Ajándékdobozok szalvétatechnikával
A szalvétatechnika vagy dekupázs sokkal nehezebbnek hangzik, mint amilyen valójában.
A szalvétatechnika vagy dekupázs sokkal nehezebbnek hangzik, mint amilyen valójában.
Igen, gyertyát öntöttünk, pedig akár ólmot is önthettünk volna, rögtön a fülünkbe, ugyanis ez egy elég macerás technika.
Segíteni másokon mindig jó, nem csak akkor, amikor lelkünk jobbik felén eluralkodik a lelkiismeret-furdalás, miután kisebb vagyonokat hagyunk ott a karácsonynak nevezett őrület jegyében a boltokban.
Ha nem akarunk méregdrága adventi koszorút vásárolni a virágboltban, mégis szeretnénk gyertyát gyújtani a hét utolsó napján és az azt követő három vasárnapon, készíthetünk otthon koszorút, akár a gyerekekkel is.
Nem ígérjük, hogy teljes körképet nyújtunk az idei Mikulásos könyvekről.
Az amerikaiak ismét továbbfejlesztettek egy már régen bevált játékot, amely itthon is reneszánszát éli: kitalálták a kismamáknak szóló öltöztetőkönyvet, amely jó szórakozást ígér a ráérős terheseknek, kiváltképp az első gyermeküket váróknak.Az apró ajándéknak kiváló könyvből az unakozó kismama kivághatja a terhes főhőst és ruházatát, majd kedvére öltöztetheti.
Az emberek alapvetően két csoportra oszlanak.
Hagyományként folytatjuk idén is a karácsonyi gyűjtést, lehetőséget adva ezzel az olvasóknak az örömszerzésre és a kiválasztott intézmény gyerekeinek az örömre.
Egy gyerekekkel egyszerűen elkészíthető ajándékötletet mutatunk be, hogy aki az utolsó pillanatban kapott észbe, annak is legyen esélye saját kezű ajándékot készíteni.
Karácsony előtti utolsó könyvajánlónkban lóimádó kölyköknek ajánlunk könyveket, de szó esik még a legszebb ajándékról, a gyerekek manapság legkedveltebb mesehőséről, Thomasról és ajánlunk mesekönyveket elfoglalt anyukáknak is.A legszebb ajándékTavaly a kedvenc könyveim a Naphegy Kiadó Ide nekem a Holdat és a Téli varázslat című kötetei voltak, a mai napig gyakran kérik a lányaim, hogy ezeket olvassam fel este a kiságyban.
Újabb adag gyerekkönyvet mutatunk be, a kelekótya kaméleontól a térbeli, interaktív könyveken keresztül a Cipelő cicákig, és a kihagyhatatlan Andersen és a Grimm testvérek válogatáskönyveiig.
Ha fiunk született, nem kell rögtön kétségbe esni, hogy nem fogunk egyéb dolgokat látni a lakásban, mint kisautókat.