„De csak jót akart!” – nyugtatja a feleséget a férj, amikor kiderül, hogy sokadszorra az anyós vagy az após beleszólt, hogyan nevelik a gyereket. Pszichológus szakértőnk szerint szinte lehetetlen, hogy ennek összezörrenés nélkül gátat szabjunk.
„Ami a nagyszülő házában történik, az ott is marad!” – hirdeti a tábla, és sok családban természetes, hogy a szülőé a nevelés, míg a nagyszülőké a kényeztetés. Ezzel nem is lenne probléma, ha időnként a nagymamák és nagypapák nem bátorítanák a gyerekeket olyan dolgokra, amelyek szöges ellentétben állnak a szülők által felállított szabályokkal. Ugyanakkor, a másik végletre is van példa; amikor a modernebb felfogásban gyermeket nevelő anyák és apák azzal szembesülnek, hogy a mama olyat akar ráerőltetni a gyerekre, amit ők egyáltalán nem tartanak fontosnak.
Tartsák tiszteletben a szülő elképzeléseit
Pszichológus szakértőnk, Standovár Sára szerint ez a jelenség szinte természetes, hiszen, mióta világ a világ, a nagyszülők mindig beleszóltak az unokáik nevelésébe.
„És valószínűleg harminc év múlva mi is bele fogunk szólni, hogy a gyerekeink hogyan nevelik az unokáinkat – szögezi le Standovár Sára. Azt természetesen nem várhatjuk el, hogy ugyanazokat az elveket vallják, mint mi, hiszen másik generációról beszélünk, ugyanakkor arra megkérhetjük őket, hogy tartsák tiszteletben azt, amilyen elképzeléseink nekünk, szülőknek vannak.”
Valójában már az is nagy eredmény, ha nem a szöges ellentétét csinálják, mint mi, vagy ha legalább a gyereket nem akarják meggyőzni, hogy valójában nekik van igazuk.
Az pedig főleg nem elfogadható, ha a szülők háta mögött tesznek olyan engedményeket az unokának, amelyet nem helyeselnének. Mindannyian ismerünk olyan nagymamákat, akiknél mindig van elérhető csokikészlet, és este 11-ig is fent lehet lenni.
„Amúgy a gyerekek nagyon jól tudnak függetleníteni. Tudják, hogy otthon délután már nem kaphatnak édességet, de a nagyi ötkor is megsüti a kedvenc sütijüket, viszont azt is belátják, hogy ha otthon le lehet csúszni a lépcsőkorláton, de ez a nagypapánál szigorúan tilos.”
Attól, hogy vigyáz rá, még nem neveli az unokát
A nagyszülők más tapasztalati szinten vannak, és előfordulhat, hogy olyan meglátásaik vannak, amelyek hasznosak lehetnek. Ennek ellenére nem kell, hogy a saját véleményüket tartsák az egyetlen megfelelőnek.
„A szülőknek joguk van tanulni a saját hibáikból – mondja a pszichológus. És ennél is fontosabb, hogy felnőttszerepbe kell kerülniük a saját szüleikkel szemben. De ez természetesen azzal is jár, hogy fel kell vállalni konfliktusokat és a felelősséget.”
El kell mondani bátran, hogy mi ezt másképp gondoljuk, mi ezt másképp csinálnánk, és hogy tudjuk; benne van a pakliban, hogy esetleg hibázunk.
„A kölcsönös jó kapcsolatot úgy tudjuk fenntartani, ha meglehet a saját véleményünk – ahogyan a nagyszülőknek is –, és így talán könnyebben kialakulhat egy közös nézőpont.”
Abban az esetben, ha a nagyszülők intenzíven jelen vannak az unokák életében – például együtt laknak vagy gyakran vigyáznak rájuk –, előfordulhat, hogy erőteljesebben érvényesülnek az ő nevelési elveik is.
„Azonban ennek nem arról kell szólnia, hogy mivel sokat vigyáznak a gyerekre – tehát segítenek a fiataloknak –, ezért több joguk is van. A döntést mindig a szülőnek kell meghoznia. A nagyszülő elmondhatja a véleményét, de a végső szót már az anya és az apa dolga kimondani” – szögezi le a pszichológus.
A gyerek képes függetleníteni
Természetesen akadnak olyan helyezetek, amikor nincs ott a szülő, és ilyenkor meg kell bíznia azokban, akik a gyerekére vigyáznak, legyen az az óvónő, a tanító vagy éppen a nagymama.
„Ugyanúgy, ahogyan nem szeretnénk, hogy a tanító olyan elveket kényszerítsen a gyerekre, ami számunkra nem elfogadható, a nagyszülőnek is el kell mondani, ha nem értünk egyet a gyereknevelési elképzeléseivel – javasolja Standovár Sára. Ha viszont nem jutunk dűlőre, akkor érdemes a közösen töltött időt csökkenteni vagy szüneteltetni.”
Generációs különbségek természetesen mindig lesznek, és a problémák nagy része általában ehhez köthető; sokszor egyszerűen nem egy nyelvet beszélnek. Ám adódhatnak más gyökerei is a nevelésben lévő különböző elképzeléseknek és nézeteltéréseknek.
„Sokszor a szülő és a nagyszülő közötti kapcsolat, egymás tiszteletének hiánya az ok, vagy éppen az, hogy a szülő gyermekszerepben ragadt, és a nagyszülő nem képes átadni a kontrollt a saját gyerekének, aki időközben maga is szülő lett.”
Első körben az unokák jelenléte nélkül próbáljuk meg átbeszélni a helyzetet; lehet, hogy elegendő, ha a nagyszülők megismerik, milyen témákat, szabályokat milyen okból tartanak fontosnak a szülők.
„Érdemes esetleg első körben fokról fokra építkezni: egy olyan családnál, ahol nincs televízió például, megkérhetik a nagyszülőket, hogy ne reggeltől estig üljön a képernyő előtt a gyerek, ha a nagymamánál van, legyen időbeli korlát, hogy válogatott meséket, tartalmakat fogyaszthasson.”
Sajnos, előfordulhat az is, hogy a nagyszülő annyira nem hajlandó elfogadni az érveket, és annyira – tudatosan vagy tudta nélkül – aláássa az unoka előtt a szülők képességeit, nevelési elveit, hogy csak drasztikus lépések jöhetnek szóba, például hogy egy időre megszakítjuk a kapcsolatot.
„Természetesen ezek csak nagyon szélsőséges esetekben történnek meg, és ha az unokák igénylik a találkozást, azt nem szabad megtagadni tőlük – mondja Standovár Sára. Első lépésként ilyenkor találkozzunk inkább külső helyszínen, vagy legyünk ott mi is, hogy újra elindulhasson a kapcsolat felépítése, új, szilárdabb alapokra.”
Ha kíváncsi vagy, miért fontosak a nagyszülők a gyerekek életében, olvasd el ezt a cikkünket is.
