Ez a vécén jelentkező tünet szívbetegségre utalhat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy tanulmány szerint a székrekedés is lehet a szívbetegség korai figyelmeztető jele. A legfrissebb kutatások szerint ugyanis a bélrendszer működése, azon belül is a székrekedés összefüggésbe hozható a szívroham, a szélütés és a szívelégtelenség fokozott kockázatával.

Mindemellett az orvosok aggasztó kapcsolatot találtak a székrekedés és a magas vérnyomás között is.

Legalább kétszer nagyobb a kockázat a szívbetegségre

A hagyományos szív- és érrendszeri kockázati tényezőket, például a magas vérnyomást, az elhízást és a dohányzást régóta a szívbetegségek kulcsfontosságú tényezőiként ismerik. Az új tanulmány feltárta, hogy a székrekedés is árulkodó tünete lehet a szívproblémáknak. A kutatás során a tudósok több mint 400 ezer ember egészségügyi adatait elemezték, közülük csaknem 24 ezren küzdöttek székrekedéssel. 

A bélrendszer nem megfelelő működése akár szívbetegségre is utalhat
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Kiderült, hogy náluk több mint kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki súlyos szívbetegség, mint azoknál, akiknek nem volt krónikus székrekedésük.

A szívelégtelenség jelentkezhet szívroham, stroke vagy egyéb, kórházi kezelést igénylő szívbetegség formájában.

Továbbá a kutatók azt is megfigyelték, hogy azoknál a magas vérnyomásban szenvedőknél, akik székrekedéssel is küzdöttek, 34 százalékkal nagyobb volt a későbbi szívbetegségek kockázata, mint azoknál, akiknek csak magas vérnyomásuk volt. 

Vagyis a kutatás azt sugallja, hogy a székrekedés súlyosbíthatja a magas vérnyomáshoz kapcsolódó szív- és érrendszeri kockázatokat, tovább növelve a szívrohamok és a szélütések valószínűségét.

A genetika állhat a szív- és bélproblémák összefüggése hátterében

A szakemberek a fentieken túl genetikai összefüggést is találtak a székrekedés, valamint a szív- és érrendszeri betegségek között, és megállapították, hogy a két rendellenesség mögött közös genetikai tényezők állhatnak. Ez a felfedezés új utakat nyit a bélrendszer és a szív összefüggését vizsgáló kutatások terén, és talán hamarosan választ kaphatunk majd arra is, hogy milyen ok-okozati kapcsolat van a székrekedés és a szívbetegségek között, illetve, hogy a szívelégtelenségek kialakulásában milyen szerepet játszik a fájdalmas emésztési zavarokkal, hasmenéssel és puffadással járó szivárgóbél-szindróma.

Genetikai összefüggést is találtak a székrekedés, valamint a szív- és érrendszeri betegségek között
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

A felfedezésnek a szívproblémák megelőzésében is fontos szerepe van

Mivel a székrekedés a becslések szerint a világ népességének 14 százalékát érinti, különösen igaz ez az idősekre és a nőkre, a kutatási eredmény egyértelműen felhívja a figyelmet arra, hogy a lakosság jelentős részénél a bélrendszeri állapotok miatt fokozott a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Továbbá az új eredmény azt is üzeni, hogy a bélrendszer egészségének megőrzése hozzájárul a szívbetegségek megelőzéséhez és kezeléséhez.

Érdemes figyelni a testünk jelzéseit, mert az ujjainkon megfigyelhető elváltozások akár rákot és szívbetegséget is jelzhetnek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.