Sokak ellenőrzőjének hátsó lapjai üresen maradtak, ám jó páran vannak olyanok is, akiknek a tanítói, tanárai az utolsó sorig meg tudták tölteni tartalommal azokat az oldalakat. De még milyen sztorikkal – összegyűjtöttük gyerekkorunk legviccesebb beírásait!
Ó, azok az iskolai papírgyűjtős nyolcvanas évek, amikor hétfő reggelenként magunkra öltöttük a köpenyt, amit aztán csak péntek délután dobtunk le magunkról! Meg aztán a boldog kilencvenes évek, amikor walkmannel menőztünk a suliban! Ugye mennyi izgalmas emlék a gyerekkorunkból? Kinek-kinek az iskolai évekre való emlékezést még osztályfőnöki és igazgatói intők is megszínesítik.
A (be)írás megmarad
Noha én is sok mindent megtettem azért, hogy annyira jó gyerek ne legyek, valahogy mindig elkerültem a beírásokat, pedig gyakorlatilag több évet végignevettem, -beszéltem, -idétlenkedtem és -leveleztem az órákon. Ha én nem is, szerencsénkre beírásaikkal sokan hagytak írásos nyomot az utókornak. Például ilyeneket.
A klasszikus
Erika nem tartozott a sorozatos beírásgyűjtők táborába, de iskolai pályafutása alatt azért neki is sikerült begyűjtenie egyet. Egy klasszikusat:
„Erika a tanórán eszik és beszélget, mert azt mondja, a szünetben erre nincs ideje.”
Mária története ugyancsak az ételhez kapcsolódik, ám ő másképp használta a napi betevőt: hittanórán az alma szárát pöckölte osztálytársával a tiszteletes úr hajába, aki persze rajtakapta őket, így mehettek is az igazgatóhoz az ellenőrzőjükkel.
Beírás lett aztán később is egy játékuk vége, akkor kenyérgalacsinokkal dobálóztak.
Nem rendeltetésszerű használat
Anitának azért kellett az iskolai szőnyeg szélén állnia, mert nem rendeltetésszerűen használta a celluxot, aminek „nyereménye” egy szaktanári intő volt. Kiderült, hogy a nem rendeltetésszerű használat Anita esetében azt jelentette, hogy az osztálytársaival négy padot összeragasztottak biológiaóra közben.
Aztán itt van Nóra, akit azért intettek meg, mert „sziszegésből súgott a padtársának” – ehhez hasznos tudni azt az információt, hogy az énekből sziszegés nem más volt, mint egy légzőgyakorlat része.
Anita azért kapott beírást, mert rohangált az udvaron, és „nem sétálgat, mint a többi lány”.
Egyből két intő
Andi nem aprózta el, cikkünk abszolút győztese a maga első osztályban szerzett harmincnégy intőjével. Mint mondja, a legdurvább egy dupla intő volt.
„Beszélgettem az órán, amiért rám szólt a tanító nénim, kérte, hogy vigyem ki az ellenőrzőm. Hát kivittem, de mivel kényelmetlen volt a benti cipőm, ezért lerúgtam. A beírás szövege így hangzott:
Beszélgetett az órán, ezért megintem, és harisnyában hozta ki az ellenőrzőjét, ezért szintén megintem.”
Pofátlan amőbázás
És akkor most jöjjenek az egymondatos beírások, amelyeket nem ragozott túl a tanító néni.
A „Patrícia az órámon pofátlanul amőbázott”, a „Tisztelt Szülő, Tímea a mai órára nem hozott hagymát!” és a Magdinak címzett „Tisztelt Szülő! A lányuknak túl rövid a szoknyája” csak a jéghegy csúcsa. Dóra anyukáját azért kérette be írásban a tanárnő, mert „Dórának két ellenőrzője van!”.
Krisztina azért kapott osztályfőnöki megrovást, mert órán legyet fogott, Lilla kislánya pedig azért, mert „a három órából 40 percet a szekrényben töltött és énekelt”.
A gyűjtésünk egyik legnagyobb kincse Zsuzsanna írott emléke, akinek azért járt az ejnye-bejnye, mert nem íratta alá az igazgatói dicséretét.
Az egykor ötödikes Viktória rövid, de tömör figyelmeztetést kapott, amelyet kisilabizálni már akkor is komoly feladat volt, amikor még meg sem száradt a tinta a papíron. Az ellenőrzőjében ez állt:
„Karének órán magolt. Megintem”.
Neked sikerült rájönnöd, hogy Viktória tulajdonképpen nem mást csinált, mint kóruspróbán szotyihéjat dobált a társaival az előttük ülők hajába?
Pontok, fakocka és plafonszivárvány
Az ötödikes Nikolettára azért orrolt meg a tanárnője, mert elveszítette a piros és fekete pontokat gyűjtő „pontozófüzetét” – a büntetése: intő okirat-hamisítás miatt. Tényleg!
Azok a fránya pontok az első osztályos Bibiánánál is gondot okoztak, akinek természetesen járt is egy rövid, de tömör beírás:
„A füzet széléről lekaparta a fekete pontot, ezért megrovásban részesítem.”
Juditot azért intette meg a tanára, mert sáros cipőben táncolt a tanári asztalon, Anetta pedig azért kapott igazgatói intőt, mert két osztálytársával a technikaóra szünetében az összes szöget beleverte a fa ablakpárkányba, hogy ne kelljen az órán fakockát csinálniuk.
Henriett és osztálytársai „munkáját” is szülőknek írt, szépen megfogalmazott, kerek mondattal jutalmazták:
„Henriett sokadmagával a lányvécé plafonjára benedvesített, ceruzaheggyel színezett papír zsebkendőket dobált.”
A beírás nemcsak azért volt különösen fájdalmas, mert a művészeti alkotásuk nem maradhatott fenn az utókor számára, hanem azért is, mert a kedves szülőknek hétvégén meszelnie kellett.
A jó gyerek is kap beírást
Anita története a bizonyíték arra, hogy lehet azért beírást kapni, mert valaki segít az osztálytársainak. „Informatikaórán a tanár tök körülményesen mutatta meg, hogyan kell az Excelben valamit csinálni, amit én pont tudtam, hogyan lehet egyszerűen. Megmutattam a két mellettem ülőnek, majd közölte velem, hogy ez így nem jó. A végeredmény pedig ugyanaz. Ezt kaptam érte:
»Osztálytársát oktatja, jobban tudja, mint a tanár, ezért szaktanári intőben részesítem!«”
Péter csupán egy igazgatóit kapott a sulis évei alatt, amit a mai napig nem bán.
„Nálunk tilos volt középiskolában a lányoknak a körömfestés, az igazgató pedig megkért rá, hogy nézzem végig, kinek van mégis kifestve. Nyilván azt mondtam, hogy senkinek… Repült is az igazgatói, amikor megnézte, és néhánynak ki volt.”
Zsuzsanna, mint mondja, unalmasan jó gyerek volt, egyetlen intőjét 7 éves kora körül szerezte. Számára nem is a beírás volt a legfájdalmasabb, hanem az, ahogyan a tanítónő ezért a tettéért az egész osztály előtt megszégyenítette.
„Óra alatt hímeztem a pad alatt, az anyukámnak készültem anyák napjára. Sajnos a nagy munkában odavarrtam a harisnyámhoz, így amikor felszólítottak, le sem tudtam tagadni…”
