Meddig oké, hogy a gyerek bepisil?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nappali bepisilés és az éjszakai ágybavizelés még iskoláskorban is gyakran előfordulhat. Ijedségre azonban nincs különösebb ok, mert még ha időbe is telik, általában magától megoldódik. Ennek ellenére mégis érdemes lehet szakemberhez fordulni, nemcsak a tünetek oldása, de a gyerek lelki támogatása miatt is.

A szobatisztaság egy hosszabb és összetettebb érési folyamat eredménye. Fizikailag a gyerekek megközelítőleg kétéves korra válnak képessé az ilyen jellegű önkontrollra, ugyanakkor ez a tényező önmagában még kevés ahhoz, hogy elvárjuk a gördülékeny váltást. A készség elsajátítása a fizikai tényezők mellett értelmi fejlettséget és érzelmi biztonságot is kíván, ezek közül pedig egyiket sem lehet sürgetni.

A bepisilés egy nagyon kényes ügy, és ezt a gyerekek is érzik. Már szinte a kezdetektől nagy rajtuk a nyomás, érzik a szégyent, amikor baleset történik, és nagyon könnyen alakul ki bennük egyfajta gát, ami a későbbiekben nem, vagy nem megfelelő időben engedi el a vizeletet. 

A szobatisztaság elsajátítása egy folyamat, ami a legjobb körülmények között is hozhat rövidebb-hosszabb ideig tartó visszaeséseket. Talán nem olyan köztudott, de a napközbeni bepisilés és az ágybavizelés tulajdonképpen még óvodás- és kisiskoláskorban sem mondható kirívó esetnek. Ettől még szülőként meglehetősen zavaró tud lenni, amikor ez a helyzet heteken vagy akár éveken át fennáll, amit a magunk részéről már igencsak letudnánk. Érthető, ha elfog minket az a kétségbeejtő gondolat, hogy valamit mi rontottunk el. Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk azzal, meddig normális a gyerekünk bepisilése, és mi az, amit valóban tehetünk a támogató háttér biztosításáért.

Érzelmek és kontroll

Az egyik lényeges tudnivaló a szobatisztaságról, hogy szorosan kapcsolódik a gyerek érzelmi biztonságához. Ahhoz, hogy szabályozottan és gördülékenyen tudjon működni a folyamat, nyugalomra van szüksége, egyfajta befelé fordulásra, fesztelen összpontosításra. Ha a külvilágból érkező ingerek mindezt nem teszik számára lehetővé, nem lesz képes kellően ellazulni. Így pedig akár sikerül végül, akár nem, kellemes sikerélmény helyett nyűggé válhat az ürítés.

Mindenki más ütemben fejlődik
Fotó: tatyana_tomsickova / Getty Images Hungary

Mindezt persze ne úgy képzeljük el, hogy a két-három-négy éves gyerekünk majd meditálással fog rákészülni a vécézésre, hiszen továbbra is elmélyülten játszani vagy rohangálni akar majd, olykor ügyet sem vetve a testi szükségleteire. A mi célunk azonban az, hogy a gyerek megismerkedjen a saját testével, a határaival és az irányításával, ehhez pedig saját tapasztalatokra szorul. Kevesebb utasításra, megszégyenítésre és több játékos beszélgetésre, valamint a szülő őszinte bizalmára. A gyerekeinknek mi vagyunk az elsődleges referenciacsoport, vagyis a mi visszajelzéseink alapozzák meg az önértékelésüket. Minden változás (költözés, intézményváltás, otthoni konfliktus) és minden szülői elutasító megnyilvánulás bizonytalanságot kelt, és ez szorongáshoz vezet, vagyis lelki gátat szab. A nappali és az éjszakai bevizelés tehát gyakorlást és érzelmi biztonságot igényel, s néha mindkettőhöz idő kell.

Testi okok

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ahány gyerek, annyi fejlődési ütem létezik, így lehetnek egészen eltérő időpontok a testi érettség kialakulására. A nappali bepisilést gyakran okozza például a húgyhólyag (méretéből fakadó) hirtelen megtelése, az éjszakait pedig a túl sok vizelet termelése, amit aztán a gyerek nem képes még tartani. Ezek nem rendellenességek, csupán egyéni ütemben történő fejlődések, amit kizárólag a gyerek tud megtapasztalni, és idővel megfelelően kezelni.

Az éjszakai bepisilés még sokéig elhúzódhat
Fotó: jes2ufoto / Getty Images Hungary

Szintén előfordulhat, hogy valamilyen szorulás okoz zavart, aminek többnyire lelki okai szoktak lenni, de nem kizárt a testi akadályozottság sem. Mindezek lehetőségét egyrészt azért érdemes figyelembe venni, mert minél jobban tisztában vagyunk a potenciális okokkal, annál kiegyensúlyozottabban és nyugodtabban tudjuk kezelni a helyzetet, másrészt viszont ezeknek az információknak tudatában tudni fogjuk, hogy mikor és miért érdemes kikérni szakember véleményét, ha elbizonytalanodnánk.

Idővel kinövi, de egy szakvélemény sosem árt

Jó hír, hogy a bepisiléstől nem kell megijedni, mert rendkívül gyakori jelenség gyerekkorban, és minden esetben kezelhető. Általában magától megoldódik, ritkán kíván komolyabb beavatkozást, ugyanakkor előfordulhat, hogy akár tizenéves korig is elhúzódik. Az éjszakai bepisilések statisztikája szerint a 6 évesek 13 százaléka, a 7 évesek százaléka, de még a 10 éveseknek is az 5 százaléka küzd ezzel a kihívással.

A szakemberek javaslata szerint 6 éves kortól érdemes segítséghez fordulni, de ennek oka is inkább a felkészültség, valamint a gyerek lelki támogatása. Kisgyermekkorban (0–5 év) még jobb esetben nem okoz különösebb társadalmi felháborodást, ha a gyerek bepisil (nem is nevezik orvosi értelemben kórosnak), ezenfelül viszont nagyon sok kínos helyzet tud adódni, ami szégyenteljes lehet a gyerek számára.

Nemcsak otthon, de akár az iskolában vagy baráti társaságban is kellemetlen lehet elszenvedni egy-egy balesetet, az ettől való aggodalom pedig könnyen elszigetelheti a gyereket. Hatéves kortól tehát már egy-két egyszerűbb orvosi vizsgálat javasolt nem is csak a tünetek kezelése miatt, de a gyerek és a saját magunk megnyugtatására is. Hiszen az érzelmi biztonság (bizalom, magabiztosság és elfogadás) a szabályozott és gördülékeny elengedéshez tulajdonképpen elengedhetetlen. A legtöbb esetben pedig a megoldás ezenfelül már csak idő kérdése.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tarkovács Cecília
Tarkovács Cecília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.