Az elkövetők készülnek rá, hogy sok gyerek nyáron egyedül van otthon – bűnmegelőzési szakértő figyelmeztet

Olvasási idő kb. 4 perc

Nyakunkon a nyári szünet, amely nemcsak sok élményt, de veszélyeket is rejteget a gyerekek számára. Szakértővel jártunk utána, melyik korosztály tagjait mitől félthetjük.

Hiba lenne azt hinni, hogy csak a digitális világ veszélyei miatt van okunk aggodalomra: eltérő területek jelentenek komoly kihívást a kisiskolások, a kiskamaszok és a már szinte felnőtt fiatalok számára. Molnár István Jenő bűnmegelőzési szakértő segített abban, hogy tisztábban lássunk.

Nyári szünet: nehézség a szülőnek, veszély a gyereknek 

A nyári szünet örök gondja az, hogy a gyerekek felügyeletét a szülőknek úgy kell megoldaniuk, hogy közben egy-két hétnél hosszabb szabadságot ritkán tudnak kivenni. Ott vannak még persze a nyári táborok is, ezeknél az ár nehezíti meg azt, hogy gyakrabban éljünk a lehetőséggel: marad tehát a gyerekfelügyelő bevonása, illetve – ha már elég idős hozzá a gyermek – az, hogy otthon, egyedül töltse el idejét.

Többféle nyári tevékenység is jelenthet veszélyt a gyerekekre
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Van az a korosztály, amelynél még az otthoni balesetek jelentenek reális veszélyt, másoknál ugyanakkor már az internetes csalók és ártó szándékú felnőttek miatt lehet kockázata annak, ha 8-10 órán át felnőtt nélkül töltik el idejüket. Lássuk korosztályra lebontva, kiknél mire kell figyelni, illetve kit mire kell felkészíteni nyár előtt!

Az elkövetők készülnek a nyárra: otthon is veszélyben lehet egy gyerek

„Azok az alsó tagozatosok, akik már gyakrabban maradnak felügyelet nélkül kisebb-nagyobb időre, különböző balesetek által veszélyeztetettek. Az unatkozó gyerekek próbálkozhatnak műszaki eszközökkel, tűzzel, őket fel kell készíteni arra, hogy milyen szempontok mentén nyúljanak a gáztűzhelyhez vagy egyéb, potenciálisan veszélyes eszközökhöz” – fogalmazott szakértőnk, hozzátéve, azt is tisztázni kell velük, kit engedhetnek be a lakásba és kit nem.

„Az elkövetők szezonálisan készülnek arra, hogy a gyerekek egyedül vannak otthon.

Létezik a leolvasós csalás, de segítségkérés álcájával is becsöngetnek. Egy gyerek, ha nincs felkészítve a helyzetre, beengedheti azt, aki csak át akarja verni.

Őt nem fogja bántani, de visz mindent, ami mozdítható. Ilyenkor megoldás, hogy mielőtt a gyerek beengedne bárkit, hívja fel a szüleit, vagy beszéljenek meg egy jelszót, amit mindenkinek tudnia kell, akit beengedhet. Ezt a titkos nyelvet még élvezik is a gyerekek” – javasolja Molnár István Jenő.

Mindezen túl nem szabad azért arról sem elfeledkezni, hogy sokkal több idejük jut már ezeknek a gyerekeknek is az internetezésre: érdemes lefektetni családi szabályokat azzal kapcsolatban, mennyi időt tölthetnek a világhálón, ahol többek közt annak is ki vannak téve, hogy

Idézőjel ikon

a velük bizalmi kapcsolatot kialakító felnőttek olyasmikre kérjék meg őket, hogy például szüleik bankkártyáját fényképezzék le.

A középiskolásoknál már másféle veszélyekre is fel kell készülni

„Ők már elmennek egyedül táborokba, strandra is, az utóbbi pedig balesetveszélyt is rejthet, fontos esetükben a mély víz fogalmának tisztázása, valamint az úszástudás. Emellett a vagyonbiztonság kérdése is lényeges. A strandra nem kell elvinni a vadonatúj iPhone-t, hogy aztán a törölközőszéf őrizze: az értéktárgyak ilyenkor maradjanak otthon, nem kell karóra és sok készpénz, ebből csak baj lehet. Nem figyelnek oda rájuk, eltűnik a pénz, a telefon, a tárca” – hívja fel a figyelmet a bűnmegelőzési szakértő.

A 17-18 éveseknél a koncertek és a fesztiválok is tartogathatnak veszélyeket. 

A sátrakban szintén nem lesznek biztonságban az értéktárgyak, hiába tesznek lakatot a cipzárra, egy laptopnak vagy tabletnek ilyen rendezvényen nincs helye, az értékeket pedig megőrzőben érdemes elhelyezni.

A nagyobbaknál a koncertek, fesztiválok is rejtegethetnek veszélyeket
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

„Az alkohol és egyéb szerek fogyasztása terén vannak a szülők a legnehezebb helyzetben. Érdemes a döntés-következmény-felelősség hármasáról beszélgetni, hogy akkor is tudjanak jól dönteni, amikor nem vagyunk ott velük. A legtöbb probléma az alkohollal van, érdemes hangsúlyozni azt, hogy a társaság figyelmét nem ennek fogyasztásával érdemes kivívni” – javasolta Molnár István Jenő. Sokat segít, ha a gyerek olyan kapcsolatot alakított ki a szülővel, amelyben bármilyen helyzetben tud és mer hozzá fordulni.

„A legproblémásabb az, ha ott hagyják egymást, az akár öntudatlan gyermek egyedül marad, és aki magatehetetlen, azzal megtörténhet bármi” – figyelmeztet a szakértő. Jó, ha kialakul annak szokása, hogy minden társaságban van valaki, aki vigyáz a többiekre, amíg buliznak, és ha kell, cselekszik a másik megóvása érdekében.

A kompromittáló felvételek készítése éltre szóló veszélyt jelenthet

Arra is felhívta figyelmünket Molnár István Jenő, hogy az online tér egész évben konstans veszélyeket is tartogat a gyerekeknek. Nyáron ez a több szabadidő révén fokozódik. Ilyenkor fontos felhívni a figyelmet a szexting, azaz a szexuális tartalmak küldésének elkerülésére, valamint arra is, hogy semmiképp ne készítsenek intim felvételeket másokról, és végképp ne osszák meg azokat semmilyen platformon.

Idézőjel ikon

„Ami diákcsínynek indul, az személyes adattal való komoly visszaélés, bűncselekmény, botrány lehet belőle. A digitális lábnyom örök, rengeteg veszélye van annak, ha elkészül egy felvétel”

– figyelmeztetett.

Egy jó hír is van a fiatalok és a nyár kapcsán: ilyenkor ugyanis csökken a bullying előfordulása, mivel annak a leggyakrabban az iskolai közeg ad teret.

Ebben a cikkünkben komolyabb veszélyt jelentő gyerekjátékokról olvashatsz!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.