Megőrülnek érte a gyerekek, de fulladást okozhat ez a játék – figyelmeztet a fogyasztóvédelem

Olvasási idő kb. 1 perc

Hatalmas divat lett a Labubu baba, de a hamisítványok súlyos kockázatokat hordoznak, akár meg is fulladhat a gyerek.

A Labubu babák hihetetlen népszerűségre tettek szert az elmúlt hónapokban világszerte, ám ezzel együtt a hamisítványok is elárasztották a piacot. Angliában most figyelmeztetést adtak ki, mert a nem eredeti játékok súlyos veszélyt jelenthetnek a gyerekekre– írja a BBC.

Életveszélyesek lehetnek a hamis Labubu babák

A délnyugat-londoni Sutton fogyasztóvédelmi osztálya arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen megnőtt a hamisított Labubu babák száma, amelyek fulladásveszélyesek lehetnek.

Veszélyesek lehetnek a hamis Labubu babák
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A kis részek – például a kezek, lábak és szemek – könnyedén leválhatnak a játékról, valamint a varrások és a töltőanyag minősége is gyenge.

A fogyasztóvédelem 2025 júliusa és augusztusa több mint 230 hamis babát foglalt le. A vizsgálatok során kiderült, hogy a játékok nem ellenőrzött anyagból készültek, nem tesztelték őket a brit biztonsági előírások szerint, továbbá káros vegyi anyagokat tartalmazhatnak. 

A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy legyenek óvatosak, és ne vegyenek engedély nélküli utcai árusoktól, valamint  gyanús webáruházakból Labubu figurákat. Érdemes ellenőrizni az eredeti játékokon található jelzéseket, a kínai Pop Mart által gyártott, valódi Labubu babákon holografikus matrica és beolvasható QR-kód található. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.