-figuráját, a lánya Mariont vagy az aktuális segítőt, egymás nélkül pedig nem jutnak semmire. Ülnek a nappaliban egymás mellett és megbeszélik a stratégiát, néha noszogatják egymást, mint két gyerek.

Hogy a játékok kezeléséről is beszéljünk, a konzol beállítási lehetőségei például határozottan megleptek. A gyerek saját profillal léphet be, melyhez heti vagy napi játéklimitet rendelhetünk, ez határozottan hasznos funkció. Az amerikaiak nem viccelnek, számos szempont alapján sorolják be a játékokat, korosztályhoz rendelve. Az Indiana Jones így kapott 12 pluszos besorolást, a Viva Pinata az ásós agyoncsapás ellenére 3 év fölöttieknek ajánlott, a Banjo és Kazooie pedig 7+-os lett.

A piacon található számos játék közül igen kevés a kisebb korosztálynak ajánlott, a fenti azonban kipróbálható. Ha már rendelkezünk Xbox géppel, érdemes először letölteni demó formájában, hogy ki tudjuk próbálni, valóban bejön-e az adott játék, ugyanis nem két fillérbe kerülnek. Új játékokat 5.000-17.000 forint között vásárolhatunk, de hozzájuthatunk akár 3.000 forint körül is konzol boltokban a kifutó játékokhoz.
Oszd meg másokkal is!
Mustra