Azt várom az iskolától, hogy - első kézből

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mit gondol egy iskolába készülődő gyerek az iskoláról? Megkérdeztük!

Itt az általános iskolai beiratkozás (ne felejtsék el, tudnivalók itt). Fontos dolog ez szülőként is, de a legfontosabb persze gyerekként, ezért megkérdeztük a legilletékesebbeket, a poronty környékén éppen iskolába induló gyerekeket, mit gondolnak erről, mit várnak az iskolától.

Fotó: Shutterstock

Ezeket a válaszokat kaptuk.

Luca, 6,5 éves

- Mit szólsz hozzá, hogy iskolás leszel?
- Nagyon örülök, hogy iskolába megyek, és nagyon várom már. Ott tanítanak és nagyon odafigyelnek a gyerekekre. Azt várom benne legjobban, hogy megtanuljak írni meg olvasni  és legyen sok új barátom. Sokat fogunk számolni meg énekelni. 
- Miért járnak a gyerekek iskolába?
- Hogy megtanulják a betűket meg a matekot, meg sok más éneket, meg hajtogatnak meg szépeket rajzolnak. Sok szép kép van kitéve az iskolában a falon, én is szeretnék majd olyanokat csinálni.
- Milyen a napja egy iskolásnak?
- Reggel felkelnek és elindulnak az iskolába, és aztán beérnek, egy kicsit játszanak és aztán tanulnak. És amikor kicsöngetnek tanulás közben, akkor ki lehet menni az udvarra játszani.
-Milyenek voltak a tanítónénik, akikkel találkoztál?
- A tanítónénik mind nagyon kedvesek voltak, amikor találkoztunk. Sokat énekeltünk, meg rengeteget rajzoltunk meg színeztünk, meg elmondtuk egymás nevét, és néha meséltek is nekünk. 

Sári, 6,5 éves

- Mit szólsz ahhoz, hogy szeptembertől iskolába mész?
- Nagyon izgulok. Sokféle foglalkozás lesz, kézműveskedés. Annyira jó lesz, hogy már nem hívnak úgy, hogy csecsemő. Az óvoda olyan bébi. Kicsit már unalmas, hogy nem tanulunk semmi újat. Nem tanítják a gyerekeket, mondjuk írni, hogy az iskolában ne kelljen sokat tanulni.

Az nem lesz annyira jó, hogy korán kell kelni. Remélem, nem kell néptáncos órára járnom. Várom azt is, hogy a barátnőmmel egy padba ültessenek minket. Azt is várom, hogy kedvesek legyenek a tanárok. Annyira várom már, hogy zenéljek a furulyán.

- Miért járnak a gyerekek iskolába?
- Megtanulnak olvasni. Megtanulnak írni is. Meg az óvodában rövidebb a tornaóra. Azért is járnak iskolába, hogy megtanuljanak matekozni. Az óvodában nem tanítják a gyerekeket más nyelvekre. Nyolcadikig járok majd. Biztos szeretnek iskolába járni a gyerekek, mert amikor voltam felvételizni, láttam a szép gyurmás szobrokat, meg rajzokat, és arra gondoltam, hogy ez épp nekem való iskola. Láttam, hogy az udvar mennyire nagy, mert mindig ott megyünk el az iskola mellett, és alig vártam, hogy ott futkározzak. Az óvodában mindenféle játék volt, nem lehetett sokat futni, az iskolai udvar meg nagyobb terület.

- Tudod, hogy milyen egy nap az iskolában? 
- Reggel nyolckor be kell érni az iskolába. Elmennek tornázni a gyerekek, utána rendes tanítás jön.

Fotó: Shutterstock

Dani, 6,5 éves

- Mit szólsz hozzá, hogy iskolás leszel?
- Hát, örülök neki, jó lesz. Minden ilyen hangulatos lesz, gondolom. De ez attól függ, hogy jó iskolába járok e majd, vagy sem.

- Mért, mitől jó egy iskola? Mit nem szeretnél?
- Nem szeretném, ha nem szeretnének ott. Jó lenne, ha szeretnének a tanítónénik. És az is jó lesz, hogy nem kell majd délutáni alvást aludni!

