Több pénzt kaphatnak az édesanyák a januári fizetéssel: őket érinti

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A januári fizetésekkel több pénz érkezhet a gyermekes családokhoz, mivel 2026-tól megemelkedett a családi adókedvezmény összege, és már nemcsak a harminc év alattiakra vonatkozik a teljes szja-mentesség, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is jogosultak rá.

A kedvezmény növekedése mellett továbbra is érvényesek maradnak a korábbi mentességek a négy vagy több gyermeket nevelő anyák, a 25 év alatti fiatalok, valamint a 30 év alatti anyák esetében. A mintegy 140 ezer háromgyermekes édesanyának, akik már 2025-ben kérték az októbertől járó SZJA-mentességet, januárban nem kell újra nyilatkozniuk, mert az évközi nyilatkozatuk folytatólagosnak számít – jelezte a HR portál.

Így igényelhető az anyák számára a kedvezmény

Az összegek kifizetéséhez az érintetteknek adóelőleg-nyilatkozatot kell tenniük a munkáltató felé, amit a legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén tehetnek meg. A NAV közleménye szerint

aki valamelyik anyakedvezményre és családi kedvezményre is jogosult, összevont nyilatkozatot is tehet az „ANYACSKA” elnevezésű nyomtatvány segítségével.

A kedvezmény már a kétgyermekes, 40 év feletti anyákat is érinti
Fotó: RunPhoto / Getty Images Hungary

Mulasztás esetén sem vész el a pénzösszeg

Az adóhatóság rendszere a digitális felületeken automatikusan felkínálja a gyermekek adatait, ezzel is megkönnyítve az adminisztrációt. Fontos tudni, hogy

Idézőjel ikon

a DÁP mobilalkalmazásban az Ügyfélkapu+ azonosítással is elvégezhető a folyamat, így az igénylés akár okostelefonon keresztül is gyorsan lebonyolítható.

A kedvezmények egy összegben is igénybe vehetők, ha valaki nem kéri a havi utalást a munkáltatójától, és az egész éves szja-kedvezmény is kérhető egyszerre, a következő évi adóbevallásban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.