Emberkísérlet: vásárlás gyerekkel vs gyerek nélkül

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mennyivel több idő ugyanazt a pár dolgot megvenni gyerekkel, mint gyerek nélkül? És mennyivel költ többet, aki gyerekkel van? Kipróbáltuk.

Nem vagyok büszke magamra, de az olvasóért mindent. Gyerekkísérlet. Azt akartam tesztelni, hogy mennyivel több időt és pénzt jelent gyerekkel elmenni bevásárolni, mint gyerek nélkül. És igen, mindezt a karácsonyi rohanás jóformán utolsó etapjában, aranyvasárnapon.

A teszt főbb ismérvei: adott egy anya, egy apa és egy gyerek. Nálunk az apa volt a kontrollcsoport, anya, vagyis én meg a tesztcsoport a négy és féléves lányommal együtt. A helyszín az Allee bevásárlóközpontban lévő Interspar volt, az időpont pedig vasárnap délután 5 óra.

Csináltam egy alap bevásárlólistát, az azon szereplő dolgokat kellett beszerezni mindkettőnknek a lehető legrövidebb idő alatt, vagyis nem fért bele semennyi nézelődés, alapesetben. Ez a gyerekkel persze nehezen megoldható, de hát pont emiatt csináltam a tesztet.

A lista tartalma: fél kiló paradicsom, 1 kifli, 1 kakaó, 1 joghurt, 1 felvágott, 1 kg narancs.

A kép illusztráció
Fotó: 1000 Words / Shutterstock

Egyszerre indultunk el ötkor a hipermarket bejáratától, de az óvodás korú gyermekemmel már a zöldség-gyümölcs standon elakadtunk, mivel ő akarta megmondani, hogy melyik paradicsom a legszebb, és különben is ő mindent jobban tud, úgyhogy jobb lesz, ha rá hallgatok.

Így is tettem, aminek eredményeképpen sok mindenről meggyőzött, pl. hogy ha már veszünk narancsot, akkor vegyünk hozzá egy kis mandarint is, és a paradicsomhoz kell még zacskós saláta is. Ezek mind ésszerű magyarázatok voltak, ezért belementem a plusz darabok beszerzésébe is, de azért nem voltam mindenhol ennyire vajszívű. Meg is lett az ára.

Mivel a bevásárlást a rendelkezésre álló bevásárlókocsi segítségével abszolváltuk, ezért nem is volt olyan nagy kihívás, bár az elején azért nehezményezte, hogy nincsen gyerekeknek való bevásárlóautó, ami az üzlet előtt szokott lenni a bevásárlókocsik mellett, de csak egy pár darab, és vasárnap pont egy sem volt. Mire sikerült ezt elfogadtatni vele, többször is leizzadtam, de nem csüggedtem.

Mivel utána szó nélkül beült a bevásárlókocsiba, nem kellett fizikai erőkifejtést alkalmaznom, amikor eltérítem a gyereket az édességes polcoktól, de lelki megrázkódtatást sikerült elérnem mind a lányomnál, mind magamnál.

A végeredmény: csupán öt perccel tartott tovább az én vásárlásom gyerekestől (mondjuk ehhez hozzáadhatunk még öt percet a kezdeti bevásárlókocsis nehézségek miatt), mint a férjem egyedüli köre, viszont én és a lányom sokkal inkább megtépázott idegekkel kerültünk ki az üzletből. Mert természetesen a pénztárhoz vezető úton vannak kitéve a legnagyobb gyerek-csalogató ajándékok: az ördög itt most egy elemes plüss cica képében lepett meg minket a kassza felé tartva: kislányom amint meglátta, először szép szóval, majd változatosabb módokon: könyörgéssel, hisztivel, sírással igyekezett értésemre adni, hogy neki márpedig muszáj megkapnia a szóban forgó macskát. Röviden: nem lett happy end a teszt vége, mivel a cica az üzletben maradt, a síró lányom és az idegtől kipirosodott anyja pedig még otthon is a történtek hatása alatt nyögött.

A végeredmény: plusz tíz perc, plusz ezer forint és plusz tíz ősz hajszál a gyermekkel vásároló alany, vagyis az én javamra. És azt hisze, ezt most egész olcsón megúsztuk, mert nem egy nagybevásárlásról volt szó.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Budaker Judit
Budaker Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.