Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár a legtöbb családban a meseolvasás főként az esti lefekvéshez kötődik, valódi szerepe nem csak a kikapcsolódásban van. A jó mese és mesélés együttesen szerves része az egészséges fejlődésnek és a funkcionális felnőtté válásnak. Szerepe van a kötődés és az énkép kialakulásában, de az értelmi, érzelmi és szociális fejlődésben is.
Nem véletlen, hogy az esti mese annyira elterjedt a világon. Ez a rituálé remekül segít lezárni a napot, ellazítani a túlpörgött testet és szellemet, összehozni egy kicsit a családot, és ezáltal biztosítani a nyugodt alvást. A mesélésnek azonban korántsem csak a kikapcsolódásban van szerepe. Különösen nem a gyerekek esetében. Számukra a jó mese és mesélés együttesen szerves része az egészséges fejlődésnek és a funkcionális felnőtté válásnak. Segíti őket önmaguk és a világ megismerésében. Lehetőséget ad saját élményeik feldolgozására és a még át nem élt eseményekre való felkészülésre. Általa tanulhatják meg saját érzelmeik irányítását, de megoldási javaslatokkal is szolgálhat bizonyos élethelyzetekre. A prózai és verses mesék szókincsükkel és egyedi zeneiségükkel fejlesztik a gyerekek kommunikációs képességét és zenei érzékét is. Mindezek mellett a szülőkkel, felnőttekkel való közös időtöltés valódi érték a gyerekeknek, amely megerősíti a kötődést és biztonságérzetet, ami az önbecsülésnek, a szociális kapcsolatoknak és nem mellesleg a tanulásnak is alapvető feltétele.
A mese szerves része a mesélő
Amikor a mesék fontosságáról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk a mesélőről sem. A kettő ugyanis nem elkülöníthető. Egy gyerek, akit beültetünk a képernyő elé – akármennyire is az ő kívánságára tesszük mindezt –, nem ugyanazt kapja, mint az, akinek mi mesélünk. A mesefilmnézésnek rengeteg negatív hatása van, különösen a kisgyermekkori fejlődésre nézve, az egyik legfőbb ellenérv a meséléssel szemben mégis az, hogy
míg a mesélés az egész személyiséget fejleszti, a képernyőzés csak az agyat köti le.
Nem aktivizálja a hallgatóságot (vagyis a gyereket) abban, hogy részt vegyen a folyamatban. Nem igényli, hogy használja a fantáziáját, hogy kérdezzen, s általa megtalálja a kapcsolatot a történet és a saját élete között, ahogy arra sem ad lehetőséget, hogy a számára megfelelő tempóban haladhasson a történet.
A mesélő szerepe tehát fontos. Mind a fizikai, mind a szellemi jelenlétére szükség van ahhoz, hogy valóban annyit érjen egy mesélés, amennyit bizonyítanak a kutatások. A mesélő által megváltozik a történet. A gyerek nemcsak a szavakat hallja, de érzékeli az egész atmoszférát, az érzelmi hullámokat, amit összeköt a jelenetekkel. Lehetőség teremtődik a kapcsolódásra egymással, ami nagyban elősegíti a másokkal való együttérzés képességének fejlődését is. Szülőként óriási előnyünk, hogy ismerjük a gyerekünket, hiszen ezáltal meg tudjuk őket erősíteni, amikor egy velük megtörtént eseményt kapcsolnak össze a hallottakkal. Ez pedig a későbbiekben fordítva is megtörténhet. Akár a buszon ülve, az ablakon át látott szirénázó tűzoltóautó eszébe juttathatja azt a mesét, amit a minap olvastunk neki egy fán ragadt kiscicáról. Vagy hallhat egy zsörtölődő idős embert az utcán, aminek egy szeretett mese ismeretében azt a jelentést tulajdoníthatja, hogy biztos hiányzik neki az unokája. Összeköti a mesét a tapasztalt valósággal, és segítségünkkel életigazságokat következtet le belőlük.
Közös élmény
Mivel a mesélőnek, vagyis lehetőség szerint nekünk, szülőknek fontos szerepünk van a folyamatban, legjobb, ha mi is élvezzük azt. A pillanat ugyanis attól válik varázslatossá, érdekfeszítővé, örömtelivé és fejlesztővé, hogy minden résztvevő beleéli magát. Vannak gyerekek, akik számára olykor szinte fontosabb az olvasó, mint maga a történet. Ők lehet, hogy már 4 évesen is szívesen hallgatnak meg szüleiktől egy-egy National Geographic-cikket, mert így valósul meg az a meghitt közeg, amire lelküknek éppen akkor szüksége van. Ez persze viszonylag ritka eset, mindenesetre fontos, hogy megtaláljuk az arany középutat.
