Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szó sincs arról, hogy egyetlen gyermek hirtelen, rossz döntésből hozott bántalmazásának szerencsétlen, ám egyedi története lenne azé a kisfiúé, akit karateedző rúgott meg: két rettenetesen súlyos problémára is felhívja a figyelmet az eset.
A szolnoki kalandparkban egy kisfiút ért súlyos bántalmazás híre és az arról készült videófelvétel keveseket került el az elmúlt napokban. Akit esetleg mégis: a gyermek táborban vett részt, melynek részeként a kalandparkba is elvitték őt és társait. Itt aztán egy konfliktushelyzetet követően – a fiú összekülönbözött egy társával, az anya szerint feltehetően azért, mert félt a rá váró feladattól –
az egyik felügyelő félrehívta, majd úgy rúgta fel, hogy fejét is a rekortánba ütötte, ezt követően nem nyújtott segítséget a földön fekvő gyermeknek, majd szóban is folytatta a bántalmazását.
Véletlenül derült fény a gyerekbántalmazásra
Az esetről a fiú nem beszélt édesanyjának – a család szerint azért, mert azt hitte, olyan rossz volt, hogy ez a büntetés járt neki. Amennyiben a kalandpark egyik, az esetet nem szemtanúként érzékelő, de a feszültségre felfigyelő alkalmazottja nem javasolja a vezetőségnek, hogy a mindent belátó kamerák felvételeit vegyék elő, talán sosem derül ki, mi történt. Az edző legalábbis azt mondta az anyának, volt egy konfliktusuk a gyermekkel, de rendezték.
Rendezték.
Te hallottál ennél cinikusabb egyszavas mondatot idén? Én nem.
A sport továbbra is melegágya a hasonló bántalmazásoknak
Elsőre úgy tűnhet, a gyerektáborok működésének komoly problémájára hívja fel a figyelmet az eset, azonban ennél nagyobb gondokra világít rá. Az első a következő: mint azóta egy korábbi tanítványa arról beszámolt, a jászberényi egyesületet vezető, karateedzőként ismert férfi gyermekekkel való bánásmódjának sztenderdjét képezte a megalázás és a verés. Egy olyan sportban aktív szakemberről van szó, melynek 20 alapelve közül az első három így szól:
- A karate tiszteletadással kezdődik és tiszteletadással ér véget.
- A karatéban nincs első támadás.
- A karate az igaz elveket szolgálja.
de nem elhanyagolható a kilencedik sem:
- A karate gyakorlása az egész életet betölti.
Nem csoda, hogy a Magyar Karate Szövetség el is határolódott tagjától, felfüggesztve és oktatói tevékenységét a vizsgálat idejére betiltva.
Talán nem túl légből kapott állítás kijelenteni, hogy egyre több szülő épp az ilyen karateedző-félék (meg a molesztáló sportszakemberek) miatt nemhogy kétszer meggondolja azt, hogy a versenysport vagy éppen a komolyan űzött sporttevékenységek közelébe engedje gyerekét, hanem eszébe sem jut így cselekedni. Ami ugyanis edzhetné a gyermek testét és lelkét – utóbbi természetesen nem a minősíthetetlen szavak és tettek, hanem saját maga legyőzése által –, az szülői szemmel veszélyforrás. Ki tudhatja, mi történik az uszodában, a teremben, a pályán?
Ahogyan ezzel a kisfiúval el tudta hitetni az edző, hogy ő mindenért a hibás, hogyan reménykedhetünk abban, hogy saját gyerekünkkel nem történne meg ugyanez?
És még ha meg is tudnánk azonnal, hogy bántalmazták, az ütés, rúgás vagy épp szavakkal verés már megtörtént. Lehet, hogy csont nem törik, nincs zúzódás, de a lélek repedéseit ezeknél is nehezebb gyógyítani. Az a kisebbik baj, ha az adott sportágtól örökre elveszi egy ilyen edző a gyermek kedvét – ennél sokkal komolyabb lelki sérüléseket is okozhat.
