Kevés pénzből is nagy élményt nyújtanak ezek a kirándulóhelyek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Zápor ide, zivatarok oda, rendíthetetlenül érkezik a jó idő. Lapozgatunk az elménkben, mit csináljunk azzal a tengernyi két nappal a hét vége felé, amit a cinikusok szabadidőnek hívnak. Vízpart? Valami koncert vagy fesztivál? Szabadtéri múzeum? Azután mérlegelünk. Valami olyasmit is lehetne csinálni, ami nem feltétlenül kerül pénzbe, nincs köze képernyőhöz, nem kell emberekkel találkoznunk, sőt, igazából semmi sem kell hozzá. Ekkor sóhajtanak fel a túrabakancsok a szekrényben.

Néhány ötlet és szubjektív túrajavaslat következik most. Könnyen lehet, hogy pár túrakés élesebb lesz most szép hazánk vidékein, de vállalom a kockázatot.

Tök és a Budai-hegység

Piciny falu Pest vármegye nyugati szegletében, a Nyakas-hegy lábánál, amely sok meglepetést tartogat az ide érkező látogatók számára. A döntő többségében református vallású lakosság temploma a falu szívében igazi iparművészeti kincset rejt: 1740-ben készült festett, faragott, kazettás mennyezete 2010-ig az Iparművészeti Múzeumban is ki volt kiállítva, eredeti helyén pedig a mennyországot hozza közelebb hozzánk. A falu határában található a nemrég felújított Árpád-kori templomrom, ami szintén megér egy kis sétát. A mező közepén árválkodó egyhajós templomot a török hódoltság idején hagyták magára.

Tök remek célpont, ha olcsó és tartalmas hétvégét akarunk
Fotó: Tamás Katalin

A Tök központjából vezető Völgy utcán felfelé kaptatva nem csak a testtömegindexünket rendezhetjük rövid úton: az utat szegélyező réges-régi borospincék mellett elhaladva szép lassan mesés kilátás bontakozik ki a szemünk előtt a Budai-hegységgel, mezőkkel, szántóföldekkel, mintha a magyar vidék  minden szépségét egy településbe sűrítették volna . De olyan gyorsan ne haladjunk el a pincék mellett, mert Tök és környéke kiváló bortermő vidék. Szóval, ha ezek után tovább tudunk haladni, akkor   az Óriás Lépcsőkön   átlépdelve egészen   a Nyakas-tetőig érhetünk , ahol a kaptató által okozott szenvedéseinkért lebilincselő panoráma a jutalom. Ha pedig megéhezünk, próbáljuk ki a   töki pompost , ezt a kelt tésztára sült magyar huncutságot, szalonnával, hagymával.

Via Ferrata Tatabányán: hegymászás élménye, mínusz életveszély

Ha az M1-es autópályán Győr irányába közlekedünk, Tatabányánál tekintsük fel a hegyre egy pillanatra, itt találjuk az 1907-ben emelt millenniumi emlékművet, amely egy óriási turul madarat ábrázol. Mitikus madarunk szárnyfesztávolsága 15 méter, ezzel sokáig Közép-Európa legnagyobb madárszobrának számított. Az emlékműhöz autóval is el lehet jutni, és érdemes is, mert a turul lábától tiszta időben akár Pannonhalmáig is el lehet látni. De mi válasszunk egy elegánsabb módszert: másszunk fel sziklákon a madárig!

Via Ferrata Tatabánya - remek program, akár családdal is

A pár évvel ezelőtt kialakított Via Ferrata útvonalakon különös élményben lehet részünk. A Via Ferrata, vagyis a vasalt út a hegymászás örömét adja úgy, hogy nem kell közben az életünkért aggódnunk, ugyanis egy drótkötélpályához csatlakozva teljesíthetjük a különféle nehézségű pályákat. Ha mászás közben körbetekintünk, akkor a lélegzetelállító panoráma és a szabadság mámorító érzéséből kikevert élménykoktélban részesülhetünk. Felszerelést a közeli látogatóközpontnál lehet bérelni, sőt itt túravezetést is kérhetünk.

A Dunakanyar legszebb panorámája

Dömös mindössze 1 órányira van Budapesttől, és ha rengeteg lekötetlen energiával rendelkezünk, akkor három helyet üthetünk egy csapásra. Dönthetünk úgy, hogy Dömös központjából felgyalogolunk a Vadálló-kövekig. Miért? Mert a Vadálló-kövek olyan térélményt nyújtanak, mintha a Gyűrűk Ura valamelyik főszereplőjeként vágtatnánk a végzet hegye felé, ahol a táj fokozatosan egy tündérmese díszletévé alakul át. Hegyek és erdők, amíg a szem ellát, vad sziklák és csend és nyugalom. A csendet legfeljebb a hiperventiláló túrázók oxigénért folytatott harca törheti meg, de ezzel nekünk nincs dolgunk. Apropó, végzet hegye. Ha már eljutottunk a Vadálló-kövekig, akkor már menjünk el a Prédikálószékig is. Egyrészt azért, mert így nagyon büszkék leszünk magunkra. Másrészt pedig azért, mert a kilátás a Prédikálószékről... nos, nehéz olyan jelzőt találni, ami még nem inflálódott el a nyakunkba zúduló reklámok miatt.

Kilátás a Prédikálószékről
Fotó: Janos Illesi / Getty Images Hungary

Mert ha körültekintünk, olyan érzésünk támadhat, mint amikor felnézünk a King's College Chapel mennyezetére. Nem tudjuk biztosan, hol ér véget a valóság, és hol kezdődik az álom, hol a föld és ég közötti határ, és elénk tárul a Dunakanyar legszebb panorámája. Választhatnánk azt a lehetőséget is, hogy szintén Dömösről indulva a Rám-szakadék felé vesszük az irányt, ami az ország egyik legvadregényesebb túraútvonala. Fenyegetően fölénk magasodó szikláival, izgalmas terepakadályaival számos meglepetést tartogat, azonban sziklaomlás veszélye miatt átmenetileg lezárták a szakadékot. Hazafelé, leballaghatunk a Duna partjára, vagy ehetünk egy remek vadpörköltet a falu központjában lévő étteremben.

Érdekességek nemcsak a föld felett, hanem a föld alatt is találhatók. Ha érdekel, mit rejt a föld mélye, olvasd el következő cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.