Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Baj, hogy létezik? Nem! Odaadnám a gyereknek? Nem tudom. Mi felnőttek elég érettek vagyunk a kifestőhöz: nem. Lehet, hogy nekünk kéne felnőni.
Hét közepén robbant be a köztudatba, hogy létezik egy elsősöknek szánt kiadvány, ami egyebek mellett meglehetősen direkten tárgyalja a szex témakörét is, kendőzetlen - de nem trágár - szavakkal, elég sematikus rajzokkal világosan elmagyarázza, hogyan és miből lesz a gyerek, mit csinál anya és apa, amikor nagyon szeretik egymást.
Ahogy arra számítani is lehetett, egyből kitört a botrány, ahogy a HVG összeállításából kiderül, mindjárt számos fronton is, a fideszes-libsi tengelytől a Szodoma és Gomora vízión és a félrement a korosztályi ajánláson át a nincsen ezzel semmi bajig.
Update: Pszichológusunk elemzését a színezőről itt olvashatják.
Szabad léteznie ilyen kiadványnak?
Maradjunk elsőre annál a kérdésnél, hogy baj-e, hogy az újságosnál saját pénzünkből és szabad akaratunkból megvásárolhatunk egy ilyen színezőt. Szerintem ez egyértelmű: miért lenne? Akinek nem tetszik, nem veszi meg, ennyire egyszerű. Akinek tetszik, megveszi. Aki ennél tovább megy ebben a vitában, az már megint az értelmetlenül hörgők táborába állt be.
Én megvenném-e a gyerekemnek?
Az enyémek kicsit idősebbek, mint a célcsoport, ezért megpróbáltam visszaemlékezni, néhány évvel ezelőtt a kezükbe adtam-e volna ezt a kiadványt. Nem. Igen. Nem tudom. Igen. Talán. Ezek voltak az első reakcióim, ebben a sorrendben..
Ma már ott tartunk - általában -, hogy a gyerekek felvilágosítása nem 14 éves korban, egy nagy levegővétellel és egy nagy(on kínos) beszélgetéssel történik, hanem fokozatosan. Mindig kérdeznek, és mindig annyit mondunk, amennyi épp elég.
A hogyan lesz a baba téma elég hamar előkerül, és elég sokáig elégséges válasz rá, hogy apa és anya nagyon szerették egymást, és szerettek volna egy kisbabát, és lett nekik. Aztán jön a hogyan, és egy darabig jók vagyunk azzal, hogy apa is ad egy kis sejtet meg anya is, és abból lesz a baba.
Aztán jön az oké, de KONKRÉTAN hogyan rakják ezeket anya hasába, és akkor elő kell állni a farbával. És itt többnyire még mindig nem gimnáziumban vagy felsőben járunk, hanem oviban vagy az alsó elején. Válaszolunk, ahogy tudunk, aztán elkönyveljük az adekvát reakciót: FÚÚÚÚÚÚÚJ. (esetleg: És EZT ti is csináltátok? KÉTSZER IS???? FÚÚÚÚJ!)
Őszinte leszek, végül nem jutottam dűlőre ezzel a kérdéssel, mert egyfelől ez a kiadvány tényleg elég meredek, másfelől tetszik a bevállalóssága és a nyíltsága, de bizonytalan vagyok, nem lenne-e túl sok egy elsősnek. Ezért meg is kértem gyerekpszichológus szakértőnket, írjon róla ő is, stay tuned, napokon belül jön a szakvélemény. (Update: itt van)
Ugyanakkor, ha most lenne hat éves a gyerekem, talán könnyebben tudnám, hogy igen vagy nem, és akármelyiket választanám is végül, örülnék neki, hogy ez egy létező opció, még akkor is, ha a válaszom végül nem.
Miért ilyen nehéz ez?
De miért ilyen nehéz ez a téma? Már sokszor írtunk róla, hogy a szexualitással, pláne annak örömszerző funkciójával kapcsolatos beszélgetés a gyerekkel időnként nehéz. Akkor is, ha a családban nyíltak vagyunk. Ha nem tabu a test. Ha mindig próbálunk válaszolni a kérdésre. Egyszerűen azért, mert az a viszony, ahogy a gyerekhez kapcsolódunk, teljesen más síkja az életünknek, mint ahogy a férjünkhöz kapcsolódunk.
Ugyanakkor arról is egyre több szó esik, hogy azért is olyan nehéz ez a téma felnőttek között is, részben azért is akkora tabu, mert nem tanultunk meg erről beszélni, nincs semleges töltetű - nem orvosi, nem dedós, nem trágár - neve a szerveinknek, nem szoktuk megfogalmazni a szexhez, szeretkezéshez kapcsolódó érzéseket, érzeteket, vágyakat.
A gyerekek életében több felfokozott szexualitású szakasz is van, egyik éppen oviskorban, ez persze még más érdeklődés, mint a kamaszkori, de nagyon is létező és intenzív érdeklődés (a bugyiban matató ovist ki nem látott még?), ami aztán néhány évre elcsendesedik, mielőtt kamaszkorban újult erővel tör felszínre. És ami óriási előny a kicsiknél: nagyon nyíltan kérdeznek, még nincsenek zavartban, nem érzik a tabut, és nem ciki nekik velünk megbeszélni a kérdéseiket.
Ebből a szempontból remek egy ilyen kiadvány, vagy bármilyen kiadvány, ami elősegíti, hogy tőlünk tudja meg a tutit, és ne a félművelt haverjaitól vagy egy vécében az orra alá dugott pornójelenetből. Sőt, nem szuper, hogy direkt arra biztatja őket, hogy beszéljék meg a témát velünk?
Talán csak az a helyzet, hogy nekünk, szülőknek kéne felnőni ehhez a színezőhöz.
(A szülők lapja találata szerint egyébként a kiadvány egy 1975-ös angol nyelvű füzet magyarítása.)