Vakon bízunk, hogy gyermekünk jó kezekben van, és keserűen csalódunk
Egy másik, hasonlóan megrázó ügy során a Mauglinak csúfolt és óvodájában bántalmazott gyermek esetében is csak egy diktafon árulta el a hivatásukhoz méltatlan pedagógusokat: ez pedig át is vezet bennünket a második nagy problémához. Amikor egy intézmény vagy sportszakkör, tábor ajtaja szó szerint vagy képletesen bezáródik egy gyermek mögött, a szülő abban a tudatban sétál el, hogy nem tudhatja, mi történik majd ott, de bízik abban, hogy csak jó dolog. Persze a programok leírását megkapja, de azt, ki hogyan szól majd gyermekéhez, nem lehet szórólapon előre biztosítani.
Bíznia kell, mert más lehetősége nem nagyon van (a diktafonon túl), ugyanakkor rendszerszinten érzékelhető probléma az, hogy aki
anyaként, apaként a gyermeket gondozó, nevelő pedagógustól, az őt felügyelő felnőttől, nevelőtől kérdez, nagyon sokszor nem a teljes valóságot ismeri meg.
Az a felnőtt, akinek erkölcsi mértékadóként kellene működnie a gyerek szemében, hiszen szülei rábízták, bizony nagyon sokszor ferdít, elhallgat, magát védi, nem számol be a teljes igazságról, vagy épp személyes sértésnek veszi, ha a gyermek elmond otthon olyasmit, ami rá – legalábbis saját érzése szerint – rossz fényt vet. A felelősség felvállalása az élet minden területén nem egyszerű munka, de elkerülhetetlen olyan helyzetekben, amelyekben egy kiskorú lelki fejlődése és adott esetben testi épsége is a tét.
El lehet menni – csak ez nem megoldás a gyermek szempontjából
Persze, el lehet menni, szinte mindenhonnan, legalábbis, ha átlagos, neurotipikus gyermeke van az embernek, de ha esetleg nem, akkor jóval kisebbek a lehetőségek. Ugyanígy, ha ragaszkodik egy sportághoz, de azt csak toxikus környezetben tudná gyakorolni, lehetetlen helyzetbe kerül a szülő, miközben felnőttként folyamatosan azt hangoztatjuk, senki ne tűrje a bántalmazást, lépjen, álljon ki magáért.
Eközben akaratlanul és tehetetlenül kerülnek gyermekeink méltatlan helyzetekbe, amelyekre szinte lehetetlen őket felkészíteni.
Nem szabad elfelejteni, hogy egy gyermek általában úgy érzi, ahogyan a felnőtt bánik vele, az a normális. Ha ez azt jelenti, hogy felrúgják vagy megütik, akkor ezt hiszi normálisnak.
Végtelenül kétségbeejtő és ijesztő, hogy egy fizetős élménytáborban, edzésen, óvodai vagy iskolai csoportban sem lehetünk biztosak abban, hogy ez ne történjen meg egy gyermekkel. Ha pedig egy konfliktus „rendezése” így zajlik, mit sem csodálkozhatunk azon, ha már óvodai csoportokban ott a bullying, az iskola alsó tagozatáról nem is beszélve. Ezek a gyerekkori minták a kicsik felnőttkori működésére is káros hatást gyakorolhatnak, főként, ha szaksegítség nélkül kell az elszenvedőknek és a szemtanú gyerekeknek feldolgozniuk azt. Hiszen ezzel a bántalmazott fiúval most remélhetőleg foglalkoznak majd,
de azzal ki törődik, hogy az esetet végignéző gyerekek milyen következtetéseket vonnak le abból, hogy egy tekintélyszemély súlyos bántalmazással büntet?
A kérdés költői. A férfi több év börtönre is számíthat jogászok véleménye szerint, de ez az általa okozott kárt helyre már nehezen hozhatja.
Gyerekjogokkal kapcsolatosan ezt a cikkünket is ajánljuk!
