Megbukott a gyerek? A pótvizsga nem szégyen, hanem lehetőség

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szülőként a legtöbben a gyerek teljesítményét a sajátjuknak érzik. Azaz, ha utódjuk kitűnő tanuló, akkor boldog-boldogtalannak dicsekszenek vele, ám ha rosszul teljesít, a család szégyeneként és személyes kudarcukként kezelik. Talán mondanunk sem kell, milyen káros ez a viselkedés.

A legnagyobb tragédiának mindenki az év végi bukást érzi. Vagyis a gyerek nem tudta elérni, hogy kettest kapjon, így hiába ért véget az iskolaév, rá augusztusban vár még egy pótvizsga. Erre egyrészt a nyáron készülni kell, másrészt meg kell jelenni a többtagú bizottság előtt, amelynek az elnöke általában az iskola igazgatója. A megmérettetésen sok múlik a tanuló felkészültségén, de figyelembe veszik az év közben végzett munkáját is. Ha a pótvizsga sikerül, a tanulónak ugyan beírják a bizonyítványába, hogy javítóvizsgát tett, de ha az sikerült, gond nélkül léphet tovább a következő évfolyamba. (Még az érettségi esetében is van lehetőség a javításra már a következő ősszel vagy nyáron.) Így leírva nem is olyan vészes, igaz? Akkor miért szégyenítjük meg azokat a diákokat, akik pótvizsgázni kényszerülnek?

A pótvizsga azért van, hogy a gyerek javíthasson

Egyetlen gyerek sem gép. Azaz nem mászik a fejébe a tananyag magától, többszöri olvasás után sem. Akinek valamilyen tantárgyból – például a sokak által rettegett, a legtöbb bukást okozó matematikából – gyengébbek a képességei, és egy ponton lemarad, akár folyamatosan magolásból próbálhat teljesíteni, aminek könnyen bukás a vége, hiszen nem érti az alapvető összefüggéseket. A gyerek emberi lényege abban is megmutatkozik, hogy az érzelmi élete nagy hatással van a tanulási képességeire. Tehát ha valamilyen trauma érte, hosszabb ideig beteg volt, nem tudta kezelni a járvánnyal, az izolációval járó stresszt, a családban beteg valaki, vagy épp válnak a szülők, nem tud ugyanolyan jól tanulni, sőt koncentrálni sem, mint korábban. Ehhez egyébként bőven elég az a hormonkoktél is, ami a kamaszkorral érkezik a szervezetbe.

A pótvizsga kudarcélménnyel jár, de ezt minimalizálhatjuk
Fotó: Ridofranz / Getty Images Hungary

Ki bukott meg valójában?

Tehát az év végi bukás nem feltétlenül azért következik be, mert a gyermekünk egy utolsó semmirekellő, aki még azt a nyamvadt kettest sem tudta összehozni. Számtalan testi és lelki tényező játszik szerepet abban, hogyan képes koncentrálni, memorizálni, logikus összefüggéseket feltárni, szöveget értelmezni, idegen szavakat tanulni vagy épp térképet olvasni. Felelős szülőként nem az a dolgunk, hogy fokozzuk a szégyen és az inkompetencia érzését, még bűntudatot helyezzünk a gyerekbe a saját rossz érzéseink és frusztrációnk miatt (az ÉN gyerekem megbukott!), hanem az, hogy megfejtsük, hogy jutottunk idáig, és hogyan oldhatnánk meg a helyzetet. Meg kell vizsgálnunk, milyen tényezők lehettek hatással a gyerekünkre, ideértve az iskolai zaklatástól kezdve a saját stresszkezelésünket is. Mélyen és őszintén magunkba kell néznünk, megállapítani, hogyan működtünk szülőként, és lehetőleg szakember segítségét kérni annak feltárására, pontosan hogy is van a gyerekünk. Mert valószínűleg ő sem vágyott arra, hogy megbukjon. 

A pótvizsga nem kudarc, hanem lehetőség

Igen, nyári tanulással és pluszfeszültséggel jár, de valójában egy esély arra, hogy ne kelljen évet ismételni. A nyáron van idő arra, hogy egy tanár vagy nagyobb diák foglalkozzon a gyerekünkkel, és kipótolja azokat a hiányosságokat, amelyek szükségesek a továbbtanuláshoz. Nekünk pedig van időnk lehiggadni, s ha nem kizárólag tanulási nehézség áll a háttérben, kicsit előrébb jussunk a problémáink megoldásában. Számtalan lehetőség közül választhatunk a gyermekpszichológustól kezdve a különböző képességfelmérő és -fejlesztő foglalkozásokig. Ha nem akadályoz meg minket saját szégyenérzetünk, ha nem adjuk fel, akkor élhetünk ezekkel, és erősebben kerülhetünk ki a harcból. Ha mégis évet kell ismételni, azt is felfoghatjuk úgy, mint egy esélyt arra, hogy a gyerek bepótolja a hiányosságait. Igen, a kortársak, tanárok beszólásaival meg kell majd küzdeni, ahogy az új osztályközösséggel is, de nem mindegy, otthon ehhez mi hogy állunk hozzá. Annyi bizonyos, hogy a megszégyenítés, a megalázás – de ugyanígy, a jegy „megvásárlása”, az állandó helikopterszülőség – soha egyetlen tanulónak sem segített még abban, hogy jobban tudjon vagy akarjon teljesíteni. A felelősségre vonás elkerülhetetlen, ahogy annak megértése is, hogy nem tanulhatunk, teljesíthetünk a gyerekünk helyett, de ha ezt csapatként (miről is szól maga a család, ha nem a csapatmunkáról?) oldjuk meg, akkor erősebbé és bölcsebbé válhatunk, akármit is írnak a bizonyítványba.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.