- Miért járnak a gyerekek iskolába?
- Hogy tanuljanak, írást, olvasást. Én nagyon szeretnék már matekozni. De csak akkor fogom szeretni az iskolát, hogy ha lehet majd jókat rajzolni, meg lesz sakk is.

- Mi fog hányozni az oviból?
- A sok játék! És a szülinapok! Az iskolában lehet szülinapot ünnepelni?! Mert hiányozni fognak a nyuszi csoportos szülinapok. De nagyon szeretnék megtanulni matekozni. A számokat meg a betűket megismerni, meg tanulni a dínókról. Szeretek focizni is, azt is várom. Sok barátom nagyon fog hiányozni, de majd lesznek újak, remélem.

Iskolakezdés szülőként

Dani örül, én szorongással várom - fogalmazott kolléganőnk az iskolakezdés kapcsán, és ezzel nincs egyedül. Rögtönzött felmérésünk szerint az anyák (és apák) egy része a beiratkozást komoly mérföldkőként éli meg, egy szakasz végeként. Más részüket viszont tökéletesen hidegen hagyja, ők azt mondják, akkor jön új szakasz, amikor a gyerek ősszel iskolába megy, és ráérnek majd akkor izgulni.

Ha most izgulsz is, a második szeptemberre te is így fogsz érezni, 11 hét nyári szünet után
Fotó: Lara Anderson Forgrave

Akárhogy is, nagyon rástresszelni nem érdemes, már csak azért sem, hogy nehogy saját félelmeiket ragasszuk át önkéntelenül a gyerekre. Persze tudjuk, senki nem direkt szorong vagy stresszel, ezért összeszedtünk néhány, a témába vágó cikket, hogy a szülők is tudjanak már jó előre készülni a nagy mérföldkőre.

Elsős lesz a gyerek? Így segítsen neki! - Pszichológusunk arról írt, miktől szoktunk félni (nem jön ki a gyerekekkel, nem fog jól helytállni, bántani fogják, és nem fog róla beszélni, csalódni fog az iskolában, stb), és mihez tudunk ezekkel a félelmekkel kezdeni szülőként.

Iskolakezdés apaszemmel - Inkább hallgatni- mint olvasnivaló, de az apás szülés podcast belinkelt részében gyakorló apák beszéltek az iskolakezdésről, egészen az iskolaválasztás előttől a felső tagozatig jönnek szóba a témák, érdemes meghallgatni, nem csak apáknak!

Vekerdy Tamás: az iskolának fogalma sincs, milyen egy gyerek - mindannyiunk kedvenc gyerekpszichológusa remek anekdotákkal, sok kedvességgel és élettapasztalattal világít rá arra, az iskola is csak egyike az élet dolgainak, és néha jobban tesszük, ha görcsölés helyett lazítunk egy kicsit.

Segítség, iskolás lesz a gyerek!!! - Sok szülő előre választ keres bizonyos helyzetekre, hogy ha eljön, jól reagáljon rá. Mit tegyek, ha fekete pontot, rossz jegyet hoz a gyermek? És mit tegyek, ha jót? Mi van, ha utál iskolába járni? Ki mellé álljak, ha konfliktusba kerül a tanárral? Ilyen kérdések merülnek fel leggyakrabban a jövővel kapcsolatban az anyák és apák fejében, és közben gyakran elfelejtjük, hogy az iskolás nem egyik napról  másikra terem, hanem ovisból lassan fejlődik azzá minden gyerek.

Ilyen az iskolaérett gyerek - Ebben a cikkben azt szedtük össze, mit "kell" tudnia egy iskolába készülő gyereknek, ez persze nem szentírás, de nagyjából ezeket a kritériumokat szokták mérvadónak tekinteni.

Könyvajánló leendő elsősöknek - több remek könyvet is ajánlottunk már iskolakezdés előtt álló gyerekeknek, ha szívesen olvasnátok a témával kapcsolatos meséket, történeteket, ezekből nyugodtan válasszatok.

Milyen lesz az iskola a gyereknek? Rossz! - És akkor elnézést kérek, hogy nyomasztunk is, de azért azt is megírtuk már, általában mi várja a csillogó szemű hatéveseket a közoktatásban. Nem valami szívderítő olvasmány, csak sajnos túlságosan gyakran igaz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?