Pedig csak egy kismamabérletet szeretett volna

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

György kálváriája az igazolásokkal és a kormányhivatal nyomtatójával. Lehetne egyszerűbben?

De miért annyira nehéz elintézni bármilyen hivatalos ügyet?! - tette fel magában a kérdést egy friss apuka, aki megpróbált frissanyuka-párjának kismamabérletet, hivatalos nevén kisgyerekes-bérletigazolványt beszerezni. Kalandjairól egy Facebook-posztban mesélt.

Kismamaként, illetve egy újszülöttel a háznál amúgy is borzasztó sok papírmunka hárul a családra; a baba TAJ-kártyájától és lakcímkártyájától elkezdve mindenféle csed, gyed, családi pótlék-igénylések hivatali intézésével kell szembesülniük a szülőknek. Nem véletlenül vannak már külön erre szakosodott vállalkozások, melyek az újszülött osztályokon hirdetik magukat; pár tízezer forintért megszabadítják az új anyukákat a hivatali ügyintézés minden nyűgjétől.

Na de térjünk vissza a bérletre; György, az apuka megkísérelt kisgyerekes-bérletet intézni.

A BKK oldalán az áll, hogy ehhez kell fénykép, igazolványok és igazolás a TB kifizető helyről. A fényképpel, igazolványokkal nem volt gond, viszont az igazolással meggyűlt az apuka baja. Először is átlagos – ügyintézésben kevésbé jártas – embereknek már a "TB-kifizető hely" kifejezés hallatán is 150 fölé ugrik a pulzusa. De György kiderítette, hogy ez ügyben a Budapesti Fővárosi Kormányhivatalnak kell írnia, amit meg is tett; beküldte a családi pótlék intézéséhez a papírokat, mert – György posztja szerint – csak akkor kaphat igazolást, ha már folyósítják a pótlékot. Tehát a bérlethez nem elég a baba születési anyakönyvi kivonata, TAJ-kártyája és lakcímkártyája.

A folyósítás két hét után megjött, az igazolás nem. Újabb egy hét kellett, míg az igazolást is kézhez kapták, György azt gondolta, hogy a nehezén már túl van. A Nyugati bérletpénztárában próbálkozott a kisgyerekes bérletigazolvány kiállításával, mire a pénztáros az igazolást meglátva elmondta, hogy azt nem tudja elfogadni, mivel nem eredeti példány; az aláírás és a pecsét nem kék!

Ekkor György telefonálni kezdett, felhívta a kormányhivatal központi számát, elmondta, hogy neki EREDETI igazolásra lenne szüksége, mire az ügyintéző biztosította Györgyöt, hogy ez igenis eredeti, csak hát így jön ki a nyomtatóból...

De ha szeretné, akkor külön megkér valakit, hogy küldjenek egy még eredetibbet (sic!). Az adategyeztetést viszont csak úgy intézhették el, hogy a kismama személyesen telefonált be. Neki viszont már azt mondta – valószínűleg egy másik – ügyintéző, hogy szó sem lehet arról, hogy még egy igazolást küldjenek. Ezután még egy telefont megeresztett György, érdeklődve, hogy mégis mi tévő legyen, a kormányhivatal embere pedig ezt a megoldást tárta az elképedt György elé; járja végig ezzel a papírral a BKK pénztárakat, hátha valahol lesznek olyan kedvesek vagy figyelmetlenek, hogy ezt elfogadják.

Tényleg ekkora para?

Saját tapasztalataim szerint nem ekkora horror beszerezni egy kisgyerekes bérletigazolványt, persze az is lehet, hogy az én igazolásomat nem azon a bizonyos nyomtatón nyomtatták, amelyiken Györgyék papírját. Az élethez szerencse is kell. Kérdéseinkkel megkerestük a BKK Sajtóosztályát, és Budapesti Fővárosi Kormányhivatalt is. Az előbbi még még nem reagált, a Kormányhivatal a következő válaszokat adta:

"A kisgyerekes bérletigazolványra és a kisgyerekes bérlet használatára a lakcímet igazoló hatósági igazolvány szerint az a budapesti lakcímmel rendelkező személy jogosult, aki gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermeknevelési támogatás (GYET), gyermekgondozási díj (GYED) vagy csecsemőgondozási díj (CSED)  – korábbi nevén terhességi-gyermekágyi segély (TGYÁS) – folyósításában részesül. A hivatkozott Facebook-bejegyzésben szereplő dokumentum nem jogosít a kisgyerekes bérlet használatára, mivel az nem a fenti támogatások valamelyikével kapcsolatos igazolás. Az anyasági támogatás és a családi pótlék folyósítása nem jogosít a kisgyerekes bérlet használatára." – írja a hivatal.

"A kismama igazolás iránti kérelmét e-mailben is megküldheti a BFKH Egészségbiztosítási Főosztálya részére (kmrep@ebf.bfkh.gov.hu e-mail címre, sajátkezű aláírással ellátva), és a megkeresésében kérheti az igazolás szkennelt formában történő megküldését is. Ez esetben a BFKH a kérelemben foglaltaknak eleget téve, az igazolást megküldi elektronikus úton, mellyel egyidejűleg tájékoztatja az ügyfelet, hogy a válasz megküldésével egy időben az okirat eredeti példányát a beadványban közölt lakcímre, tartózkodási címre postázza" – folytatja a Kormányhivatal sajtóosztálya, mely azt is megírta válaszában, hogy eddig még ilyen típusú panasz nem érkezett hozzájuk.

Már csak az a kérdés, hogy akkor miért a pecsét színére panaszkodtak a bérletpénztárban, miért nem mondták, hogy egész más papír kell? Az élet csupa rejtély, a bürokrácia malmai őrölnek tovább. Mi meg csak remélni tudjuk, hogy Györgyéknek már sikerült megszerezniük a kismamabérletet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.