A legnagyobb világsztárok, akik szerepeltek a Friderikusz Show-ban

Olvasási idő kb. 5 perc

Az 1992-ben startolt Friderikusz Show korábban sohasem látott formátumot, a színpompás, szórakoztató talkshow műfaját honosította meg hazánkban, akkora sikerrel, hogy minden egyes adás nézők millióit szögezte a képernyők elé. A műsor egyik legnagyobb vonzerejének számított a világsztárok folyamatos jelenléte: soha korábban és azóta sem fordult meg annyi nemzetközi híresség magyar tévéműsorban, mint Friderikusz Sándor stúdiójában. Összeállításunkban ezekből a pillanatokból válogattunk.

Bud Spencert a súlyáról faggatták

Mindenki szeretett Piedonéja 1995-ben járt a Friderikusz Show-ban: a legendás olasz pofonosztó a műsorvezető nógatására még egy dalt is elénekelt, mely egészen jól sikerült annak dacára, hogy próba nélkül, egyből a mély vízbe dobva kellett fellépnie a show állandó zenekarával. Friderikusz az interjú során néhány nem igazán polkorrektnek, sőt, egészen testszégyenítőnek számító kérdést is intézett vendégéhez, a testsúlyáról faggatta, megkérdezte, vajon éjjel-nappal zabál-e, mire az exvízilabdázó bevallotta, szinte már szexuális viszonya van az ételekkel.

David Hasselhoff dodzsemen érkezett

A műsor egyik állandó show-elemének számított a sztárvendégek látványosra koreografált, azonban mai szemmel (sőt, talán akkori szemmel is) kifejezetten cikinek tűnő megérkezése. 1993-ban a Knight Rider és a Baywatch főhőse, David Hasselhoff – aki néhány évvel később a Három kívánságban is szerepelt – dodzsemmel gurult be a stúdióba, majd villanyautó-párbajt vívott a műsorvezetővel. A készítők kissé túltolták a Knight Rider-témát, időnként például megszólalt az éterből a legendás csodaautó, KITT magyar hangja, Versényi László, melyet a sztárvendég láthatóan nem igazán tudott hova tenni.

Gábor Zsazsa felpofozta Friderikuszt

Hasonlóan kínos bevonulást kapott Hollywood első igazi „celebje”, a magyar származású Gábor Zsazsa is, aki még az első évben, 1992-ben járt Friderikusznál: a színésznő/bulvársztár érkezésekor újrajátszották néhány évvel korábbi hírhedt incidensét, amikor felpofozta az őt igazoltató rendőrt. A rendőr szerepét a műsorvezető vállalta magára, Zsazsa pedig Rolls-Royce helyett Trabantban robogott a „tett színhelyére”, ahol annak rendje és módja szerint elcsattant a pofon. A kilencedik férje, Frédéric von Anhalt herceg társaságában érkezett sztárvendég egyébként annak dacára, hogy akkor már hat évtizede az Egyesült Államokban élt, kiválóan beszélte magyar anyanyelvét.

Robin Williams megizzasztotta a szinkrontolmácsot

A show talán legnagyobb „kapása” Robin Williams volt, aki az 1997-es gyereknapi különkiadásban vendégeskedett Friderikusznál: a világhírű színész-komikus (vagy legalábbis a dublőre) először Garfield-jelmezben sétált be a stúdióba, majd gyorsan távozott, a gyerekközönség csalódottságára azonban visszatért immár saját bőrében. A hiperaktív, a poénokat villámsebességgel pörgető Williams valódi kihívás elé állította a műsor szinkrontolmácsát, aki nagyjából minden második mondatát volt képes fordítani, és többnyire azokat is rosszul; ennek dacára valódi tévétörténeti pillanatnak lehettünk tanúi.

Jean-Claude Van Damme akciózott egyet

A látványos megérkezések csúcsteljesítményét talán a belga akciósztár, Jean-Claude Van Damme nyújtotta, aki konkrét akciójelenettel robbant be a Friderikusz Show stúdiójába 1997-ben. A Véres játék és az Időzsaru sztárja áttörte a díszletfalat, pár jól irányzott rúgással ártalmatlanná tette a biztonsági őröket, majd embereivel elraboltatta a műsorvezetőt, és annak helyére ülve magyarul közölte a nézőkkel: „Mostantól kezdve ez nem a Fredericus (sic!) Show, hanem Jean-Claude Van Damme!”

