Te milyen szülő vagy: a borostyán, a jó fej, vagy épp az idomár?

Olvasási idő kb. 3 perc

Az üveghegy, a szuperszülő, a mártír. Csak néhány azokból a szülőtípusokból, akikre ráismerhetsz a saját szüleidben, vagy akár önmagadban is. Ha nem szeretnéd a rossz mintát továbbvinni, dolgozhatsz magadon, mert képes vagy fejlődni és a gyermekkori traumáidat letenni – de ehhez tudnod kell, te milyen szülő vagy.

L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta több évtizede oktat, előadásokat tart és fogadja pácienseit. Ez idő alatt folyamatosan figyelte, hogyan viselkednek a szülők, illetve hogy egy-egy szülői habitusnak milyen következményei lehetnek később a gyermek életére. Ez alapján kilenc szülőtípust jelenített meg Szeretettel sebezve című könyvében. 

A borostyán – ott van, de megfojt

Akárcsak a növény: ott van, támaszt nyújt, de közben megfojtja a gyerekét – akár felnőtt korában is –, a törődésével. A borostyán szülő nem ad önállóságot, miközben a világot egy veszélyes helynek írja le. Mivel mindent megold, a gyereke azt éli meg, hogy egyedül semmire nem képes. 

A borostyán szülő elhiteti, hogy a világ egy veszélyes hely
Fotó: D. Anschutz / Getty Images Hungary

A szülősítő – nem gyerekként kezel

Gyakran szenvedélybeteg anya vagy apa esetében, illetve válás után következik be ez a felállás. Előfordul, hogy a tizenéves gyerek lefekteti a kisebb testvéreit, majd az alkoholista anyját is. Más esetben a szülő válás után viselkedik úgy a gyerekkel, mintha a felnőtt társa lenne.

Együtt alszanak, megbeszéli vele a mindennapi problémákat, sőt, akár a randevúiról is olyan részletességgel számol be, ami nem gyerekfülnek való.

Ezek a gyerekek gyakran felnőttkorukban is hajlamosak mások érdekeit a sajátjuk elé helyezni. 

Az idomár – a tökéletes kell neki

Az idomár szülő számára két szó létezik: a tökéletes és a kell. Minden a teljesítményről szól. Az anya vagy apa perfekcionista önmagával és a gyerekével szemben is, és rendkívül fontos számára, hogy mit mutat a környezete felé. Ezeknek a gyerekeknek – később felnőttként is –, hiányzik az életéből a spontaneitás, a kreativitás. Sokszor rettegnek attól, hogy hibáznak.

A jó fej – nem szab határokat

A szülők inkább barátai, mint felelős szülei gyermekeiknek. Válás után is gyakran belecsúsznak ebbe a kategóriába, hiszen szeretnék kompenzálni az átélt traumát. Nincsenek szabályok, határok, ugyanakkor a gyereknek éppen az ad biztonságérzetet, ha tudja, meddig mehet el.

Idézőjel ikon

A jó fej szülők gyerekei között sok a magatartás- és a tanulási zavar, mivel hiányzik a határok tartása.

Te milyen szülő vagy?
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A mártír – játszmázik és zsarol

A „szegény én” játszmáját játssza a gyerekével. Hol a nem létező betegségeivel revolverezi a gyerekeit, hol azzal, hogy ő mindent feláldozott értük. Érzelmileg zsarol, lelkiismeret-furdalást okoz. Gyakran alkalmazza a hallgatás fegyverét; ha valamit – szerinte – a gyerek nem jól csinált, akár napokig nem beszél vele. 

Az üveghegy – a gyerek helyett a telefonjával foglalkozik

Régen arról lehetett felismerni, hogy csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudta megölelni a saját gyerekét, nem tudott szeretet adni. Most sokkal inkább abban mutatkozik meg, hogy nincs ideje a gyerekére, folyton a telefonját nyomkodja, kizárva a lehetőségét, hogy részt vegyen a kicsi életében. 

Az üveghegy szülő távolságtartó, ritkán megy bele mélyebb beszélgetésekbe, inkább a mindennapok megoldandó problémáira fókuszál.

A gyermek ugyan azt mondja, hogy anya, apa nem ér rá, mélyen viszont azt érzi, hogy ő önmaga nem szerethető.

Az üveghegy szülő kerüli a mélyebb kapcsolatot gyerekével
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

A „szuper” szülő – kifelé minden tökéletes

Akkor érzi magát jó szülőnek, ha a gyerek jó. Általában magával van elfoglalva – valójában nárcisztikus –, a gyermek csak vékony jégen tud vele kommunikálni. Azt szeretné, hogy az ő gyereke legyen a legjobb. A közösségi oldalon dicsekszik, mindenből a legdrágábbat és a legjobbat mutatja.

Idézőjel ikon

Érzéseiben azonban nem tud mélyebben kapcsolódni, sőt, ha a gyerek már kamaszodik vagy idősebb, hajlamos leszólni őt, hogy ily módon is kiemelje önmaga tökéletességét.

Az agresszor – aki bánt

A bántalmazás bármelyik formáját megvalósíthatja; a fizikait, a lelkit, de akár a szexuálisat is. Gyakran a szülei iránt érzett haragját – mert gyerekként szintén bántalmazták – a saját gyerekeinél viszi tovább. 

A bátorító – amilyen szülőre minden gyerek vágyik

Ő a jó szülő. Mindig a gyerek képességeihez képest tekinti a teljesítményt, nem elvár, nem követel túl. Támogatja, figyel az érzéseire, értelmes határokat szab, ugyanakkor arra sarkallja, hogy tudjon erőfeszítéseket tenni a céljaiért. Tud együtt játszani a gyerekével, miközben dicséri. Ez a szülőtípus tudatos fejlődés eredménye, mert senki nem olyan szerencsés, hogy két bátorító szülő nevelte volna.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!