Ne erőltessünk a gyerekre olyan irodalmat, ami nem érdekli, de mi se olvassunk olyan meséket, ami az agyunkra megy!
Ha például nem szeretünk verses meséket olvasni, mert nehezen találjuk meg annak ritmusát, és kellő késztetést sem érzünk rá, hogy megtanuljuk, nyugodtan engedjük el. Hasonlóképpen a kitalált meséléssel is. Csak akkor vállaljuk, ha van rá affinitásunk és/vagy motivációnk, különben a gyerek számára is értékét veszíti. Szerencsére mind különbözőek vagyunk, másban vagyunk jók, így elég azt vállalnunk, amit szívvel tudunk tenni. Lehet, hogy apa a nagy fejből mesélős, anya inkább a türelmes, „képmagyarázós” meseolvasó, míg a nagyi leginkább a saját gyerekkorából szeret és tud izgalmas történeteket mesélni.
Mese és fejlődés
Ahhoz, hogy a mesélés mindenki számára értékes legyen, mindenképp figyelembe kell vennünk a korosztályi sajátosságokat. Egy csecsemő, kisgyerek esetében a képnézegetés a legmegfelelőbb. A közös időtöltés erősíti a kötődést, és támogatja a szókincs gyors bővülését. Ahogy nőnek a gyerekek, fantáziájuk egyre érettebb lesz a pár mondatos mesékhez is, persze továbbra is a képeket nézegetve. 2-3 éves koruk körül elkezdenek önállósodni, aminek következményeként egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a hosszabb mesék, diafilmek és a kitalált, énmesék iránt is. Szeretik, ha például az ő napjukat meséljük el, vagy turbózzuk fel némi fantáziával. Ez a korosztály ugyanis már kezdi elkülöníteni magát másoktól, és méregeti saját határait. Az énmesék segítik őket énképük megalkotásában. Az is előfordulhat ebben az időszakban, hogy önállósodásukat azzal igyekeznek kifejezni, hogy ők mesélnek nekünk. Ha ennek is teret adunk, a kezdeti halandzsájukból szép lassan egész fantáziavilágukba betekintést nyerhetünk.
Segítő mesék
A fantázia segít a gyerekeknek a valóság megértésében, elfogadásában és feldolgozásában. A játék, a rajzolás és a mesék is kaput nyitnak egy olyan világba, ahol minden értelmet nyer a maga módján. Ahol feldolgozhatják a számukra még érthetetlen vagy irányíthatatlan történéseket, legyen szó külső tényezőkről vagy saját, belső érzelmeikről. Nemcsak a játék, de a mese is segíthet a gyereknek újraélni olyan eseményeket, amelyek váratlanul érték. Egy jól megválasztott mese biztosíthatja a gyerekünk számára, hogy nehézségeiben társra, együttérzésre, elfogadásra és megoldásra találjon. Egy gyerek, akinek gondot jelent a szobatisztaság vagy a kis tesó érkezése, valószínűleg szívesen hallgat olyan mesét, ahol a főszereplő is hasonló kihívásokkal néz szembe. A mesék által ismerhetik meg mások, de saját érzelmeiket is, s kaphatnak megoldást azok kezelésére, oldására.
A gyerekek mindig olyan mesét választanak, amivel valamilyen módon azonosulni tudnak.
Akár látjuk az összefüggést, akár nem, fontos, hogy kedvenc és kért meséiket mindig tiszteletben tartsuk, mert ők tudják a legjobban, lelküknek éppen mire van szüksége.
A mese ajándék, de eszköz is. A gyerekeink számára nélkülözhetetlen. A mesék fejlesztik a fantáziát, oldják az érzelmeket, magyarázzák az élet működését, és megoldást nyújtanak helyzetek megfelelő kezelésére. Igen, a maguk módján tanítanak és nevelnek is, de nem tananyagok! A történeteket mindenki a saját „szemüvegén” keresztül látja, értelmezi, és a léleknek erre is van szüksége. Nem kell tanulságot levonni a gyerekünk számára, csakis a felmerülő kérdéseire válaszolni. A mese kapu a fantázia világába, ahol a gyerekünk megélheti teljes szabadságát. Engedjük, s csak legyünk csendes kísérői az úton, hogy maga találhassa meg válaszait a valódi életre.
