Vigye dinólovaglásra a gyereket júniusban, ingyen!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pesten most látható egy kisebb ingyenes, Budán két hét múlva nyit egy nagyobb fizetős dínókiállítás. Megnéztük, melyik mit tud.

Dinoszaruszok lepték el Budapest különböző pontjait  úgyhogy nem hagyhattuk ki, hogy ne nézzük meg az ingyenesen látogatható őslénykiállításokat. Első körben az Árkád Bevásárlóközpontban kezdtük a dinoszaurusz keresést, aztán átnyargaltunk a Millenárisra, mivel egy pár őslény ide is került.

Eléggé nem tűnt életszagúnak épp egy plázába csoportosítani az ősállatokat, de persze az is érthető, hogy legalább forgalmas hely és a soppingoló szülőnek meg nagy segítség, ha a gyereket le tudják kötni az óriás dinók amíg ő vásárolgat. Sőt, a beharangozó szerint fotózkodni és dinólovagolni is lehet, ebből nekünk csak az első jutott, mivel túl későn érkeztünk a helyszínre és az interaktív programok nagy része csak délután 6 óráig elérhető.

Ezt láttuk az Árkádban

Az árkádos kiállítást június 1-től 26-ig lehet megnézni, a kiállított állatok kézi munkával készültek és ami jó hír, pontosan követik a Föld egykori óriásainak anatómiai felépítését. Izmaik, bőrük, végtagjaik a valódi állatokat idéznek, kopogós műanyag helyett, a bőrre megszólalásig hasonlító gumibevonattal készítették el a kiállított darabokat.

Némelyik mozogni is tud, van, amelyik a szemét mozgatja, van amelyik a nyakát, vagy éppen a farkát. Ahogy elnéztük, a kisebb gyerekeknek nagyon bejött, de volt pár felnőtt is aki nem bírta megállni, hogy ne lőjön pár szelfit a Jurassic Park óta már egy kicsit megkopott népszerűségnek örvendő állatokkal. 

Galéria ikon

23

Ez volt az egyetlen olyan kiállított darab, amihez semmi infó nem volt kirakva, szóval nem is tudjuk megmondani, hogy mennyire régiek a csontok. Csontok?!
Galéria: Dínókiállítások
Fotó: Dívány

Egy kis segítség a tájékozódáshoz

Mivel sehol nem találni eligazítást azzal kapcsolatban, hogy hol vannak ezek a fenevadak, beletelt egy kis időbe mire rátaláltunk az első példányra. Elég idegtépő korzózni a plázában, hogy végre belefuthassunk egy dinóba, ahhoz, hogy leérjek az első állatig, legalább 30 üzlet előtt kell elmenni. Szóval ha nem akarja a gyereket végigrángatni az Árkádon, elmondjuk mit tegyen.

A bevásárlóközpont földszintjén és az első emeleten vannak a dinoszauruszok kiállítva, természetesen úgy, hogy muszáj legyen a pláza egyik végéből a másikba elsétálni (azért nyilván itt sem lehet megúszni a boltokat), ha látni akarja a nyolc darab, másfél-nyolc méteres őslényt.

Ja, és ha esetleg közben rájön, hogy kéne venni egy cipőt, ruhát, bármit, a blokkot tegye el, mert 5000 forint fölötti vásárlás esetén a rendezvény időtartama alatt az információs pultnál egy dinófigurát kapnak ajándékba a blokk bemutatása ellenében. A fotókon meg nézze meg, hogy mire számíthat!

Még több dinoszaurusz a Millenárison!

A Millenárison még nem nyitott meg a bemutató, viszont mi már tudjuk, hogy mi készül itt: többek között Magyarország legnagyobb őslényét, egy 8 méter magas és 20 méter hosszú dinoszauruszt fognak itt felhúzni. Ez egy vándorkiállítás, a világ eddig 26 országában nyolcmilliónál is többen látták a Living dinosaurs – Őskori állatkert néven futó haknit, nálunk június 22-től látogatható.

A 25 fajta dinoszaurusz itt is mozog, pluszban még hangeffektekkel is tarkítják a bemutatót (és állítólag feltűnik még pár állat a Jégkorszak idejéből). Lesznek itt is interaktív játékok ha megnyílt a kiállítás, addig meg nézzen meg pár fotót a készülő remekművekről. Ezek voltak a jó hírek.

Rossz hír: ez a kiállítás fizetős lesz, és elég húzósak az árak, egy 2+2 családi jegy pédául időponttól függően 6400 és 8400 forint között lesz, fix időpontra kell vásárolni, és értelemszerűen csak akkor lesz érvényes .

Galéria ikon

23

Művészi fotó virágokkal és dinóval.
Galéria: Dínókiállítások
Fotó: Dívány
Választható belépési időpontok Hétfő Kedd-Csütörtök Péntek Szombat, Vasárnap és Ünnepnap   
10-15h 15-18h 10-15h 15-18h 10-15h 15-20h 10-11h 11-12h 12-13h 13-14h 14-15h 15-16h 16-17h 17-18h 18-19h 19-20h
Felnőtt 2 300 Ft 2 600 Ft 2 600 Ft 2 900 Ft Csak a jegyen feltüntetett időintervallumon belüli belépésre jogosít!
Gyerek (2-14 év között) 1 600 Ft 1 800 Ft 1 800 Ft 2 200 Ft
Tanuló / Nyugdíjas / Fogyatékkal élők 1 900 Ft 2 100 Ft 2 100 Ft 2 500 Ft
Családi (2+2) 6 400 Ft 6 900 Ft 6 900 Ft 8 400 Ft
Családi extra 
(+ gyerek jegy a családi jegyhez)
1 100 Ft 1 300 Ft 1 300 Ft 1 650 Ft
Csoport (10 felett) 1 750 Ft 2 000 Ft 2 000 Ft 2 400 Ft
Gyerek csoport 
(10 fő felett, 1 kisérő ingyen)
1 400 Ft 1 550 Ft 1 550 Ft Nincs
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.