Nem kapnak kezükbe bizonyítványt az idei elsősök: így igényelheted a papírt

üres osztályterem térképpel a falon
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha elsős gyermeked van, meglepetés érhet az idei tanévzárón: a digitális bizonyítványok bevezetésével az kap papír alapú másolatot, aki igényli.

A felmenő rendszerben bevezetett változtatás értelmében a 2025-2026-os tanévben első évfolyamon tanuló diákok az elsők, akiknél már a digitális irat az alapértelmezett. Ha a szülő nem intézkedik idejében, nincsen papír alapú másolat, ami kicsit más lesz, mint a megszokott bizonyítvány.

Az úgynevezett díszpéldányt a Krétában kell igényelni: sok iskolában ezen a héten tartják meg a bizonyítványosztással egybekötött tanévzárót, ahol az elsősök közül az kap papírt, akinél a megfelelő jelölőnégyzetbe pipa került az intézmények által megjelölt határidőig.

iskolás lányok a telefonjukat nézik
A digitális bizonyítvánnyal a gyerekeknek könnyebb lesz megbarátkoznia, mint a szülőknek
Fotó: JohnnyGreig / Getty Images

Az elsősöket érintő változás sokaknak meglepő

A gyakorlatban ez a következőt jelenti: egy budapesti intézményben, ahol szerdán este tartják a tanévzárót, hétfőn estig adtak lehetőséget a szülőknek arra, hogy kérjék a lehetőséget.

Azokat, akik a hírekből esetleg nem értesültek a digitális bizonyítvány bevezetéséről, ebben az intézményben az osztályfőnök értesítette, majd részletes útmutatót is kiküldött arról, pontosan mi a teendő.

A félévi értesítőket még nyomtatva is megkapták az elsősök, érthető tehát, ha valakit most meglepetésként ér az, hogy a könyv alakú bizonyítványnak búcsút int a magyar oktatási rendszer. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalót a digitális bizonyítványokkal kapcsolatosan.

Miért kell digitális bizonyítvány?

Sok hivatalos irat ma már digitális formában is elérhető, indokolt volt, hogy a bizonyítványokat is kiállítsák így. Az elektronikus okiratok könnyen visszakereshetők, pillanatok alatt elérhetők, a digitális bizonyítvényok adatait 80 évig megőrzik. Ezek az okiratok csökkentik a tanárokra rótt adminisztrációs terheket is, mivel kevesebb időt kell a bizonyítványok kitöltésére áldozniuk.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Senki sem kap többé papír alapú bizonyítványt?

Jelenleg csak az általános iskola első évfolyamára igaz, a másodikosok és felsőbb évfolyamokba járók tanulmányaik végéig megkapják a nyomtatott bizonyítványt. A felmenő rendszerben egyetlen elem kivétel: az érettségi bizonyítványt továbbra is átadják majd.

Semmiképp nem állítanak ki papírt?

Az eddig megszokott bizonyítványt nem, viszont kérhető díszpéldány évente egy alkalommal térítésmentesen. Ezt a Kréta webes felületén tudja igényelni minden szülő és tanuló:

  • belépést követően az információk menüpontot kell választani
  • azon belül az értesítők, bizonyítványok pontot
  • az oldal alján a díszpéldány igénylése doboz jelölése után nincs más teendő.

A nyilatkozat visszavonásig érvénes, vagyis minden évben kap díszpéldányt az, aki egyszer jelölte.

Kréta weboldal screenshot
A digitális bizonyítvány másolata, a díszpéldány a Kréta webes verziójában igényelhető
Fotó: Dívány

Mi történik, ha egy tanulónak nem igényelnek ilyesmit?

A digitális bizonyítvány elektronikus aláírással hitelesített, közzététel után letölthető és természetesen kinyomtatható.

A rosszabb jegyek nem a kudarcot jelentik: így gondolkodik a pszichológus.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.