Aggasztóan keveset olvasnak a gyerekek, de mit tehet a szülő?

Olvasási idő kb. 4 perc

Jellemzően 9 éves koruk körül hagynak fel a gyerekek azzal, hogy a kötelező olvasmányokon kívül más könyvet is elolvassanak. De mi áll a jelenség hátterében? Mit tehetünk ellene?

A Scholastic olvasási felmérésének eredményeiről a Lifehacker számolt be. A jelentés szerint a gyakori olvasóként azokat a gyerekeket definiáljuk, akik heti 5-7 napon is szánnak időt az olvasásra. De hogyan és miért változnak a gyerekek olvasási szokásai?

Aggasztó számok

A felmérés eredményei szerint az amerikai 8 év körüli gyerekek 57 százaléka olvas kedvtelésből, míg 9 éves korukra ez az arány 35 százalékra csökken. Azoknak a 8-9 év közötti gyerekeknek a száma, akik úgy nyilatkoznak, hogy szeretnek olvasni, ez alatt az egy év alatt 40-ről 28 százalékra csökken. Felmerül a kérdés, hogy mi történik ebben az egy évben, illetve mit tudunk tenni, hogy a gyerekek ne szokjanak le az olvasásról.

Lauren Tarshis gyerekkönyvíró szerint a gyerekek harmadik osztályos koruk körül kezdenek függetlenedni, ilyenkor pedig rengeteg részre tagolódik a figyelmük és a szabadidejük, hiszen a kötelezően a házi feladat elvégzésére szánt idő mellett ott vannak a szabadidős elfoglaltságok, a sport, a különböző különórák. A szülők egyre ritkábban olvasnak nekik, és az érdeklődésükhöz passzoló témákat felváltják a kötelező olvasmányok.

Idézőjel ikon

A szórakozás kezd elhalványulni, a helyét egyre inkább átveszik a különböző elvárások

– mondja Lauren Tarshis.

Szülőként nehéz észrevenni, ha a gyerek lelkesedése a könyvek iránt csökken. Itt van néhány tipp, hogyan segítsük a gyerekeket, hogy továbbra is örömet okozzon nekik az olvasás:

Ne csak addig olvasson a gyerek, amíg meg nem tanul rendesen olvasni

Miután a gyerekek megtanulnak önállóan olvasni, a szülők gyakran felhagynak azzal, hogy ők olvassanak nekik. Azonban nincs okunk arra, hogy ne olvassunk a már olvasni tudó gyereknek. Ez egyrészt segít nekik a nehezebb témák feldolgozásában és megértésében, másrészt pedig a közös olvasás élménye segíthet abban, hogy az olyan érzékeny témákban, mint például a rájuk nehezedő nyomás vagy a testkép kialakítása, ne térjenek le a helyes útról a gyerekek. Sok szülő kérdezi, hogy miért neki kell olvasnia, ha már a gyerek is képes rá. „A válasz egyszerű: az olvasást gyakorolják az iskolában, azonban az értő figyelést kevésbé” – magyarázza Jim Trelease pedagógus.

Használjuk ki a szabad perceket

Ahogy telnek az évek, a gyerekek is egyre elfoglaltabbá válnak. Nem várhatjuk el tőlük, hogy minden este lefekvés előtt szánjanak egy órát olvasásra. Keressünk más lehetőséget az olvasásra. Például, ha jut idő az iskola előtt otthon reggelizni, kérjük meg, hogy olvassa fel a következő fejezetet a család többi tagjának, amíg elkészül a reggeli. Ha esetleg tíz perccel korábban érünk oda a terembe, elő lehet kapni egy könyvet az edzés kezdetéig. A lényeg, hogy mindig legyen kéznél valami – a táskában, a kesztyűtartóban, a lakásban. „Akkor is használjuk ki az időt, ha csak néhány percünk van, hiszen ezek a percek összeadódnak” – hangsúlyozza Tarshis.

Könyvklub gyerekekkel

Geoffrey Redick író szerint az egyik legjobb mód a gyerekek olvasásának fenntartására, ha segítjük őket abban, hogy könyvklubszerűen beszélgessenek az elolvasott műről. Így olyan tevékenységet végezhetnek, amely nem jár nagy nyomással, szórakoztató, valamint közben kötetlenül elmesélheti a gyerek, mit olvasott, melyek voltak a kedvenc részei, volt-e számára tanulság a történetben. Ez pedig sokszor segít egy olyan beszélgetés beindításában, amihez az kevés lenne, ha megkérdeznénk, milyen napja volt az iskolában.

Segítsünk megtalálni az érdeklődésének megfelelő témákat
Fotó: Catherine Delahaye / Getty Images Hungary

Ne felejtsük el, hogy a képregények is könyvek

Még mindig vannak, akik azt gondolják, hogy a képregények nem tartoznak az irodalmi művek közé, vagy egyfajta átmenetet képeznek a képeskönyvek és az irodalmi művek között. Ennek ellenére egy képregény ennél sokkal több is lehet. Ha a gyereknek bejön a műfaj, mindenképp bátorítsuk arra, hogy mélyebbre ássa magát benne. Segítsünk neki megtalálni azt a témakört, ami érdekli, legyen az a szuperhősök világa, a sci-fi vagy akár a szépirodalom.

A technológia híd legyen az olvasáshoz, ne akadály

Igen, a technológia fejlődésének szerepe van az olvasás csökkenésében. De Tarshis szerint nem szükséges ellenségként tekintenünk a különböző videómegosztó portálokra, hiszen ha talál a gyerek egy olyan témát, ami érdekli, el is mélyedhet benne, akár hasonló tematikájú könyvek segítségével.

Olvasásmodell

Talán ez a legfontosabb lépés. Ha a gyereket nem veszik körül olyan emberek, akik példát mutatnak neki, hogyan várjuk el, hogy olvasásra szánja a szabadidejét? Tarshis szerint fontos szülőként törekedni arra, hogy a gyerekek lássanak minket olvasni – és ne csak olyankor, amikor nekik olvasunk fel. Nem kell mindig szépirodalmi művekkel a kezünkben járkálni, már az is sokat segíthet, ha az újságokat, magazinokat lapozzuk át. Nyugodtan olvassuk fel nekik azokat a híreket, amiket érdekesnek találunk, így a gyerekek is könnyebben megtalálják a számukra érdekes témaköröket. Ha időben elkezdjük, a gyerekek nem egyfajta feladatként, kötelezettségként fognak az olvasásra tekinteni, hanem egy szuper, mindennapi tevékenységként, ami a család körében is természetes.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.