Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az iskolai kirekesztés – amikor egy gyereket kiközösítenek, kihagynak a közösségből – sokszor csendben történik.
Azt gondolhatnánk, a kirekesztés látványos, akár hangos veszekedésekkel kísért folyamat, de ez a legtöbbször nem így van. Sokszor „csak” annyi, hogy egy gyereket nem hívnak meg a szülinapokra, nem ül mellé senki ebédnél, vagy nem veszik be a fociba, fogócskába az iskolaudvaron vagy a játszótéren. Ezek az apró pillanatok mély sebeket hagyhatnak, hatással lehetnek az önbizalomra, a tanulásra, sőt, a későbbi társas kapcsolatokra is – arról nem is beszélve, hogy szülőként nézni, ahogy a csemeténk ilyesmitől szenved olyan fájdalom, amit nem nagyon lehet máshoz hasonlítani.
Kirekesztés az iskolában, megoldás otthon?
A kirekesztés a közösségből az elszenvedőnek pokoli, de sokszor nézni is kellemetlen. Vagyis az egész közösség érintett benne, némelyek azért, mert kirekesztenek, némelyek azért, mert eltűrik, elfogadják, vagy csak nem lépnek közbe, némelyek pedig elszenvedik azt.
Friss nemzetközi kutatások azt vizsgálták, hogyan gondolkodnak a gyerekek és fiatalok az ilyen helyzetekről, és mitől függ, hogy kiállnak-e valaki mellett, akit éppen kizárnak. A kisebb gyerekek – 8–10 évesek – jellemzően igazságtalannak érzik a kirekesztést, és nagyobb eséllyel avatkoznának közbe, mert számukra az együttérzés még a legfontosabb szempont.
A nagyobbak – kamaszok – viszont gyakran már azt mérlegelik, hogy mi lesz a következmény: mit szól a baráti kör, nem fordulnak-e ellene is? Félnek a „kilógás” kockázatától, így könnyen maradnak kívülállók.
Ugyanezekben a kutatásokban vizsgálták az iskolai beavatkozások – például a sok, külföldi iskolában alkalmazott KiVa program – hatásait is (hazánkban ez egyelőre csak kísérleti jelleggel van jelen). Ezek a programok segítenek abban, hogy csökkenjen a bántalmazás és a gyerekek jobban felismerjék a saját szerepüket az ilyen helyzetekben. Mégis, az egyik legfontosabb tanulság az, hogy önmagában az iskola nem elég. Otthon is elengedhetetlen a szülői támogatás és példamutatás.
A gyermekem védelmében
Először is, fontos, hogy rendszeresen beszélgessünk a gyerekkel arról, mi történik az iskolában – nemcsak a tanulásról, hanem a társas helyzetekről is. Kérdezzünk úgy, hogy ne csak a felszínt kapargassuk: volt-e valaki, akit ma kizártak, kirekesztettek a többiek? Ő hogyan érezte magát egy-egy helyzetben? Volt olyan, amikor valakinek kellett volna segíteni?
Ehhez persze kell a bizalmi légkör, vagyis semmi esetre se ítélkezzünk, vagy minősítsünk. Hallgassuk meg, támogassuk őt!
A második lépés: mutassunk példát. A gyerekek nemcsak azt tanulják, amit mondunk, hanem amit teszünk. Ha azt látják, hogy kiállunk mások mellett – legyen az egy szomszéd, egy családtag, vagy akár egy idegen a boltban –, azt tanulják, hogy az igazságosság érték. És hogy nem baj, ha valaki más, ha valaki nincs tökéletesen „beilleszkedve”.
A harmadik: tanítsuk meg a gyereknek, hogyan állhat ki másokért anélkül, hogy veszélybe sodorná magát. Erősítsük meg az önbizalmát, az együttérzését, és adjunk neki eszközöket – mit mondhat, mit tehet egy olyan helyzetben, amikor valakit bántanak vagy kiközösítenek. Ez nem egyszeri beszélgetés, hanem hosszú folyamat, amely sok apró pillanatból épül fel.
A társas kirekesztés nem mindig látható, és nem is mindig rossz szándékból történik. De a hatása valós – és épp ezért fontos, hogy mi, szülők is szerepet vállaljunk a megelőzésben.
Mi tegyek, ha az én gyerekemmel történik?
Fontos tisztázni, hogy vannak jogi lehetőségek is ilyen esetben, de érdemes első lépésként az iskolával egyeztetni. Szülőként azonban elsősorban a gyermekünk lelki világa a fontos.
Ha gyermekedet kirekesztés éri az iskolában, a legfontosabb, hogy érezze: mellette állunk. Hallgassuk meg figyelmesen, ítélkezés nélkül, és erősítsük meg benne: nem ő a hibás. Segítsünk neki megfogalmazni az érzéseit, és tudatosítsuk benne, hogy a bántás nem őt minősíti, hanem a bántót.
Beszélgessünk arról, miben jó, milyen értékeket hordoz, és tanítsuk meg, hogyan állhat ki magáért asszertíven. Bátorítsuk, hogy keressen támogató kapcsolatokat akár az iskolán kívül is – hobbijai, sporttevékenységei során. Mutassunk példát, mesélüjünk saját nehéz helyzetekről, és erősítsük benne a hitet: ez a helyzet múlékony, nem csak vele történik, és vége lesz.
Ha érdekes volt ez a cikk, olvasd el ezt az anyagot is az iskolai bántalmazásról.
