Tinédzserek, akik történelmet írtak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha kamaszok kerülnek szóba, a bulizás, a szenvedélybetegségek, a nevelési nehézségek vagy a botrányos öltözködés jutnak eszünkbe, pedig rengeteg olyan fiatal él itthon és külföldön egyaránt, aki már kamaszkorában előrevitte a világot – gondoljunk csak Greta Thunbergre. De rajta kívül is voltak és vannak tinik, akik zsenge koruk ellenére kiválóan helytálltak az élet színpadán.

Bár Greta tagadhatatlanul sokat tesz az éghajlatváltozás megállítása ellen, és felnőtteket is zavarba ejtő módon mutatja meg, mit kéne csinálnunk, ha van egy csepp eszünk, nem ő az egyetlen rendhagyó kamasz a világon. A történelem során sokan mutatták meg, hogy a fiatalság, a vele járó erő és szenvedély hegyeket mozgathat meg. Gondoljunk csak Szent Johannára, azaz Jeanne d’Arc-ra. Az 1412-ben született orléans-i szűz katolikus szentként és francia nemzeti hősként ismert szerte a világon. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a paraszti sorba született Johanna még csak tinédzser volt, amikor elkezdett az angolok ellen harcolni a százéves háborúban. Fiatalon élte át a harcokat, a győzelmeket, vereségeket, elfogatását, boszorkányperét, megkínzását és 19 évesen a máglyahalált. Egy egész életre is sok lenne ennyi szenvedés, s még ha hozzávesszük, hogy abban a korban jóval hamarabb találkoztak az élet nehézségeivel a fiatalok, akkor is elképesztő, amit véghez vitt – nem véletlenül foglalkozott vele Shakespeare-től Mark Twainen át George Bernard Shaw-ig egy sor író, hogy a zeneszerzőket és filmrendezőket ne is említsük.

Louis Braille 

Az 1809 és 1852 közt élt francia pedagógus és feltaláló mindössze 12 éves volt, amikor továbbfejlesztette a vakok és gyengénlátók írásának, olvasásának rendszerét. Braille hároméves korában vakult meg egy egyszerű háztartási balesetet követően. Tízéves korától a párizsi Vak Gyermekek Intézetében tanult, itt nemcsak zenére oktatták (csellón és orgonán is tehetségesen játszott), de lehetőséget kapott a vakok számára kitalált, dombornyomott pontokból ábécét képező írás kifejlesztésére is. A diákok így már nemcsak olvasni, de írni is képesek voltak megtanulni, sokkal hatékonyabban és gyorsabban, sőt a számolás vagy a kottaolvasás sem volt többé lehetetlen.

Louis Braille portréja
Fotó: Apic / Getty Images Hungary

Barbara Johns

1951-ben a mindössze 16 éves Barbara Johns a Virginia állambeli Farmville-ben tanult bőrszín szerint szegregált iskolában. Talán mondanunk sem kell, hogy a feketéknek fenntartott intézmények színvonala messze alulmaradt a többi iskolához képest, ezt pedig Barbara egy ponton túl nem bírta tovább.

Sztrájkba kezdett, ami végre felkeltette a National Association for the Advancement of Colored People, magyarul Országos Szövetség a Színes Bőrűek Felemelkedéséért polgárjogi mozgalom két ügyvédjének figyelmét. Bíróságra vitték a diákok ügyét, és egyenlőséget követeltek. A perben tálalt információkat bizonyítékként használták a szegregált iskolák alkotmányellenességének igazolására. Ha Barbara nem emeli fel a hangját, talán sosem jutnak el idáig.

Bobby Fischer

Az ötvenes évek másik nagy tinisztárja 15 évesen írta be magát a sakktörténelem nagykönyvébe. Bobby Fischer volt akkor a legfiatalabb, akit a valaha elérhető legmagasabb címre jelöltek, majd sakknagymesternek választottak. Pedig a fiú Brooklynban nőtt fel, sakkozni is csak hatévesen kezdett tanulni a nővérétől. 1951-ben, nyolcévesen már egy sakknagymester ellen állt ki, s bár veszített, a zárt játékvilág felfigyelt tehetségére. 1956-ban Amerika legfiatalabb ifjúsági bajnoka lett, ezt követte az összes megszerezhető cím, beleértve a világbajnoki első helyezést is. A sakkzseni egyébiránt kifejezetten különc és kellemetlen figuraként maradt meg az emberek emlékezetében, 21 évesen vissza is vonult a sakkozástól pár évre, mert egyedi kéréseit nem voltak hajlandók tovább teljesíteni. Botrányai következtében Amerikában körözni kezdték, ezért több más nagyváros mellett Fischer nyolc évig Budapesten is élt.

Bobby Fischer portréja 1971-ből
Fotó: David Attie / Getty Images Hungary

Malála Júszafzai

2014-ben a 17 éves Malála a világ legfiatalabb emberének számított, akit Nobel-békedíjra jelöltek, s aztán meg is kapta a címet. A pakisztáni születésű lány a tálibok ellen harcolt, elsődleges célként a lányok tanuláshoz való jogát megjelölve – mindössze 11 éves volt, amikor először szólalt fel ezért. A kampány főleg az interneten keresztül zajlott, Malála Búzavirág néven közölt blogbejegyzései pedig felkeltették többek között a BBC figyelmét is.

Malála Júszafzai 2009-ben, 12 évesen
Fotó: Veronique de Viguerie / Getty Images Hungary

Abban a rövid időben, amikor a pakisztáni hadsereg nyerésre állt a tálibok ellen, a lány életéről dokumentumfilmet forgattak, ráadásul megkapta a civileknek adható legmagasabb pakisztáni kitüntetést is. Ám a tálibok egyre gyakrabban fenyegették és zaklatták, míg 2012-ben gyilkosokat nem küldtek rá. Malála csodával határos módon élte túl az iskolabuszon belélőtt számos golyó okozta életveszélyes sérüléseket. Kezelését már új hazájában, Angliában fejezték be, ez az az ország, ahol a nemzetközi példaképpé nőtt Malála most is él. Minden rendelkezésére álló eszközzel küzd továbbra is a pakisztáni lányokért, miközben a tálibok szándéka azóta sem változott.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?