Te minek neveled a gyereked? Van-e jogod előre meghatározni, milyen munka való neki?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pályaválasztás egyik legfontosabb fiatalkori döntésünk, amely meghatározza későbbi életünket, belső egyensúlyunkat, még párválasztásunkat is, nem beszélve az egzisztenciánkról. Egy szülőnek – élettapasztalatából adódóan – számtalan szempont mentén lehet kialakult véleménye. Mivel a gyermeknek a tapasztalat még hiányzik, érthető, ha a szülő meg akarja spórolni neki a tévutakról való visszatalálás gyötrelmeit. De vajon meddig mehet el ebben?

A szülők lelki szemei előtt sokszor már a gyerek hároméves korában egy kiforrott életút képe lebeg, főleg, ha olyan családról van szó, ahol egy hivatás vagy szakma apáról fiúra száll. Gondoljunk csak a gyakori cégtáblákra: XY és fia.

Sok olyan család van, ahol generációról generációra száll egy szakma, mert ebbe nőnek bele a gyerekek, és felkelti érdeklődésüket, vagy azért, mert a családi vállalkozást kívánják továbbvinni.

Ismerünk nagy orvosdinasztiákat, például az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet névadója, az 1828-ban született Korányi Frigyes maga is orvoscsaládba született. Munkásságával a magyar orvostudomány egyik meghatározó alakjává vált, később gimnáziumot, SOTE-szakkollégiumot és emlékérmet neveztek el róla. Fia, Korányi Sándor szintén orvosprofesszor lett.

Orvosi pályánál gyakori, hogy többen is ezt a hivatást választják egy családban
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A jogi pályánál sem ritka, hogy dinasztiák alakulnak: Bárándy György ügyvéd nagypapa után fia, Bárándy Péter, majd azóta már unokája, Bárándy Gergely Péter is ügyvédi pályafutásba kezdett.

Máshol a genetika kódolja az ismétlődést, sok művészcsaládnak vérében van a tehetség, amely több nemzedéken át megmutatkozik: idősebb Johann Strauss zenekari brácsás, karmester első, 1825-ben született fia, ifjabb Johann Strauss ismert zeneszerző lett, de édesapjuk kívánsága ellenére még öccsei, Jozef és Eduard is zenei pályára léptek.

Hogy segíthet a szülő helyesen?

Ahogy egy hivatástól való tiltás ellenkező hatású lehet, éppúgy egy szakmába való belehajszolás is fojtó és káros, vagyis 

mindenképp tartózkodni kell attól, hogy a szülő saját vágyait vetítse ki gyermekére,

és rajta keresztül akarja beteljesíteni meg nem valósult álmait.

Azt minden eset igazolja, hogy a családi minta nagyon fontos. A pályaválasztás kérdésén elkezdeni közösen dolgozni nem elég a jelentkezési lapok kitöltése kapcsán. Ez egy hosszú folyamat, melyben 

a szülő felelőssége nagy, de feladata leginkább a lehetőségek feltárása, a különböző szakmák megismertetése gyermekével.

Kinyitni a gyermek szemeit arra, hogy rengeteg opció van, és beszélgetni vele arról, melyek lehetnek a jó döntés meghozatalának szempontjai. Fontos kis korban a sportokkal, művészetekkel megismertetni, hogy tehetség esetén kibontakozhasson. Ha nyelvérzéke van, vagy a természethez vonzódik, vázolni előtte, milyen utak vannak arra, hogy érdeklődési körén belül találhassa meg élete hivatását.

Vigyük magunkkal munkahelyünkre, hogy belelássanak a szakmába
Fotó: sinology / Getty Images Hungary

Már itthon is egyre elterjedtebb, hogy a szülők beavatják középiskolás gyermekeik osztálytársait is hivatásuk rejtelmeibe, hétköznapi gondjaiba, örömeibe pályaorientációs napok keretében. Természetes, hogy egy 18-19 éves érettségizőnek kevés ismerete van az egyes szakmákkal járó napi rutinról, a felelősségről vagy éppen a dress code-ról. Talán a fizetéssel kapcsolatban a legtájékozottabbak, de a döntés sokkal komplexebb, mintsem hogy az anyagi tényező lehetne az egyetlen mérvadó. 

Ha belelátnak a hétköznapokba, könnyebb jó döntést hozniuk
Fotó: Sorrasak Jar Tinyo / Getty Images Hungary

Ha a pék, nyomdász, építési vállalkozó, reklámszakember, ápoló vagy meteorológus szülő magával viszi a munkahelyére egy-egy napra az érdeklődő fiatalokat, valódi képet alkothatnak, ami a döntésben igazi segítség lehet.

Tudatában kell lennie szülőnek és gyereknek egyaránt a döntés súlyának, de nem szabad túl nagy terhet sem a gyerek vállára tenni. Egy tévesen megválasztott alapszak után még bármerre tovább mehet, vagy egy kész diplomával még mindig el lehet kezdeni egy másik tudományt tanulni, semmi nincs veszve. Senki sem azt nézi majd, hogy a munkaerőpiacra 24 vagy 26 évesen került-e ki a fiatal, sokkal inkább azt, hogy 

szenved-e egy életen át egy kényszerpályán, vagy lubickol egy hobbinak is tekintett állásban.

A szülői feladatokról, a család szerepéről és a pályaorientációról szakértői véleményeket több internetes felületen is olvashatunk. Addig is, szülőként kezdjük el már kisebb gyerekkorban csökkenteni információhiányukat, és legyünk nyitottak érdeklődésükre, hogy rátalálhassanak a legtesthezállóbb területre, mire oda kerül a sor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.