A gének is befolyásolják, mikor szül

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Új aspektusa lehet a meddőségi vizsgálatoknak, hogy mikorra időzítették a gének az első gyerek vállalását.

Az Oxford Egyetem kutatói azt állítják, hogy a gének is fontos szerepet játszanak abban, hogy ki mikor szül, illetve akar-e egyáltalán gyereket vállalni. A Daily Mail cikkéből kiderül, hogy bizonyos gének azt is előre determinálják, hogy ki milyen idős koráig tolhatja ki a szülést, hiszen ez javarészt attól is függ, hogy kinél mikor jön el a menopauza. 

A gyerekvállalás idejének kitolása nehéz kérdés, ezen segíthet az, ha egyáltalán tudja, hogy a génjei meddig engedik egyáltalán, hogy húzza-halassza a dolgot. A tudósok szerint 24 gén az, ami azt határozza meg, hogy mikor eshet teherbe egy nő és hány gyereke lesz. De persze nem csak a gének számítanak.

Melinda Mills, az Oxford Egyetem professzora leszögezte, hogy természetesen a géneken kívül sok más faktor is szerepet játszik abban, hogy egy nőnek lesz-e gyereke vagy nem, és mikor jön el számára a családalapítás ideje.

A nő géntérképe mellett komoly szerepet kapnak a kérdésben az apa génjei, vagyis hogy ő meddig termékeny, és a szociális faktorokról sem szabad elfeledkezni. Ami viszont újdonság a kutatásban az az a megállapítás, hogy a gének a viselkedésre is kihatnak.  

A kutatásba 250 kutatóközpontot vontak be, 62 mintára vizsgálták meg 238064 férfi és nő génadatait annak tekintetében, hogy mikor születik az első gyerekük és 330 ezer ember adatait nézték meg a gyerekek száma tekintetében.  

Azt figyelték meg, hogy a géneknek is szerepe van abban, hogy mikor kezd szexuális életet élni, hogy mikor szüli meg az első gyermekét és hogy mikor jön el a menopauza ideje. Az eredmények szerint bizonyos variációk esetében 10 százalékkal nagyobb az esélye bizonyos génvariációk esetében, hogy a nők termékenyek lesznek és gyerekük lesz, mint azoknál, akiknél mások ezek a gének. 

"Most először tudjuk, hol kell keresni azokat a DNS-területeket, amik a reprodukcióért felelősek. Például találtunk a nőkben olyan DNS-t, ami azért felelős, hogy később kezdjen el menstruálni, vagy kitolódjon a menopauza ideje, és olyat is, ami a teherbe esést késlelteti.

Egy nap ezek az információk tökéletesek lesznek arra, hogy az orvosok megválaszolják a nőknek azt a kérdést, hogy meddig húzhatják a gyerekvállalást. Fontos lenne, hogy ezt is tudják azok, akik családot terveznek, még ha a gyerekvállalás kérdésében a szociális és környezeti faktorok nyilvánvalóan magasabb súllyal is esnek latba mint a génállomány" - mondta Melinda Mills.

Ez az információ azért fontos, mert eddig csak személyes okokkal magyarázták azt, hogy ki mikor vállal gyereket, ez a felfedezés pedig teljesen új vonalat vihet a meddőségi kutatásokba is. A vizsgálatos során 1 százalékos pontossággal tudták megmondani, hogy mikor fognak a résztvevők először teherbe esni és hogy hány gyerekük lesz, sőt azt is meg tudják mondani, hogy azok várhatóan milyen neműek lesznek.

Ez azért elég karcsú, de a kutatók szerint nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a meddőséget hogyan tudják előre jeleni, illetve azt, hogy meddig tolhatják ki a gyermekvállalást. ez már csak azért is fontos kérdés, mert a fejlett országoknak egyre később vállalnak gyereket a fiatalok, ez pedig magában hordozza azt a kockázatot, hogy kicsúsznak az időből, ami a génekben meg lett írva.   

 

 

 

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Edicsek
Edicsek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.