Már hét csecsemő halt meg a gyermekkórházban – súlyos fertőzés okozhatta a tragédiákat

Olvasási idő kb. 2 perc

Vizsgálat indult a jászvásári gyermekkórházban történt halálesetek miatt. A gyanú szerint nem tartották be a higiéniai előírásokat, és baktériumfertőzés miatt vesztették életüket a gyerekek.

Egy hetedik csecsemő is meghalt a romániai Jászvásár (Iași) Szent Mária gyermekkórházban, ahol az elmúlt hetekben hat gyerek vesztette életét, és vizsgálatot rendeltek el – írja a Maszol.ro.

Kórházi fertőzés okozhatta a gyerekek halálát

A gyerek, aki szívrendellenességben is szenvedett, hétfő reggel vesztette életét. A Serratia marcescens fertőzésre negatív lett az eredménye – ez az a baktérium, amely a feltételezések szerint a többi hat gyerek halálában közrejátszott. 

Súlyos kórházi fertőzés okozhatta a csecsemők halálát
Fotó: Brooke Pennington / Getty Images Hungary

Kórházi fertőzés gyanúja miatt korábban epidemiológiai vizsgálatot rendeltek el a Szent Mária gyermekkorházban, miután hat, különböző súlyos betegséggel ápolt, egyévesnél kisebb gyermek halt meg az intenzív terápiás osztályon. Összesen kilencen fertőződtek meg. 

Idézőjel ikon

Az előzetes jelek utalnak arra, hogy a kórházban nem tartották be az higiéniai előírásokat, és késlekedve jelentették az eseteket.

Járványügyi vizsgálat indult, Alexandru Rogobete román egészségügyi miniszter pedig az ellenőrző testületét és az állami egészségügyi felügyeletet küldte a kórházba. 

A Serratia Marcescens baktériumnak kedvez a nedves környezet, gyakori a fürdőszobákban. Egészséges immunrendszerű emberekre nem ártalmas, de akinek legyengült a szervezte, vagy kórházi kezelés alatt áll, annál súlyos fertőzést okozhat. 

A Krónika azt írja: az egészségügyi miniszter személyes látogatást tett a jászvásári kórházban, és arról számolt be, hogy az ott dolgozó egészségügyi személyzet egyes tagjai műkörmöt és ékszereket viseltek, pedig a higiéniai protokollok kifejezetten tiltják ezeket.

A tárcavezető hangsúlyozta, a helyszínen több szabálytalanságot is tapasztalt, és bár nincs arra utaló jel, hogy a fertőzést a kórterembe bevitt virágok okozták volna, ezek komoly kockázatot jelentenek. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.