Egyre több fiatal küzd memóriaproblémákkal: meglepő ok állhat a háttérben

Olvasási idő kb. 2 perc

Azt gondolnánk, hogy egyes betegségek vagy állapotok csak az idősebb korosztályt érintik, de nagyon úgy tűnik, hogy ebben nagyot tévedtünk: a fiatalokra is egyre jellemzőbb.

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt tíz évben látványosan megnőtt azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya, akik memóriaproblémákról vagy koncentrálási nehézségekről számolnak be. A vizsgálat több mint négymillió ember adatait elemezte 2013 és 2023 között, és kiderült, hogy egyre többen érzik úgy: mentális, érzelmi vagy fizikai állapotuk miatt nehezebben gondolkodnak, hoznak döntéseket vagy emlékeznek számukra fontos dologra. 

Már fiatalon jelentkezhetnek a memóriazavarok 

A kutatók szerint a probléma különösen a 18 és 39 év közötti korosztályban nőtt meg, itt közel duplaannyi esetet diagnosztizálnak, mint pár éve. Míg tíz évvel ezelőtt minden huszadik fiatal mondta azt, hogy gyakran küzd koncentrációs vagy memóriagondokkal, ma már majdnem minden tizedik számol be hasonlóról.

A memóriazavarok komoly életminőség romlást hozhatnak
Fotó: milorad kravic / Getty Images Hungary

Meglepő módon a 70 év felettiek körében ezzel szemben enyhe csökkenés volt megfigyelhető, ami nagyon jól megmutatja, hogy a kognitív problémák messze nem az öregkor kihívásai. 

Idézőjel ikon

A felmérés azt is kimutatta, hogy a jövedelem és az iskolai végzettség erősen összefügg a jelenséggel.

Az alacsonyabb keresetű és kevesebb iskolai végzettséggel rendelkező emberek sokkal nagyobb arányban tapasztaltak memória- vagy kocentrációs problémákat, mint a tehetősebb, diplomás csoportok. Ez megmutatja, hogy a gazdasági helyzet és az oktatási lehetőségek közvetlenül hatással lehetnek az agyi működésre és a mentális állapotra, valamint fejlődésre. 

Apró különbségek nagy eltérések 

A különböző társadalmi csoportok között is találtak eltéréseket: minden etnikumban nőtt a kognitív nehézségekről beszámolók aránya, de leginkább az amerikai őslakos közösségekben volt nagy az emelkedés. A kutatók szerint ez részben a hátrányos helyzet, a stressz, a rosszabb egészségügyi ellátás és az életmódbeli tényezők együttes következménye lehet. 

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy az eredmények önbevalláson alapulnak, vagyis nem klinikai diagnózisokról van szó – így az adatok megbízhatóságának ellenőrzése is problémás. Ezzel együtt a tendencia aggasztó, mert arra utal, hogy a fiatal felnőttek önmaguk érzik úgy, hogy mentális teljesítményük romlik.  

A háttérben sokféle ok állhat: a folyamatos stressz, a túlzott képernyőhasználat, a kialvatlanság, a mozgáshiány vagy a szorongás mind hozzájárulhatnak az agyi működés romlásához. 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, milyen különös jelenség sújtja a Nobel-díjas tudósokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!