Az anyuka lélekjelenlétén múlt, hogy a műhiba ellenére életben maradt egészséges magzata

Olvasási idő kb. 3 perc

Laura és párja 35 éven felüliek, illetve Lauránál policisztásovárium-szindróma is csökkenti a teherbe esés esélyét, ezért az átlagosnál is jobban örültek, amikor kiderült, újra kisbabájuk lesz. Az első vizsgálatokon mindent rendben találtak, ám a 11. terhességi héten erős görcsök jelentkeztek. A szülők azonnal egy magánkórházba rohantak, ahol a vizsgálat után lesújtó hírt kaptak az orvostól.

A magánkórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának ügyeletén őket ellátó orvos a hüvelyi ultrahangvizsgálat után közölte, hogy a magzat mérete nem felel meg a korának, illetve szívhangot sem hall. Azt a következtetést vonta le, hogy a baba valamikor korábban életét vesztette, és már csak „egy összeesett sejthalmaz”. Képzelhetjük, milyen hatással volt ez a fiatal párra, a leendő anyukára. 

Csakhogy még nem volt vége a tortúrának. Az orvos, aki biztos volt benne, hogy másodvélemény, annak egyébként az orvosi protokollban szereplő javaslati kötelezettsége, vagy legalább egy hasi ultrahang nélkül is úgy áll a helyzet, ahogy ő azt vázolta, méhkaparást javasolt. Az anyukának ott helyben el kellett volna döntenie, beleegyezik-e ebbe – más lehetőségekre az anya hiába kérdezett rá, az orvos tolmácsolása szerint csakis a műtét jöhetett szóba, méghozzá mihamarabb. Mindeközben a görcsökkel, amelyek valóban befolyásolhatják a várandósságot – az anyuka pedig már a felvételkor jelezte, hogy veszélyeztetett terhes – és a magzat egészségét, érdemben senki sem foglalkozott, Laura nem kapott semmiféle ellátást. 

Gyakran csak a hasi ultrahangon lehet hallani a baba szívhangját
Fotó: vgajic / Getty Images Hungary

A műhiba, ami majdnem egy baba életébe került

Ekkor elkezdett saját maga kutakodni hasonló esetek után. Úgy tűnt, felcsillan egy aprócska remény arra, hogy a baba mégis életben lehet. Amennyiben pedig mégis helyes volt a diagnózis, szerette volna a választott szülészorvosával lezárni ezt a terhességet, hogy megfelelő módon fel tudjanak készülni egy következő próbálkozásra. Ezért a másnap érkező, méhkaparásról szóló kórházi ajánlatot elutasította. Kikérte szülészorvosától a második orvosi véleményt, a rendelőben pedig nagy meglepetés érte őket. „Az ultrahangos vizsgálat során legnagyobb döbbenetünkre ugyanazon a helyen, ahol a korábbi orvos elhalt magzatot állapított meg, egy élő, folyamatosan mozgó, a korábban kapott lelethez képest kétszer akkora méretű magzatot találtunk, megfelelő szívhanggal. A vizsgálat során a doktor úr a protokollnak megfelelően hasi ultrahangvizsgálatot is végzett, a hüvelyi ultrahangot követően. A szívhangot pedig csak ezzel a második módszerrel lehetett megfelelően bemérni.”

Nem bocsánatkérést várnak

Laura és párja, valamint a családjuk öröme felmérhetetlen, a kisbaba pedig azóta is szépen fejlődik. Csakhogy olyan érzelmi megrázkódtatáson mentek át, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Az első vizsgálat során érthető módon elkezdődött egy gyászmunka. „Volt, hogy csak némán öleltük egymást percekig. Éjszakánként óránként felriadtam, minden egyes alkalommal újból ráébredve, hogy mindez igaz, és a magzatunk most is, ahogyan már hetek óta, ott van élettelenül a testemben. Gyűlöltem magamat és gyűlöltem a világot, a tehetetlenséget és azt, hogy minden megy tovább ezután is. Néha elővettem, és sírva simogattam az utolsó ultrahangfelvételt, amin látszottak a pici végtagjai. Azt is megbeszéltük, hogy halottak napján gyújtsunk-e majd neki gyertyát.” Ezután szerencsére jött a pozitív fordulat, de a lelki sérülés már velük marad egy életre.

Ennek ellenére céljuk messze túlmutat saját helyzetükön. „Szeretném leszögezni, hogy nem célunk kártérítés kérése a hamis diagnózisért, az érzelmi megrázkódtatásért és a magzatunk életének többszöri közvetett veszélyeztetéséért (kijelentem, hogy el sem fogadnánk tőlük); sem a bocsánatkérés az orvostól (semmilyen módon nem vagyunk érdekeltek ebben sem, és nem is fogadnánk el). Egyetlen konkrét célunk a vonatkozó vizsgálat kezdeményezése, hogy a jövőben más, gyanútlan szülőknek, családoknak ne kelljen újból keresztülmennie ezen – adott esetben sokkal tragikusabb következményekkel” – szögezi le Laura.

Akár egy másik baba élete múlhat ezen

A család kiállása azért nagyon fontos, mert segíthet abban, hogy ilyesmi a jövőben sem velük, sem esetlegesen más szülőkkel, családokkal ne történhessen meg. Lauráék esetében nagyon könnyen lehetett volna családi tragédia a történetből, amit csak az akadályozott meg, hogy nem nyugodtak bele a rossz hírekbe. „Mindenképpen fontos lenne az orvos eljárási módszereinek a felülvizsgálata az esetleges jövőbeli, hasonló esetek elkerülése, illetve a korábban általa kiállított leletek alapján akár múltbeli, hasonló esetek felderítése érdekében (missed ab. megállapítása esetén szokott-e hasi ultrahangot is végezni; megfelelően szokta-e megállapítani a magzat méretét; javasolja-e második orvosi vélemény kérését; teljes körűen tájékoztatja-e a pácienst a befejezési lehetőségekről)” – írja Laura, s nehéz nem igazat adni neki. Szeretne továbbá mindenkit, aki hasonló helyzetbe került, arra bátorítani, hogy minden lehetőségről alaposan tájékozódjon, mielőtt végleges döntést hozna.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!