Ezért ne aludj sárga foltos párnán: ezt teszi veled

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be: hányunk otthonában lapulnak ősrégi, megsárgult, foltos párnák, amelyektől csak nehezen válunk meg? Egyáltalán mitől színeződnek el, és baj-e az, ha évekig ragaszkodunk kedvenc vánkosunkhoz? Szakértők mondják el, milyen sorsot érdemes szánnunk öreg, használt ágybavalóinknak.

Emlékszel még a nagymama jól megsárgult, de mindig illatos és semmihez sem hasonlítható kényelmet adó párnáira? Netán még ma is előszeretettel alszol egy megsárgult, foltos vánkoson, mert hiszed, hogy csak azon pihenve édes az álom? Pedig nem a legjobb döntés ágyba vinnünk ezeket – állítják a szakértők.

Miért lesz folt a párnán?

Mielőtt elmerülnénk a részletekben, tisztázzuk, hogy egyáltalán mitől színeződnek el a párnáink. Dr. Neeta Ogden allergológus szerint számos tényező szükséges hozzá: foltot hagyhat többek között a nedvesség és az emberi verejték, valamint az olajok, a szépségápolási termékek és a nedves haj maradványai is. Éjjel mindenki izzad egy kicsit alvás közben,

Idézőjel ikon

ez a nedvesség szivároghat be a párnába, amely felhalmozódva idővel a textil sárgulását okozza.

Nedvességnek számít egy frissen mosott haj és a nyál is, ám az elszíneződéshez az éjszakai bőrápolási rutinnak is köze lehet. Ha ugyanis lefekvés előtt olajokat és hidratálókrémeket használunk, elegendő időt kell hagyni arra, hogy teljesen beszívódjon, különben a párna bánja.

Ugyanez vonatkozik a hajápolási termékekre is.

A felhalmozódó nedvesség miatt lesz foltos a párna
Fotó: eyepark / Getty Images Hungary

Tévhit, hogy csak azért, mert sárga, koszos is

Szögezzük le, hogy a sárga párna nem feltétlenül jelenti azt, hogy koszos is. Az allergológus szerint a rendszeres mosás „esetleg” megakadályozhatja a párna sárgulását, ám mint mondja, a tisztítás azért nehéz, mert a nedvesség minden éjjel újra és újra megjelenik a textilen.

Láthatatlan élősködők táptalaja

A szakértők szerint egy régi párnán való pihenés önmagában nem árt, és nem is feltétlenül tekinthető egészségtelennek, ám fontos számításba vennünk az esetleges allergiát és más, egyébként könnyen elkerülhető bőrproblémát.
„A párnában lévő testolajok és a verejték felhalmozódása, valamint az ágyneműnkben található emberi bőrmaradványok optimális környezetet jelenthetnek az allergiát okozó poratkák számára” – magyarázza az allergológus, hozzátéve: a poratkák rendkívül jól érzik magukat e nedves környezetben, amelyben szaporodni is tudnak.

Ellenük a legjobb a párnát rendszeresen forró vízben mosni és magas hőfokon szárítani.

Ha már tudod, mi van a párnában, azzal tisztában vagy-e, mit rejt otthonunk levegője? Olvasd el az erről szóló cikkünket, biztosan tartogat újdonságot számodra.

A poratkák ellen a rendszeres forró vízben való mosás és szárítás vethető be
Fotó: brizmaker / Getty Images Hungary

Nem csak a tüdőnek, a bőrnek is árthat

A krónikus orrdugulás az allergia egyik elsődleges tünete, amelyet a párnán lévő poratkák okozhatnak. Egy éjszakai alvás utáni orrfolyás, orrdugulás és szemviszketés alkalmával érdemes megfontolnunk a párnacserét.

Idézőjel ikon

A penészspórák és más allergének a párnák rostjaiban is megélhetnek.

Dr. Faranak Kamangar bőrgyógyász szerint a besárgult párnák károsak lehetnek a bőrre is: az olaj és a szennyeződés eltömítheti a pórusokat, ami pattanásokat, apró fehér kis csomókat, úgynevezett miliát és rosaceát okozhat. A doktor hozzátette: a poratkák jelenléte bőrgyulladást okozhat, ami akár atópiás dermatitiszhez is vezethet.

Allergiás tünetek észlelésekor gyanakodhatunk a párnára
Fotó: helena babanova / Getty Images Hungary

Segíthetnek a párnavédők?

Az elszíneződés elkerülésének legegyszerűbb módja, ha beruházunk egy párnavédőbe, amely lényegében egy párnahuzat, amelyet a tényleges párnahuzat alá kell tennünk. Dr. Ogden szerint ez gátat képez köztünk és az allergének között, amelyek idővel a párna rostjaiban megbújhatnak,

Idézőjel ikon

beleértve az állati szőrt, a penészspórákat, a poratkákat és a kívülről besodródó pollent.

Lényegében ez az extra szövet segíthet megakadályozni, hogy a test és a haj nedvessége átszivárogjon a párnán.

Ilyen időközönként érdemes cserélni

Dr. Ogden elárulta, hogy nincsenek szigorú irányelvek arra vonatkozóan, hogy milyen gyakran kell mosni a párnát, azonban azt javasolja, hogy évente-kétévente cseréljük ki. Kamangar szerint a rendszeres mosások alkalmával érdemes hipoallergén, illatanyagok nélküli mosószert is használnunk, ez ugyanis szintén segíthet megelőzni a bőrgyógyászati problémákat.

Egészségünk érdekében érdemes gyakran mosni, évente-kétévente pedig lecserélni a párnánkat
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

De miért szeretjük annyira a foltos párnánkat?

Noha erre egyelőre nincs tudományos magyarázat, az biztos, hogy a sárga párna használatának érzése meglehetősen nosztalgikus, kicsit olyan, mintha a gyerekszobánkban hajtanánk álomra a fejünket. A formája, az illata, a tapintása és a pihe-puhasága annyira személyes, hogy szó szerint beágyazódik a tudatunkba.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.