A nőket sokszor nyomasztják a "ketyeg a biológiai óra" témával. De mi a helyzet a férfiakkal? Mi nem tudunk kifutni az időből? Ehhez a kérdésnek három aspektusát is meg kell nézni: a biológiait, a társadalmit, és a pszichológiait. A Férfiszemmel blog vendégpsztja következik.
Mennyiszer hallhatják a fiatal nők, hogy „Vigyázz, ki ne fuss az időből!”, vagy azt „Ha most nem állapodsz meg, akkor macskás öregasszony leszel!” És a férfiak? Mi nem tudunk kifutni az időből? Tényleg igaz, hogy akár 60 felett és képesek lehetünk családot alapítani? De vajon jó ez a családnak?
A jelenségnek három aspektusa van: egy biológiai, egy társadalmi és egy pszichológiai. A biológiai képlet egyszerű. A hímivarsejtek lassabban öregszenek, mint a petesejtek. Elméletben tehát semmi akadálya nincs a senior apává válásnak. Vannak azonban kockázatok. Az öregedéssel, az alapanyag minősége romlik, nő a genetikai rendellenességek lehetősége. Sok férfinál a mennyiség is a kritikus szint alá csúszhat. Biológiai értelemben tehát a férfiak is „kifutnak az időből” csak később.
Társadalmi szintén a probléma a késői családalapítással ott van, hogy mivel a nők termékenysége rövidebb ideig tart, ezért jóval fiatalabb hölggyel kell összeállni e célból, és itt nem 10 év, hanem 20-25 év korkülönbségről beszélünk, ami azért a hazai középosztályban ritka. Ekkora korkülönbség mellett egy párkapcsolat általában nagy vagyoni különbségek mellett és viszonylag rövid ideig működik. A férfiaknak tehát nemcsak a saját egészségi korlátaikat kell figyelembe venni, de a potenciális partnerek egyre csökkenő számát is. Ráadásul a férfiak élete a száz évvel ezelőttihez képest jó nagy ütemkésébe került. Míg a nemi életet egyre korábban kezdjük, addig a felnőtté válás egyre jobban kitolódik. A felnőtté válással együtt járó leválás a szülőktől, az önálló lakhatás megteremtése és az egzisztencia kiépítése a 30-as évekre tolódott. Viszont amikor ez megvalósul, akkor sokan még élvezni szeretnék a szabad és önálló, kötöttségektől mentes, felnőtt életformát. Ebből következően a mai átlagos, magyar férfi 35-45 év között érik meg minden formában a családalapításra. Persze kérdés, hogy ebben a korban éppen van e mellette megfelelő partner ehhez.
A pszichológiai okok alatt nem csak azt értem, hogy a késői gyermekvállalással megnő a lehetősége annak, hogy az apa nem látja a gyermekét felnőni. Figyelembe véve a magyar férfiak várható élettartamát, ami 71,6 év, könnyen kiszámítható, hogy aki 50 éves koráig vár a családalapítással, az elhalasztja az utódok felnőtté válásának megélését. A másik szempont, hogy ahogyan öregszünk, egyre kevésbé van meg bennünk a partnerrel és a gyerekekkel szembeni türelem és alkalmazkodóképesség. Aki évtizedeket élt le egyedül, vagy rövid kapcsolatokban, az őszülő fejjel, nehezen viseli mindazt, amivel egy család jár. Az ilyen családba születő gyermekeknek sem optimális ez a helyzet, hiszen időben annyira távol kerül egymástól az apa és az utód generációja, hogy aligha valószínű, hogy megérthetik egymást. Ráadásul az egyik szülő elvesztését tinédzser, vagy fiatal felnőtt korban, még ha nem is „rendkívüli okból”, hanem pusztán a biológiai determináltság okán következik be, sem könnyű elfogadni és feldolgozni.
Az ember legnagyobb ellensége a múló idő, még mi férfiak sem tudjuk kicselezni. Talán rajtunk kisebb a társadalmi nyomás, de ha magunkba nézünk, mi sem halaszthatjuk életünk egyik legfontosabb döntését a végtelenségig.
