Vigye vissza az ócska tolltartót és a béna ceruzát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ne nyugodjon bele, ha már az iskolakezdés előtt szétesik a tolltartó, az elektromos ceruzahegyező meg el sem indul.

Sokan csak szomorúan legyintenek ha idő előtt tönkremegy a tolltartó vagy kettétörik a ceruza, esetleg két könyvtől leszakad az iskolatáska. Pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közleménye szerint ezekre is vonatkozik a szavatossági jog. 

Akkor jár a legjobban, ha fél éven belül kijön a probléma, vagyis ha akkor esik szét a tolltartó vagy az iskolatáska, utána már önnek kell bizonyítani, hogy az áru már akkor is szétesőfélben volt, mikor legurult a kínai futószalagról. 

Fél éven belül csere vagy javítás

A vásárlástól számított 6 hónapon belül felmerülő minőségi hiba (például rendeltetésszerű használat ellenére eltörik a ceruza, elszakad a textilből készült tolltartó, szétesik a ceruzahegyező) esetén vélelmezni kell, hogy a probléma gyártási eredetű, így a fogyasztó elsősorban az árucikk javítását vagy cseréjét kérheti.

A javítás és csere közül a fogyasztó választhat kivéve, ha a választott igény teljesítése lehetetlen vagy aránytalan. Lehetetlenség például az, ha az árucikk fizikailag javíthatatlan (vagyis a ceruzát nem lehet összecelluxozni), vagy ha a csere, amiatt nem valósítható meg, mert az árucikket már nem gyártják, már nem rendelkezik vele a kereskedő (kifutó modell volt, akciós rendelésből származott). Aránytalanságról beszélünk például akkor, ha a javítás elvégzése a cseréhez képest aránytalan többletteherrel jár a kereskedőnek (például egy tolltartó cipzárja esetleg többe kerül mint egy új tolltartó).

Abban az esetben, ha a kereskedő sem javítani, sem cserélni nem tud, illetve nem hajlandó, a fogyasztó árleszállítást érvényesíthet vagy elállhat a szerződéstől. Elállás esetén a kereskedő köteles visszafizetni a vételárat (a hibás árucikk visszavétele mellett). Jelentéktelen hiba esetén azonban elállásnak nincs helye, már ha jelentéktelennek lehet nevezni, ha például Mickey egér egyik füle idő előtt lekopik.

Fél év után a fogyasztónak kell bizonyítani az igazát

6 hónapon túl (rendeltetésszerű használat mellett) jelentkező hiba esetén is van lehetőség minőségi kifogás előterjesztésére, ekkor viszont már a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a hiba oka már a vásárlás során is fennállt. A termékkel kapcsolatos kifogást a vásárlás helyén a kereskedőnek kell jelezni, a hiba felfedezését követően. Érdemes tehát a beszerzést követően otthon átnézni a tanszereket, hogy ne érje csalódás a gyermeket a rossz, vagy használhatatlan eszköz miatt, és a jogokat is gyorsan érvényesíteni lehessen. A kereskedő köteles jegyzőkönyvben rögzíteni a panaszt, amelynek másodpéldányát át kell adnia a fogyasztónak.

Fotó: Shutterstock

Tegye el a blokkokat!

Fontos, hogy a blokkot, nyugtát, számlát, jótállási jegyet minden esetben őrizze meg a szavatossági időszakban, ugyanis ezen dokumentumokkal tudjuk igazolni, hogy hol, mikor és mennyiért vásárolta. Amennyiben szavatossági-jótállási jogaival a kereskedő nem foglalkozik, bírósághoz vagy békéltető testülethez fordulhat.

Ne menjen az olcsóságra!

Az általános tapasztalat az, hogy az olcsóbb, silányabb minőségű termékek gyorsabban tönkremennek, elhasználódnak, akár már a megvételkor sem alkalmasak a megfelelő használatra. Hosszú távon tehát gazdaságosabb egy jobb minőségű terméket venni, illetve megkeresni azt a helyet, ahol ár/érték arányban a legjobbat tudja megvásárolni.

Ne feledje, nagy árkülönbségek vannak azonos termékek között is, és érdemes azonban mérlegelni, hogy egy nagyobb áruházba való utazásunk költsége megtérül-e azzal, hogy ott olcsóbb a vétel, vagy érdemes jobb minőségű, de esetleg drágább terméket választani egy szakboltban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.