Kiderült, melyik a legrosszabb mondat, amit a síró embernek mondhatsz – jó eséllyel te is használod

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig is éreztük, hogy van valami nagyon kedves azokban a vigasztaló mondatokban, amelyek arról szólnak, hogyan segíthetne a másik, és azt is szeretjük, ha valakin látszik, hogy megérti, mennyire rossz most nekünk. És mindig volt valami ellenszenves a „minden oké”, „minden rendben” kifejezésekben, még akkor is, ha ezek egyébként tele vannak szeretettel. Most már azt is tudjuk, mi a baj velük.

Ha a gyerek elesik, persze, hogy azt mondjuk neki, „minden rendben”, hiszen szeretnénk, ha valóban ez lenne a helyzet. Azt gondoljuk, ez a mondat azt sugározza, nyugodtak vagyunk, ami a gyerekekre (és akár felnőttekre) is átragad, így könnyebben átvészelik majd a nehéz perceket, órákat. Sajnos nem jól tesszük: van ebben a két szóban valami nagyon mérgező, még akkor is, ha a legnagyobb szeretettel fogalmazzuk. 

Sarah Ezrin és Jennifer Chesak közös írásukban azt gondolják tovább, mi játszódik le egy gyermek fejében akkor, ha például egy sérülés után az anyukája úgy vigasztalja: minden rendben. 

Idézőjel ikon

„Sokáig azt hittem, hogy az én dolgom ebben a helyzetben az, hogy elvegyem a fájdalmát. Fiatalabb korában ez a felelősség némileg kézzelfoghatónak tűnt.

Ha éhes volt, megetettük. Ha elfáradt, megpróbáltuk elaltatni. Ha a pelenkája szennyezett volt, kicseréltük. Ha sírt, el kellett valahogy mulasztani” – kezdi a szerző, aki ma már egészen másképp gondolja. 

Később azt figyelte meg, hogy az olyan esetekben, amikor arra törekedett, hogy a sírásnak minél előbb vége legyen és azt mondta „minden oké”, a legjobb szándéka ellenére is rosszabbul érezte magát a gyermeke. 

Idézőjel ikon

„A sírás kommunikáció, igaz? A fiunk mindig is kiválóan tudta kifejezni az érzéseit. És ahogy nőtt, úgy nőttek az érzései is

– és hirtelen nem csak szomorú vagy ideges volt a jelen pillanat miatt, lassan átérezte a hiány és a veszteség érzését is. Tisztán emlékszem, amikor először sírt a szeparációs szorongás miatt. Vigasztalhatatlan volt, és ez másfajta kiáltás volt, mint amit valaha is hallottunk: zokogás, ami csuklásszerű légzéshez vezetett” – kezdte történetüket. 

„Azonnal a karomba húztam, de még így is sok időbe telt, mire megnyugodott. Úgy tűnt, semmi sem működött, és folyamatosan ismételgettem, hogy »jól van, minden rendben van«, mintha rá tudnám venni, hogy abbahagyja a sírást a szavaimmal” – folytatta a szerző, aki hamar rájött, hogy rossz taktikát választott. 

Nem mindig a szavak segítenek
Fotó: Tuan Tran / Getty Images Hungary

Ezrin akkor kezdett belegondolni, hogy vajon egy gyász esetén, vagy stresszes időszakban mit szólna, ha valaki azzal intézné el a problémáit, hogy azt mondja: „minden oké”. Ekkor lett világos számára, hogy egy-egy ilyen mondattal, még ha a legjobb szándékkal is, de érvényteleníteni próbálja a másik fájdalmát, és azt üzeni vele, hogy nem kellene ilyen apróság miatt elkeseredni. Ekkor döntötte el, hogy inkább megérteni igyekszik majd, együttérezni a gyerekkel és arra fókuszálni, hogy szabadon lehessen szomorú a jövőben. 

Idézőjel ikon

„A szándékunk természetesen jó. Azt akarjuk, hogy a másikkal minden rendben legyen. Ám a valóság az, hogy abban a pillanatban nem volt rendben semmi.

És minél inkább próbáltam meggyőzni, annál inkább tagadtam az érzéseit, ezért lett egyre rosszabb a helyzet, hiszen a gyereknek egy újabb bántó körülménnyel is szembe kellett néznie” – vezette le a szerző. 

Bizonyos értelemben, amikor azt mondjuk valakinek, hogy „jól van, minden rendben”, miközben nyilvánvalóan nem ez a helyzet, akkor akaratlanul is azt mondjuk neki, hogy amit érez, az rossz, helytelen.

Idézőjel ikon

„Amikor ezt tesszük a gyerekeinkkel, arra tanítjuk őket, hogy tagadják meg tapasztalataikat, ezért szerencsétlen ez a fogalmazás.

Abban a pillanatban szomorú volt és ijedt, és nemcsak teljesen érthető volt számára, hogy így érez, hanem helyes is, mert ez az ő igazsága. Így hát, miközben megdörzsöltem a hátát és szorosan tartottam, úgy döntöttem, hogy kipróbálok valami mást. Elkezdtem beszélni a tapasztalatairól. Mondtam neki, hogy megértem, milyen érzés az, amit éppen átérez. Elgondolkodtam, milyen fájdalmas lehetett, hogy szüksége volt rám, és nem tudta, hol vagyok. Megnyugtattam, hogy most ott vagyok vele, és nem baj, ha szomorú. Bátorítottam, hogy engedje el, és azt mondtam neki, hogy addig ülök vele, amíg szüksége van rá” – zárta történetét a szerző. 

Idézőjel ikon

„Ahogy elmondtam neki ezeket a dolgokat, megváltozott a sírása. Légzése lelassult, nagyot sóhajtott, majd belebújt a vállamba, végül elaludt”

– fűzte hozzá Ezrin, azt is kiemelve, hogy már a legkisebb korban is működött mindez a gyermekénél.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.