Articles tagged vigasztalás
Életem
• 2024. 01. 20. 09:06
Minden, amit a félévi bizonyítványosztásról tudni kell
A családi élet egyik legnagyobb stresszforrása lehet a félévi bizonyítványosztás, amitől nemcsak azért retteghet a gyermek, mert nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, hanem azért, mert nem úgy, ahogyan azt a szülők elvárnák. Most, hogy január 19-én lezárult az első félév, a szülőket és a tanulókat január 26-ig értesítik majd a bizonyítvány eredményeiről. Rosta Ágnes pszichológust, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai munkatársát kérdeztük többek között arról, hogyan fogadjuk jól a gyermek iskolai értékelését, és arról, mit ne tegyünk még akkor sem, ha nem vagyunk elégedettek az eredményekkel.
Szülőség
• 2022. 03. 17. 09:06
Kiderült, melyik a legrosszabb mondat, amit a síró embernek mondhatsz – jó eséllyel te is használod
Eddig is éreztük, hogy van valami nagyon kedves azokban a vigasztaló mondatokban, amelyek arról szólnak, hogyan segíthetne a másik, és azt is szeretjük, ha valakin látszik, hogy megérti, mennyire rossz most nekünk. És mindig volt valami ellenszenves a „minden oké”, „minden rendben” kifejezésekben, még akkor is, ha ezek egyébként tele vannak szeretettel. Most már azt is tudjuk, mi a baj velük.
Életem
• 2020. 10. 08. 20:30
Ezek a legkárosabb mondatok, ha vigasztalni akarsz valakit
Nemrég a Dívány pszichológus szakértős rovatában négyen is írtunk arról, hogy hogyan lehet jól megvigasztalni másokat. Itt a tapasztalatainkra, összeszedett tudásunkra, személyes megélésünkre alapoztunk, nemrég viszont kijött egy tudományos kutatás eredménye is. A Penn State kutatói kísérletsorozatban vizsgálták meg, hogy melyek azok a mondatok, kifejezések, milyen az a támogatói hozzáállás, ami valóban segít annak, aki éppen bajban van.
Életem
• 2020. 03. 23. 19:51
Rendben lesz minden... Tényleg? Dehogy lesz!
Mindenki találkozott már szomorú, elkeseredett, csalódott vagy gyászoló családtaggal, baráttal. Mindenki próbált már segíteni a szerettén. Kérdés, hogy ez mennyire sikerült. Pszichológus szakértőink szerint ugyanis alapvetően értjük félre a vigasztalás lényegét.
Életem
• 2019. 02. 13. 19:58
Így vigasztald jól a másikat, ha szomorú
Mit lehet hirtelen mondani a szerettednek, aki épp túl van egy fájdalmas szakításon, vagy elvesztette az állását? Csak ülsz a barátod, rokonod mellett, tehetetlenül keresed a megfelelő szavakat, szorongani kezdesz, aztán kicsúszik valami, amitől minden csak rosszabb lesz. Ismerős? Vannak olyan varázsmondatok, amik biztosan működnek ilyenkor? Egy friss kutatásból minden kiderül.