Ha így veszel lakást, több millió forintot spórolhatsz

Olvasási idő kb. 2 perc

A csok plusszal élve elkerülhető az ingatlanvásárlás után kiszabott illeték megfizetése, így jelentős összeget lehet megspórolni.

Az ingatlanvásárlás járulékos terhei közül a legnagyobb tétel az illeték, amely alapesetben az ingatlan vételárának a 4 százaléka. Az átalakított falusi csokot igénybe vevők viszont mentesülhetnek az illetékfizetési kötelezettség alól, sőt a januárban bevezetett csok pluszhoz is jár ez a könnyítés. 

Milliókat tarthatnak a zsebükben a csok plusszal a vevők

Több módosítás is történt az utóbbi időben, amelyekkel kapcsolatban érdemes naprakésznek lenni, ha éppen ingatlanvásárláson törjük a fejünketA januárban bevezetett csok pluszhoz például illetékmentesség is jár, ami a 150 millió forintnál olcsóbb ingatlanok esetén vehető igénybe. Az illeték ráadásul nem kis összeg, a lakás vagy ház vételárának 4%-át teszi ki, vagyis akár 6 millió forint maradhat a zsebünkben.

Az első lakás vásárlása a csak plusszal idén igazán megéri
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Az illetékmentességet nem kell külön kérvényezni, azonban nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy

Idézőjel ikon

az adóhivatalhoz benyújtott adásvételi szerződésben fel kell tüntetni, hogy a vételár egy részét falusi csokból és/vagy csok pluszból fedeztük vagy fizettük.

Új építésű ingatlan esetében pedig kevesebb illetéket kell fizetnünk, ha a lakás értéke nem haladja meg a 30 millió forintot, így a lakás árából 15 millió forint lesz majd illetékmentes, azaz akár 300 ezer forintot is spórolhatunk. A 35 év alattiaknak ráadásul erre is jár illetékkedvezmény, vagyis az illeték összegének a felét elengedik. 

Fontos az is, hogy idén is megmaradt az adó-visszatérítés lehetősége, ezáltal visszakaphatjuk az áfát, ha a falusi csokot igényeljük. Újításként megjelent egy további kedvezmény is: új építésű ingatlan vásárlása esetén a kedvezményes, ötszázalékos áfát nem kell megfizetni, ha pedig építkeznénk, a 27 százalékos áfa válik visszaigényelhetővé maximum ötmillió forintig.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.