Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ahogy a diákokkal szemben megnövekedtek az elvárások, úgy kell ezekkel lépést tartania a tanárnak is. A nehéznek tűnő akadály leküzdésében segítséget nyújt a gyerekek és a pálya iránti szeretet, a témában való felkészültség és a pedagógus saját tanári egyéniségének megtalálása, amelyben jól érzi magát, hitelessé válik és csodákra lesz képes: „A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.” (William Arthur Ward)
A pályakezdő pedagógus emlékei és kora miatt még közelebb áll diákjaihoz, mint tapasztaltabb tanár kollégáihoz, így nehezen találja identitását. Ilyenkor könnyen válik, tévesen, diákjai haverjává, vagy éppen túlzott szigorral próbálja magát megfelelően pozicionálni. Egyik sem a legjobb út, de a tanári egyéniség megtalálása, a keretek, elvárások, tanítási stílus és határok kialakítása éveket vehet igénybe. Nem baj, jó munkához idő kell. És különben is:
„A tanár személye fontosabb, mint az, amit tanít.” (Karl Augustus Menninger)
Másfél évtizedes tanári tapasztalattal (középiskolai, főiskolai és egyetemi katedra, nonformális oktatás és némi általános iskolai kitekintés után), pedagógusként úgy tartom, a személyiség valóban meggyőző erejű. Lehet valaki egyszerre nyílt, őszinte ember, bizonyos távolságot és kereteket megtartó, elvárásokat támasztó, nem túl engedékeny és következetes tanár, ugyanakkor lelkesítő agitátor tantárgya iránt, és mellette tehetséges színész, esetleg szellemes stand-upos.
„A legjobb tanárok azok, akik inspirálni tudják a tanítványaikat a tananyag iránt érzett szenvedélyükkel.” (Neil deGrasse Tyson)
A tanulók sokszor fogalmazzák meg pozitívumként, ha a tanár elkötelezett és lelkes az általa tanított témával kapcsolatban. Szeretik, ha tanáruk, ahogy ők mondják: „élményből tanít”. Ha egy pedagógus szeretetre és tiszteletre méltó személyisége találkozik a tantárgya iránti őszinte lelkesedéssel, hiteles lesz a téma iránt a diákok figyelmének felkeltésében, hiszen minden tanórán demonstrálhatja, hogy az ő figyelmét is mennyire elragadta tantárgya.
Amikor ez a légkör ki tud alakulni egy tanórán, a tanár pedig összeszedett és következetes, fegyelmezési gondjai sem lesznek. A szakirodalom szerint is, a legjobb és legeredményesebb tanár nem a túl szigorú, autoriter szemléletű, de nem is a nagyon megengedő, „laissez-faire” mentalitású, hanem az arany középúton lévő, kellően határozott, de demokratikus pedagógus. Amikor a tanár nem összpontosít, vagy nem eléggé felkészült, nem látja át pontosan, honnan indult el, és hova is akar megérkezni, a diákok könnyen észreveszik ezt, és a rés a pajzson a figyelem megbomlásához vezet. Ez egy ördögi kör, mert a fegyelmezési kényszerben a tanár csak még feszültebb lesz, és a gondok eszkalálódnak.
Ha viszont összeszedett és következetes, barátságos, de fenntartja a kereteket, és személyiségével már megnyerte magának hallgatóságát, akkor fegyelmezésre sincs nagyon szükség. A tanulók nem „kóstolgatják”, mert jobban szeretik és becsülik emberként annál, mint hogy bántsák, vagy nehézség elé állítsák.
„A tekintély és a szeretet jobban biztosítja a fegyelmet, mint akármilyen szigorú eszközök.” (Johann Friedrich Herbart)
Jó esetben ráadásul a diákok figyelme sem lankad, követik az óra menetét.
„A tanító ügyessége abban áll, hogy meg tudja nyerni és lekötni tanítványának figyelmét; ha ezt elérte, oly gyorsan fog haladni, amennyire csak engedik tanítványának képességei; figyelem nélkül minden sürgése-forgása, felindulása kárba vész, vagy legalábbis igen kevés eredménnyel fog járni.” (John Locke)
Ha nehezebb tananyaghoz érkeznek, vagy fennáll a monotonitás veszélye, a jó tanár felismeri a veszélyt, és jó előadóként egy megfelelő poénnal vagy váratlan megnyilvánulással megtöri az egyhangúság felé tartó órát, és visszacsábítja közönségét vagy „csapattársait” a témához. Mert igaz:
„Egy olyan tanárnak, aki a lelkét is beleteszi a tanításba, mindig megvan a hozadéka. Ott a diákok máshogy állnak a dolgokhoz." (Lovász László)
A színészi teljesítmény a stand-up előadót meghazudtoló bevetések megfelelő arányban és a kellő pillanatban, nagy segítség lehet tanárnak és diáknak az „együtt maradásban”.
„A közönség utálja, ha kioktatják. Az iskolában sem az a jó tanár, aki szimplán csak oktatja a növendékeit, hanem az, amelyik képes lenyűgözően mesélni, információkat ad át, és mindeközben nevel.” (Agárdy Gábor)
Természetesen nincs hiteles tanár alapos felkészültség és szakmai jártasság nélkül sem, de ez az évek alatt is sokat fejlődik. Tanítva is rengeteget tanul az ember, a pedagógus.
„A jó tanító olyan, mint a jó fecske. Tudásának fészkét állandóan építi, gonddal rakja, gyarapítja.” (Fonay Tibor)
Másképp megfogalmazva: jó pap is holtig tanul. A jó pedagógus stabil tudással rendelkezik és folyamatosan képzi magát, de nem lehet mindent tudó lexikon sem. Ha ritkán, de megesik, hogy valamire nem tudja a választ, fel kell vállalni, utánajárni és a következő alkalommal a megszerzett választ megosztani a diákokkal, ettől emberi lesz, és véleményem szerint tanárként sem csorbul a belé vetett hit és bizalom.
Egyébként is, úgy hiszem, az iskolában a konkrét tárgyi tudás mellett, nagyon fontos, hogy tanárként globális rálátást kínáljuk a dolgokra, holisztikus szemlélet kialakításával láttassuk a fiatalabb generációval az összefüggéseket tudományok, tantárgyak, jelenségek között.
„A nagy tanár olyan általános élet- és munkaszemléletet ad a diákjainak, amivel képesek egészen különböző területeken is megállni a helyüket, olyanokon is, amelyekről konkrétan semmit sem tanultak az iskolában.” (Mérő László)
Ehhez szükséges a kritikai gondolkodás elsajátíttatása is, az, hogy az információt mindig több oldalról megvizsgálva kell tájékozódni egy döntés vagy egy ítélet meghozatala előtt. Ez egyik tantárgy tankönyvében sincs leírva, de fontos pedagógusi felelősségnek érzem. Így valahogy:
„Az okos tanár (…) sohasem követ szolgaian egy tankönyvet. Még a sajátjait sem!” (Vermes Miklós)
Rövid áttekintésemet a „ó tanárról” Eötvös Loránd szavainál jobban nem lehetne summázni:
„Nem olyan mesterség a középiskolai tanárság, melyen a tanítás módjára előírt szabályok szolgaszerű alkalmazásával boldogulni lehetne.”