Larry Hagman még egy reklámot is bevállalt

Kevés külföldi sorozat ért el akkora népszerűséget idehaza, mint a Ewing család intrikákkal teli életét bemutató Dallas, nem meglepő, hogy a Friderikusz Show legnagyobb nézettségét – mai szemmel elképesztő, 8 millió nézőt – az az 1993-as adás hozta, melyben a szappanopera legendás Jockey-ja, vagyis Larry Hagman vendégeskedett. A színészt a műsor producerei szó szerint levadászták: miután híre ment, hogy Hagman Csehországban tartózkodik, és szeretne Budapestre is átruccanni, megfigyeltették a vasútállomásokat és a szállodákat. „Jockey” a show-beli szereplés mellett egy reklámot is bevállalt Dömsödi Gábor producer kedvéért, melyben ikonikus kalapjában a MOL legújabb benzinjét népszerűsítette.

Cindy Crawford elárulta Fridinek az anyajegye titkát

A ’90-es évek legnépszerűbb szupermodelljével szó szerint minden sarkon – plakátokon, magazinokban, tévéreklámokban – találkozhattak az emberek, nem csoda, hogy 1997-ben ő is a Friderikusz Show „horgára akadt”. A beszélgetés során a műsorvezető többek között ikonikus anyajegyéről is kérdezte Crawfordot, aki elmesélte, azért nem távolíttatta el a barna pöttyöt, mert félt, hogy sebhely marad a nyomán, végül az apró „testi hiba” a védjegyévé vált.

Neil Armstrongot az ufókról kérdezte a show-man

A színészek és médiasztárok mellett időnként másfajta hírességek is tiszteletüket tették a műsorban, köztük az első ember, aki a Hold felszínére lépett: Neil Armstrong űrhajóst Friderikusz többek között arról faggatta, milyen titkos információkat nem adhatott ki senkinek, egy bizarr pillanatban pedig azt kezdte fejtegetni, vajon tényleg földönkívüli űrhajóval találkoztak-e a Hold felszínére lépő asztronauták. Armstrong válaszaival csalódást okozott, mint állította, egyáltalán nem voltak titkok, a Holdon pedig a legnagyobb bosszankodást a Földről szünet nélkül érkező kérdések okoztak.

Alain Delon és Jean-Paul Belmondo nem utálták egymást

Szintén a show nagy pillanatai közé tartozott, amikor a két legnagyobb francia férfi színészikon, Alain Delon és Jean-Paul Belmondo 1997-ben közösen vendégeskedtek Friderikusznál: az eseménynek különleges jelentőséget adott, hogy a két sztár 27 év után jelent meg először egy színpadon, ezért a stúdióban 72 európai tévé- és rádiócsatorna, illetve újság kíváncsi képviselői zsúfolódtak össze. A szokásosnál jóval hosszabb interjú során a két színészlegenda többek között arról beszélt, valójában sohasem utálták egymást, híres vetélkedésük inkább csak a sajtónak szólt.

Antonio Banderas József Attilát szavalt

Az Evita 1996-os magyarországi forgatása idején nem is volt kérdés, hogy a Friderikusz Show vendégül lássa a film férfi sztárját, az akkoriban a világ első számú latin szépfiújának számító Antonio Banderast. A spanyol színész többek között megmutatta Fridinek, hogyan harapják le a szivar végét Texasban, majd spanyolul elszavalta József Attila Tiszta szívvel című versét.

A felsoroltak mellett a Friderikusz Show vendégül látta többek között Roger Moore-t, Claudia Schiffert, Hollywood magyar származású legendáját, Tony Curtist, Sophia Lorent, Liza Minnellit és Gérard Depardieu-t is, utóbbival borokat kóstoltatott a műsorvezető. Sajnos terjedelmi okokból ezeket a részeket nem tudtuk beválogatni fentebbi összeállításunkba.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.